Magyarországon van olyan cég aki sűrített levegős energiatársolással foglalkozik?
A házunk fel van szerelve egy 5.2Kw teljesítményű napelem rendszer, amit tovább szeretnék fejlesztetni/fejleszteni. Arra gondoltam, hogy rengeteg plussz áramot termel amit nem használunk el, ezt nem adnánk tovább a szolgáltatónak, hanem eltárolnám az energiát. Az akkumulátor kilőve, mivel ez borzasztóan drágán jönne ki, még a TESLA fejlesztésével is. A másik lehetőség, hogy a plussz villamos energiával nagy tömegeket emelnék fel, de sok helyet foglal és lehet veszélyes is, sőt még csúnya is.Így egy kompresszorra gondoltam, ami tartályokat töltene meg sűrített levegővel. Amikor télen kisebb a napelem termelése akkor pedig ezzel a sűrített levegővel tudnék termelni villamos energitá fűtésre,fürdéshez, vagy bármi máshoz.
Egész pontosan a földbe helyeznék el nagy tartályokat, vagy sok kicsit, amelyik épp megfelelőbb.
Erre keresek kivitelezőt akik ezzel foglalkoznak, ha van egyáltalán ilyan Magyarországon. Szeretnék teljesen függetlenné válni és nem azon izgulni, ha elvesztem a munkám, vagy egészségi problémák maitt nem tudok dolgozni akkor mi lesz a számlákkal, családdal.
Terve volt véve még az áramfejlesztő generátor is. A hondának van egy modellje ami óránként fogyaszt 1.5L üzemanyagot, de ez ugye nem annyra nyereséges.
Viszont a sűrített levegős megoldásnál, elég eltárolni a levegőt egy villanymotoros kompresszorral, majd télen ezt kiengedve egy generátort meghajtani ami termelne annyit, amivel kihúzzuk márciusig, úgy hogy nem kell plusszt fizetnünk a szolgáltatónak.
Na az ekkora méretben kb. semmire sem elég.
Kezdesz átcsapni trollba.
Egy kis energia számítás:
E=mgh
E=1000kg⋅9.8m/s2⋅10m= 196000kJ, ami ~54 Kwh átszámolva. 1 tonna hiperszuper áttétellel 10X megépítve kiszolgálja egy lakás energiaszükségletét juhé. Miért nem csinálják ezt a hülyék neeeeem? 10 tonna semmi, 10 kút semmi, az egész csak 12 millió és egy egész hétig megy az áttételekkel és ellensúlyok erdejével!!!!!!4444
Elég egyszerű a válasz. Nem éri meg. Rövid távon működik csak,egy egész telet kihúzni nem lehet. Pont. HA a fejed tetejére állsz sem lehet.
Ez az energiatárolás nagyban úgy működik, hogy egy magasabb pontra vizet pumpálnak fel, ami meghajt egy turbinát amikor visszacsorog az alacsonyabb pontra. A termelt energia 1%-át sem adja ez a megoldás az energiaszükségletnek Kaliforniában ha jól emlékszem, a víztárolók pedig hatalmasak. Ez a "súlyos" megoldás már rosszabb, hiába 80%-os hatékonysággal számolsz, nyugodtan a súrlódások és egyéb dolgok miatt legyen ez 50% hogy legyen biztonsági résed, nem éri meg azért a rövid időért amit működni fog.
Mi lenne ha lenne egy tavad, és a felhajtóerőt használva tárolnál energiát, vagy azt szivattyúznád magasabb pontra? Ha már haszontalan dolog legalább legyen szép. Építs egy tavat, legalább a kacsáknak legyen jó.
5 millióból el se kezdd.
50 évi áramfogyasztásod kijönne ennyiből.
És ugye olyan rendszer nincs, amit 50 évig nem kell karbantartani.
A tartály még viszonylag karbantartásmentes, de a kompresszorok, turbinák? Egy valamirevaló turbina nem jönne ki ennyiből.
A kútba betontömb süllyesztésed meg nevetséges.
Egy liftmotor egy 12 személyes (viszonylag nagy) fülke 20 emelet magasságban felemeléséhez mennyi energiát használ fel? Megvan?
Fél éves energiaszükséglethez neked száz tonnákat kéne kilométer mélyre leengedni, majd onnan felemelni.
Még mindig a leghasználhatóbb megoldás az akkumulátor. Egy 100 kWh tárolóképességű Tesla gyártmányú akkucsimag például.
Az ugye megvan, hogy egy taxiként használt Model S akkuja félmillió km után még tudta a kapacitása 80 százalékát?
Ez kb. 1000 feltöltés-kisütés ciklus, ha feltételezzük az ideális hatótávot (500 km), ha a valós hatótávot nézzük, akkor több.
Havi 240 kWh fogyasztással számolva (napi 10 kWh legyen már elég) majdnem 35 év lenne az élettartama, de legyen csak 20 év... Azt sem tudod, mennyire filléres cikk lesz 20 év múlva egy akkucsomag, vagy hogy milyen hatásfokú napelemek lesznek, és mennyibe kerülnek.
Beette az agyadba magát egy baromság, és most ezt tolod.
Talán kicsit olvasni kéne, és elgondolkodni.
Itt látszik, hogy mekkora volumenben és milyen segédberendezésekkel kiegészítve tud gazdaságos lenni a levegős energiatárolás:
"A masik meg a hatasfokot 80%-rol kezdi el szamolni, amikor az 100-rol indul es ugy csokken ha leszamoljuk belole a surlodast. Ideje lenne vissza mennetek a 4-ik osztaly utan abba hagyott iskolaba, hogy befejezzetek. Hihetetlen trollok vagytok komolyan a tudatlansagotok miatt :D"
Elméleti súrlódás != gyakorlati,eneriga hatékonyság != mechanikai hatékonyság != energia konverziós hatékonysággal != hajtás hatékonyság
Ez azt jelenti hogy külön dolgokról beszélünk, csak mondom. 80% hatékonyság annyira kerek szám, elnagyolt számításokkal, ha ránézek is kamu. Munkatársam lennél másnap nem kéne jönni dolgozni ha ezt az energetikusunk meghallaná.
Maradj a kacsáknál haver, kedves kis állatok. Ha nagyon érdekel egy MŰKÖDŐ rendszer, keress rá Sarah Winchester-re. Egy szolga felkurblizott neki minden nap többször egy hasonló rendszert ami az energiát szolgáltatta a házában 1900 körül ha jól emlékszem. Kicsi energiaigény volt, neked lehet kell két szolga is aki teker. Vagy betanítod a kacsákat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!