Titeket nem zavarna ha mindkét lakótársnak palija lenne és állandóan 1 héten többször csak ez lenne hogy ott vannak?
"ezen nem gondolkoznak el?"
Néma gyereknek anyja sem látja a fától az erdőt...
Fiatalon jártam olyan lányokkal, akik lakást béreltek. Egyik lánytesójával lakott együtt, másik épp, mint a kérdező, két lánnyal. Utóbbinál nagyon ritkán aludtam, talán tucatszám fél év alatt, de lehet még annyiszor sem. Budapestiként én szüleimmel laktam. Sokszor a nyaralóházban voltak hétvégénkként, akkor egyértelmű volt, hogy nálunk aludjunk a lánnyal.
Aki tesójával lakott, nála sokszor aludtam, vele komolyabb kapcsolatom volt. Ő nálam is sokszor töltötte az éjszakákat, főként, hogy közelebb volt az iskola, ahol tanított.
Mondhatom, abban igaza van a kérdezőnek, ha két lakótársat választott, akkor nem négyet! Ha csak lányokat, akkor nem feltétlenül vágyott fiúkra a privát lakókörnyezetében. Joga van a pasimentes pihenőidőre! De arra is, hogy ne keljen folyamatosan azt lesnie, kimehet-e a szobájából vagy ismét ott van egy férfi.
A lakótársaknak kutya kötelessége figyelembe venni a többi bérlő igényét és minden változáshoz kikérni annak hozzájárulását!
Mivel évek óta vannak kiadó lakásaink a bérbeadó oldaláról is ismerem a helyzetet. Egyik 3 szobás lakásunkat épp 3 lány/fiatal nő bérli. Mi kizárólag szerződéssel adjuk ki a lakásokat, amelyben minden benne foglaltatik, még a vendégfogadás feltétlei is. A bérlőkön kívül nem alhat senki az ingatlanban, vagyis szállóvendégfogadás tilos, kizárólag abban az esetben lehetséges, ha velünk bérbeadókkal ezt előre leegyeztették. Vendéget lehet fogadni természetesen, de folyamatosan, egymást követő napokon, vagyis rendszeresen nem. Szállóvendégtől sem zárkózunk el, de lehetőleg ez csak alkalmi legyen. (egyik lakásunkban pl. egy anyuka lakik lányával. Másik lánya külföldről évente kétszer hazalátogat egy-egy hétre. Ezen idő alatt ott lakhat velük. Ezt kérésükre belefoglaltuk a szerződésbe.)
Megjegyezném, ha szerződés nélkül megy a lakáskiadás, akkor mindkét fél (bérbeadó, bérlő) szinte azt tehet, amit akar, amihez pofája van. :-( Nem mellesleg, elég bátrak, hiszen igen sok gondot vehetnek a nyakukba mindevvel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!