Van olyan aki az egész életét panellakásban akarja leélni?
Egy pár lakásos társasházba költöznék legszívesebben, aminek van kis udvarrész is a lakáshoz. De a környékünkön nem találtam idáig megfelelőt. Más részére meg nem költöznék el a városnak.
Ezen felül meg hogy téglalakás, vagy új építésű, vagy panel, nem igazán érdekel. Lakás-lakás, udvar nélkül.
Kertes ház meg megintcsak nem vonz. Kerti munkákra nem vágyok.
4#
Miért utáltad meg?
Második panellakásban élünk, mert költöztünk.
Az első is jó volt, de ez a mostani kiváló. Sok a zöld a lakótelepen, jó az infrastruktúra (üzletek, orvosok, gyógyszertár, közlekedés, bankok, szolgáltatások, lakótársak...).
Nem költöznénk semmi pénzért.
Én is nagyon megútáltam a kertest.
Kertesbe születtem a 17 kerbe, majd kiköltöztünk 98ban 9 éves koromban Gyálra kertesbe. Rohad sokat kellett gyalogolni a suliig, tele volt az udvar disznóólal, csirkeóllal. Gondolhatjátok... Bűz, darázsfészek, legyek, jó patkányok. Na azóta még vagy 6 helyen legalább költöztem, csak kertesbe, közbe nyílván felnőttem végre dönthettem, hogy hova merre szeretnék menni.
2015 ben sikerült az akkori volt párommal vegyünk egy panelt. Hozzá tenném, hogy minden ismerősünk mikor meséltük mit sikerült venni hüldezetek, idiótának néztek.
Na, hát akkor 1 évet laktam benne, minden előzőleg alaptalanul belém táplált teória megdőlt!
A panel csendes, nyugodt, kényelmes. Abba az egy évbe én annyit kirándultam, éttermekbe jártam. Csomó pénzem maradt minden másra, végre éltem! Nem kellett darazsakat írtani, meg az állandó kakaskukorékolásra ébredni, tyúkolszag, kutyaugatás, udvaron kertipartigatás, medencézés, flexelés.
A panelban semmit nem hallottam. Kivéve ha mondjuk felújítottak valahol. De ilyen butaságokat, hogy a fingást, meg a bszást is lehet hallani ez erős túlzás!
Végre nem penészedett, mert télen is jó meleg volt (26fok) végre nem kellett vigyázni, hogy kifogy a melegvíz. Mindig van a csőbe, addig engedem ameddig akarom. Nem kell a tetővel, kéménnyel, antennával szpni, mert mindig van valami, kerítés festés, gazolás, fűnyírás, kutyaszar szedés. Ráadásul metró is egy köpésre 10p volt, közrlben parkok, pékség, gyroszos, posta, buszmegállók.
Annyira megúntam a mostani házat is, amiben lakom. Mindenhez kocsi kell,
4es vagyok… egész életemben kertesbe vágytam, mert csak a “romantikus” oldalát láttam… valójában meg egy kertesben mindig van mit, mindig kell valamit csinállni…
Itt panelban meg hazaérek munkából aztán az enyém az egész nap. Ha el akarok menni bringázni elmegyek, ha természetbe vágyom oda megyek, nem kell füvet nyírni, nem kell sövényt nyírni, nem kell csinállni semmit sokkal több a szabadidőm.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!