Nagyon nehéz egyedül illetve lakótársakkal együtt élni?

Na most akkor hogy? :D

Egyedül is nehéz, mert nincs kihez szólnod, mindent egyedül kell megoldanod.

Lakótársakkal is nehéz, mert valamilyen szinten alkalmazkodnod kell hozzájuk, nincs annyi magánszférád.

Egyedül nem nehéz, csak drága. Ketten már egész jó, pláne ha a pároddal lakhatsz együtt. :)

Több fősnél pedig szerintem nem tud olyan olcsó lenni, hogy megérje a fürdőre/wc-re várni, egymást kerülgetni a konyhában, hűtőben, mindenhol. Ha meg olyan nagy a lakás, hogy ez nem gond (vagy több wc vagy ilyesmi) akkor simán fizettek érte annyit amiből külön-külön is lakhatnátok.

Hát...egyedül, párral jó lehet, vagy úgy hogy legalább saját szobád van.

Legrosszabb eset ha közös szobában vagy valakivel, és soha nem tudsz egyedül lenni, ráadásul mindig valaki lófrál körülötted. Én most ilyesmi helyzetben vagyok, amíg közös tárgyaink, hasonló életvitelünk volt, addig okés volt a dolog.

De jelenleg csajt nem tudok felhozni, mert a másik srác nonstop itt van, én melózom, van hogy diákmelót, de van hogy gépen kell melózni itthon, vagy most épp szigorlatra tanulok. Ilyenkor elég sz..r ha valaki melletted 0-24-ben Battlefield 3-azik, vagy épp anyuci, barátnő ül még itt, és telibe sz..rják hogy nekem dolgom van.

Persze drágább egyedül lakni, mg a saját szoba is 1,5 szer ennyi lenne, de ez a jelenlegi a legrosszabb megoldás.

én laktam lakótársakkal kb. 4 évig, és a végére teljesen elegem lett. az elején persze tök buli volt, hogy végre nem otthon vagyok, nincsenek szigorú szabályok, akkor kelek-fekszem, mikor akarok, és senki sem szól, ha egy mosatlan tányért csak másnak viszek ki a konyhába. de aztán jön az alkalmazkodás... egy családban, ha valami nem tetszik, meg lehet beszélni, viszont lakótársakkal neccesebb. ha szólsz valamiért, amit utána sem hagy abba, és megint szólsz, akkor te vagy a szemét, aki b*szogatja szegénykét. ha nem szólsz, akkor meg a te hibád, miért nem szólsz.

biztos én vagyok peches, de nekem a 4 év alatt 4 albérletben sikerült kifognom a leglustább és legigénytelenebb lakótársakat (mind lányok!). az első 2-ben simán leszarták a házimunkát, és szerintem harmadfokú izomlázzal kellett volna kórházba szállítani őket, ha megfogják a szemetet és leviszik. ha leesett valami a földre, pl. egy darab felvágott, akkor az ott is maradt, akár napokig, mire én föl nem vettem és ki nem dobtam. javasoltam, hogy osszuk be a házimunkát, de ez persze nem tetszett nekik. végül muszáj voltam elmosogatni, mert arra várhattam, hogy majd ők. és persze megszokták, hogy ők semmit nem csinálnak, mert majd én. ha szóltam, hogy jó lenne, ha ők is mosogatnának, akkor jöttek a kifogásaikkal, hogy most festett körmöt, fáradt, majd holnap, stb.

a 3. albérletben még erre is rátettek egy lapáttal... mivel ők ki sem hozták a mosatlant a konyhába, ott rohadt a szobájukban MINDEN. ha elfogyott a tányér, még arra sem vették a fáradtságot, hogy valamennyit kihozzanak és elmossák, hanem nekem kellett bemenni, kihozni őket és elmosni, ha enni akartam. mialatt együtt laktunk (2 évig), összesen 2-szer porszívóztak, több házimunkát nem végeztek. az volt a rutin, hogy hétfőtől csütörtökig az albiban voltak, és csüt. este hazamentek. hiába szóltam, hogy kellene takarítani, elsunnyogták a dolgot csütörtökig, akkor pedig jött a szokásos "jaj pont ma akartunk nekiállni, de hát mennünk kell haza. de ne csináld ám meg hétvégén, majd visszajövünk, és megcsináljuk." ezt 2szer szoptam be, többször nem, mert inkább kitakarítok, mintsem hétfőig szagoljam a bűzölgő szemetet és a mosogató fölött egyek tányér híján. és persze hétfőn sem takarítottak. a kedvencem volt, mikor a végére olyan lusták lettek, hogy megnyitották a csapot kézmosásra, és nem zárták el!! mert hát minek azt. majd elzárja, aki arra jár (én...).

a legutolsó albiban pedig a lakótársamnak pont 1 héttel a beköltözés előtt lett kutyája, aki teleszarta és -hugyozta a lakást. és ezen felül ugyanolyan rendetlen volt a többiekkel együtt, mint a korábbi albikban.

végül összeköltöztem a barátommal, és megfogadtam, hogy SOHA többé nem költözöm össze senkivel. elegem lett mások hülyeségéből, alkalmazkodni mindenkinek a háklijához, takarítani mások után, állandóan vékony kötélen táncolni, hogy ne is sértsem meg, de azért elnyomva se legyek. annyit megtanultam, hogy alapvetően lusta és rendetlen embernek tartottam magam, de rájöttem, hogy van sokkal rosszabb nálam. ha szétmennénk a barátommal, akkor sem költöznék össze mással, inkább hazamennék anyukámhoz, mert a lakótársaknál még az is jobb. 18 évesen még poén volt, de mára inkább horror sokszor.