Van egy albérlőnk, nem tud már 3 hónapja fizetni, de nem akar kiköltözni. Van érvényes szerződésünk, és azt mondták, hogy én nem rakhatom ki, mert Joga van ott tartózkodni. Be kell perelnem, és MAJD a végrehajtó kiteszi. MIT CSINÁLJAK?
kezdedtnek megtenne, ha lekapcsoltatnad az osszes kozmuvet.
annyival se novelje a tartozasat.
vizgazvillany nelkul lehet megno a kikoltozesi hajlandosaga.
egyebkent meg marad a per, csak az eleg hosszan elhuzodik.
Hát pereld be, és majd a végrehajtó kiteszi.
Ha lekapcsoltatod a közműveket, az birtokháborítás, és a lakó meg visszakapcsoltathatja. Szóval lehet, hogy nem mész vele semmire.
Ha szabályosan felmondtál, és letelt a szabályos felmondási idő, akkor a lakónak NINCS joga ott tartózkodni. Sajnos azonban neked sincs jogod onnan erőszakkal eltávolítani. Ez egy patthelyzet, amit peres úton lehet feloldani. Úgyis szükséged lesz ügyvédre, ezért már most vond be, hogy a felmondás legalább érvényes legyen. Nagyon ciki, ha a végén derül ki, hogy a felmondás érvénytelensége miatt elölről kell kezdeni az egészet.
Szerintem onnan, hogy a bérlő a szerződésben vállaltakat nem teljesítette írásbeli felszólításra sem, a bérleti jogviszony megszűnt. Attól a perctől ő sima lakásfoglaló, és semmiféle birtokháborítás nincs, ha a tulaj kikapcsoltatja a közműveket. Ha van gyerek is az ottlakók között, az kicsit gázosabb, de ha csak tavasszal tudod kitetetni őket, akkor perelheted rajtuk visszamenőleg is a lakbért.
Nem javaslom, mert mocsok dolog, de akár a bejárati ajtót is leszereltetheted.
Ha már három hónapja nem fizet, akkor ajánlott levélben felszólitod, hogy X dátumig fizesse ki a hátralékot, különben kényszerkilakoltatod.
Amennyiben a határidöig nem fizet, végrehajtóval kipakolod a cuccait, kicseréled a zárat és bepereled az elmaradt összeg miatt.
Nem tudsz addig végrehajtóhoz fordulni, amíg jogerős bírósági végzés vagy végrehajtható okirat nincs a kezedben.
Hidd el, nincs más legális lehetőség, mint perelni. Bármi mással megütheted a bokádat.
BIRTOKVÉDELMI JOG!
Megsérted = rabosítva leszel.
Ezért nem szerződünk magánokiratban. Akár 2-3 éved is rámehet. + ügyvédi díj, leamortizált lakás, elmaradt lakbér.
Hab a tortán:
Ha közműveket akarsz majd magadnak akkor szépen kifizeted a tartozásokat és azért külön beperled a volt bérlődet.
Legközelebb KÖZJEGYZŐNÉL szerződj közokiratban. Akkor kimarad a bíróság a képből.
# 7 Nem írtam mást :)))
Ha régebb óta be vagy jelentve , a tulaj rokonaként ,nem tehetnek ki ,, megillet a jog :) .. A rabosítás nem ilyen egyszerű ,,, a cigányság is élvezi a EU rendszer pozitív korlátait XDDD
Én úgy csinálnám a tulaj helyében, hogy megfigyelném az albérlőt mikor van otthon, mikor megy el onnan, mik a szokásai.
Ha pl. elmegy otthonról, kulcsom van, a sajátom a lakás, bemegyek és az ajtó elé kiteszem a cuccait.
A lakcímkártyája nem oda szól, a lakást bezárom és ott leszek a lakásban, pl. két ismerősömmel, kezemben van a szerződés, gondolom írásban felmondtál már neki több hónappal ezelőtt. Bérleti díjat nem fizette, így semmi köze a lakáshoz,ott van a holmija a folyosón, elmehet.
Ha rendőrt hív, akkor azt kell mondani, a lakó önként akart távozni, mert nem tudta fizetni a lakbért, ő hordta ki a holmiját. Most meg meggondolta magát, vissza akarja hordani, de ide nem jöhet vissza.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!