Akik, úgy igazán szeretitek a karácsonyt, mikor kezdtek készülődni rá?
Üdv Kedves kérdező!:)
Én nagyon szeretem a karácsonyt. Én úgy igazán november vége felé kezdek készülődni, de valahogy most idén ilyen hamar elkapott ez a csodás elmondhatatlanul, varázslatos hangulat. November elején pl. idén, már egy kicsit készülődök, pl. nézelődök, kinek mit kéne adni, ill. gondolkodom, hogy minek örülne. Rá jöttem, hogy ez így jobb,hogy ilyenkor,mert ha szépen fokozatosan, begyűjtöm az ajándékokat, ill. elkezdem már most tervezgetni a dolgokat, akkor megkímélhetem magam a decemberi nagy dülekedésektől, idegeskedéstől, a plázákban az ,,embertengertől". Ugyan még nincs kész semmi, mivel idén úgy terveztem adok saját készítésű tárgyakat is, ill. még úgy nem vettem semmit, de már nagyon töröm a fejem, és szépen fokozatosan el is kezdem beszerezni a szükséges ,,kellékeket" hamarosan. És reményeim szerint akkor majd decemberre legfőképp már a hangolódás, a sütögetés, adventi vásárban való kellemes séta, relaxálás, és jó sok karácsonyi vígjáték, zenék, és jó kis illatok, lakás díszítés marad..:) Max. néhány dolgot veszek már csak akkor, meg persze az ételek, amiket frissen kell, de azt úgyis leginkább anyuékkal intézzük. Én szeretek sütni, főzni is, ezért majd 1-2 héten belül azért összeírom,hogy én majd miket szeretnék sütni-főzni.Az biztos, hogy én már most elkezdtem lázban égni!:) Annyira jó arra gondolni, hogy mindenki együtt lesz, nem érzem magam egyedül, a közös meghitt hangulat, nagy nevetések, társasjáték, jó kis filmek stb.
Én amúgy azért próbálom még novemberre időzíteni a nagy vásárlásokat, hogy ne a tülekedés, a tömeg ölje ki belőlem a hangulatot,mert sajnos tavaly emiatt is (részben) nem volt túl jó hangulatom karácsonykor. De majd most bepótolom, ezért is várom nagyon,mert én úgy érzem, ez most kárpótol a tavalyiért majd. Mert az is fájt még, hogy bátyámék nem tudtak hazajönni, mert kint élnek különben Németországban,és közbejött valami, ezért nem jöttek,pedig annyira készültek.:'( Hiányoznak,és az unokahúgocskám is,de reményeim szerint majd mehetek hozzájuk idén 26-án, és ott töltöm a szilvesztert, újévet.
Idénre azt terveztem házi készítésű bonbont gyártok, és az is az ajándékom része lesz, a családomnak.:)Apunak pl. azt terveztem, hogy veszek egy ilyen kis fadobozt, ilyen kis fiókosat, amilyet a kreatív hobbi boltokban árulnak,kifestem szépre, kirakom mozaikkal, és tele pakolom az általam készített finomságokkal, bonbonok, csokis szárított narancs, marcipános, csokis mandula, csokis aszalt gyümik stb.:) Anyunak meg készítek valami fűszerolajat, én saját kezűleg (pl. fokhagymás, chilis, gyömbéres), mert szereti az ilyesmit,és beletöltöm valami szép üvegbe, amit kidekorálok üvegfestékkel, és szép szalagot kötök rá:) Még szeretnék valamit, de azon még gondolkodom kicsit.:)Nagyinak szintén valami hasonlót gondoltam, mint apunak,mert ő is édesszájú, de azonkívül lehet, hogy rajzolok neki valamit, mert azt mindennél jobban értékeli, nagypapámnak talán valami jó fajta bort, esetleg Unicum, Cherry stb.:) A két bátyámnak+ feleségeiknek még nem tudom biztosra, még kiötlök valamit, egyik sógornőmnek tutira készítek,v. veszek valami jó kis bio cuccot (ezeket imádja), Unokahugimnak kinéztem egy jó kis társast, ami biztos siker lesz nála, telitalálat, (Hannah Montana twistertánc), mert nem árt levezetni a fölös energiáit, kis mozgékony.:) Még majd barátnőimmel is valószínűleg megajándékozzuk egymást, vagy karácsony előtt összegyűlünk nálam, és megtartjuk a mi magunk, ,,karácsonyát":D, vagy elmegyünk nagyot sétálni,a gyönyörű kivilágított városba.
Nagyjából 13-15 embernek adok ajit, meg még a kutyának,cicáimnak is szeretnék valami apróságot:) Én imádom az egész adventet, a narancs, a fahéj illatát, a havat, meg a levegő illatát, azt, hogy kint milyen hideg van, én meg bent vagyok a jó meleg lakásban.:) Már igazán várom, illetve én úgy vagyok vele, hogy az adventet várom ,nagyon, a készülődést,azt,hogy másoknak szeretettel készíthetek szép dolgokat, süthetek, főzhetek.:) A szenteste az nálam a tetőpontja mindennek, a megkoronázása a dolgoknak.:) Engem csak az tud néha elszomorítani, hogy sokan így vélekednek róla, hogy ,,kötelező", ,,nyűg" , egymásnak a kényszeredett elviselése, 3 napos édelgés stb. Nekem erről az a véleményem,ha nem szeretik egymást, akkor nem kell abban a 3 napban jó képet vágni egymáshoz, meg kedveskedni,kényszerből, akik pedig szeretik egymást,azok az év minden szakában szeretik,nem csak abban a pár napban. Meg aki az ajándékvásárlást, készülődést gyűlöli, akkor ne tegye, senki nem kényszeríti rá,tegye azt amit ő jónak lát. Minden esetre sajnálom az ilyen emberkéket, biztosan nem jó kedvükben,gondolják ezt így, éppen ezért, mélységesen együtt érzek velük is, és megértem a bánatukat. Mindenesetre örülök annak,hogy én szeretem az Ünnepet, és várjuk együtt azzal aki még így van vele!:)
18/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!