Mitől robban fel egy kandalló?
Tegnap este hallottunk egy puffanást, először nem tulajdonítottunk neki jelentőséget, aztán pár perc múlva nagy kék villogás az utcában, jöttek a tűzoltók. Most reggel láttuk, hogy annál a háznál az egyik ablak hiányzik, be van deszkázva, állítólag felrobbant a kandalló.
Mi történik olyankor?
A kandalló nyitott a kémény felé is meg a szoba felé is, ott van persze többnyire ajtaja. Nem igazán tud felrobbanni. Szerintem vagy vízteres kandalló volt és valamiért túl nagy lett a gőz nyomása vagy kályha, kazán lehetett. Azoknak kisebb az ajtaja és jobban zár. De felrobbanni azok is inkább akkor szoktak ha a gőzzel van baj.
Esetleg olyasmivel tüzeltek ami önmaga volt robbanás veszélyes.
Vízteres kandallót illetve a hagyományos cserépkályhát viszonylag könnyű felrobbantani.
Ha vízteresnél valamilyen oknál fogva leáll a keringés (áramszünet, szivattyú bedöglik, valaki figyelmetlenségből elzárja a fűtővíz útját), a víz szépen felforr és a keletkező gőztől felrobban az egész.
A cserépkályhánál pedig a fagáz szokott kellemetlen meglepetést okozni. Nem várják meg, hogy leégjen a tűz, elzárják a légbevezetést, az éghető gázok csak gyűlnek és gyűlnek, aztán mikor eléri a kritikus koncentrációt berobban. A cserépkályha tetejét ezért szokták csak vékony agyagrétekkel beragasztani, hogy ott kifújjon, de aki jól megtömi mindenféle gyantás fával meg szeméttel, azoknál bombaként robban az egész.
A cserépkályháknak van egy különösen "szép" változata, a héra gázégős fajta. Ebbe nem fát kell pakolni, hanem a vezetékes gáz van bevezetve a gázsütőhöz hasonló égőfejhez. Itt elég a begyújtásnál a kelleténél több gázd kiengedni és máris bumm.
Minden kazánt, cserépkályhát, kandallót, más hasonlót fel lehet robbantani.
Csak annyi kell, hogy a forró tűzteret teljesen visszafolytod, elveszed a levegőt, mikor vsn benne még éghető tüzelőanyag.
A hő hatására gázosodik a fa(mert nem a fa, hanem a gázai égnek), tüzelőanyag, de oxigén hiánya miatt nem gyullad be, aztán a forró gázok kijutnak a kéménybe, ahol oxigént kap és robbanásszerűen begyullad, ami visszaterjed a tűztérig, így robbanhat fel kémény, cser3pkályha stb.
Ha ilyenkor ajtót nyitsz neki, akkor veled szembe durran be, mert ajtón kap levegőt.
Másik szitu mikor egy víztér túlmelegszik, felforr a víz, és a nyomás szétvágja a vízteret. De ehhez be kell zárni a vizet, hogy ne tudjon hova tágulni. Régen vegyes kazánra ezért nem tettek elzárót a fűtővízre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!