Jogos, ha ezen kiakadok?
Ebben a lakásban én vagyok a "főbérlő" tehát én bérlem a lakást és adom ki 2 másik lánynak, mindennel én rendeztem be, mert bútorozatlan és gépesítetlen volt.
Az egyik lány az egyik szép mintás poharamat most vázának használja, gyökereztet benne egy növényt. Az egy dolog, hogy közösben van minden, de nem rendeltetésnek megfelelően használni, és "lenyúlni" hetekre bármit is több, mint nem igazságos. Arról nem is beszélve, hogy minden az enyém, hiába engedtem meg, hogy mindenki használjon mindent. Nem akarok hatalmi játékot játszani, mert egyenrangú lakónak tartom magunkat, de nagyon nem tetszik, hogy semmire se kérdez rá. Mikor beköltözött, akkor is oda pakolt, ahova akart, és annyi cucca van, mint nekünk a másik lánnyal együttvéve. Erre felhozta, hogy nem világosítottam fel, hogy hova pakolhat és hova nem. Végül megkértem, hogy vigye le a most nem aktuális dolgait a tárolóba. Erre teljesen besértődött. Azért mégsem hagyhattam, hogy az egész beépített szekrényt teletömje a dolgaival.
A teás bögrék alján mindig ottmarad a teája, mondtam neki, hogy miért nem tudja rendesen elmosni, ez így zavar engem, ha inni szeretnék belőle. Erre annyit mondott, hogy nem jön le, hiába próbálkozik. Agyam eldobom. XD
Tegnap meg képes volt megkérni a másik lányt, hogy várja meg este, mert épp nem találta a lakáskulcsát, és így nem tudna bejönni a lakásba, amikor hazajön. Annyit mondott, hogy este 9 előtt nem jön haza. Ehhez képest este fél 11-kor jött, a másik lakótársam végül megkért engem, hogy várjam meg, mert neki aludnia kell 10-től.
Meg kellett volna mondjam a szétszórt lakótársamnak, hogy semmi közünk ahhoz, ha nem találja a kulcsát, szánjon rá időt, hogy megkeresse. Nem is munkába ment, hanem a haverjaihoz. Senki se halt volna bele, ha megkeresi a kulcsát, várnak rá a haverok 15 percet, és nem csicskáztat minket is. Mit képzel?










Itt mindkét félnek belátóbbnak kellene lennie.
Neked el kell fogadnod azt, hogy te bérbeadtad nekik a cuccaidat. Ha egy 150 Ft-os poháron sopánkodsz, akkor ne add bérbe.
Viszont mint főbérlő, neked a dolgod a szabályok tisztázása. Nem mondhatod meg, hogy mennyi cuccot tarthat fenn. Azt mondhatod meg, hogy mennyi rész az övé. Ha oda nem fér, akkor nem jó bérleményt vett ki, vagy lecuccol magától, vagy keres másikat, ez van. Azt is neked kell megmondanod, ha esetleg nem megfelelő a higiénia. Ha neked kijön belőle a tea, akkor mondd meg, hogy ez a szabály, így kell elmosni. De amúgy nálunk is színeződnek el bögrék, bárhogy is mosom... Na mindegy.
Ha tényleg vannak vele emberi gondok, akkor meg fel kell mondani neki. Ezek szerintem egyike sem indok a felmondásra amúgy. A kulcsot én is letojtam volna, nyissa ki neki az ajtót a hóhér, ha nem a megbeszélt időre jön. Persze fél 10-kor felhívtam volna, hogy mivan már, keressen szállást mára, mert nem tudom megvárni. De azért ez is kicsit belekötés kategória.
Nekem az a véleményem, hogy neked egyszerűen nem szimpatikus és ennyi vele a gond.
De pont amiatt mondtam neki, hogy vigye le, mert nem fért volna el azon a helyen, ami neki jár a szekrényben.
Nem, nem szimpi nekem. Bár ezt mondtam is neki, de nem érdekelte,jönni akart... Gyorsan kellett keressek valakit, és ő jött össze akkor. Nem tudom, hogy miért nem zavarja, hogy megmondtam, nem éreztem a szimpátiát, amit kellett volna.





Valami nincs rendben nálatok. Ha többen laktok egy helyen, akkor az alapvető dolgok:
-a szekrények, asztalok, bútorok beosztása, kinek hol van a helye. (közösek is lehetnek persze, ezt előre meg kell beszélni.
-konyha beosztása: poharak, tányérak, evőeszközök , edények elosztása,stb.
Ez pont a te esetedben is célszerű lenne, mert akkor mindenki azt mosná el, amit maga használ. Alakítsatok ki rekeszeket a szekrényben, hogy ne legyen ebből vita.
Ha nem akarod, hogy a tiedet használják, akkor azt ne add oda nekik. Egy pohár nem nagy összeg, ha kell nekik majd vesznek maguknak, a tiedet meg zárd el a szekrényedbe.





Én egy kicsit máshogy látom ezt. Avagy mindketten sárosak vagytok abban, hogy nem megy a közös élet. Bizonyos szabályokat már az elején le kellett volna fektetni. Ki hova pakolhat, mennyi cucc fér, ki mit használhat.
Ha azt mondtad használhatják a konyhai cuccokat, akkor nem kérheted jogosan számon, hogy pár hétig növényt gyökereztet benne. Azt persze igen, hogy nem képes beáztatni a bögrét és normálisan elmosogatni.
Egy lakótársi közösségbe az is belefér részemről, hogy beengedem a másikat, ha nem találja a kulcsát. Persze ne legyen belőle rendszer és mondja meg pontosan mikor jön, ne várjak rá, mint valami hülye. Volt, hogy hajnali háromkor engedtem be emiatt a régi lakótársamat, megcsörgetett. Nem haragudtam rá, de másnap poénosan odaszúrtam azért, hogy ebből ne csináljunk rendszert. Mindenesetre bármikor járhat így bárki és akkor mondjuk neked is jól esne, ha beengednének. A kommunikációs szintje ennek a probléma megoldásának részetekről persze nulla, amiben szintén mindkét fél hibás.
Igen, nekem nagyon furcsa, hogy azt se kérdezte meg, hogy beleöntheti-e a kajamaradékot a WC-be.
Mondtam neki, amikor észrevettem, hogy én ezt nem szeretném, mert sajnos napokig érezni a kaja szagot a WC-ben utána, plusz nem akarom, hogy eldugoljon. Lehet máshol nem okoz ilyen tüneteket a WC-be öntött kaja, de nálunk sosem volt ez szokás, plusz egy szemetes zsáknyi szemét nem gond.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!