Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Kivettünk egy lakást úgy hogy legyen 15 napunk a költözésre. Január 1.én kéne elhagyni a mostani lakást, de dec 15től már kivettük a mostani, hogy legyen idő kitakarítani és költözni. Meg persze nyugodtan tölteni az ünnepeket.
Lakás kivételnél megnéztünk minden. Jónak tünt a lakás, de már akkor láttam a tisztító szerek között, hogy van 2 penész eltávolító. A WC-ben (ami külön van) láttam 1-2 pöttyök az ablak felett. Gondoltam ott van egy kicsi, ezzel élni tudok. Meg majd letakarítjuk ha újra elő jön.
A szerződés aláríásnál a tulaj mutogatta a kisebbnél kisebb hibákat és a legnagyobb amiért elénézést kért, hogy kicsi csöpög a csap, de megígérte hogy rögtön kicseréle. Így is tett. Átvételkor már új csak volt ott.
Megkérdeztük, hogy az egyik (nagy) szekrényt odébb tolhatjuk-e, hogy beférjen mellé az íróasztalom. Az volt a válasza, hogy persze és még tippeket is adott hogy csináljuk.
Átvettük a lakást szerdán, majd vasárnap jutottunk el a szekrény eltoláshoz.
Odább toltuk és az egész faj penészes volt. Látszott, hogy a szekrény eltolása nélkül a szerkény széléig letakarította a penészt és kezd vissza jönni. Nem tökéletes a világítás, de így hogy már tudta a szemem, hogy mit keressen a fal többi részén is láttam a nagyon halvány néhol pici penész pöttyöket, amiket már valószínűleg letakarított, meg picit látszanak.
Ebből egyértelmű volt, hogy tudott a dologról.
Amikor felhívtuk, hogy megtaláltuk nem lepődött meg. Azt mondta, hogy "Az előző lakó hagyatéka. Fújjátok le." Itt az ott hagyott penészírtó sprayre gondolt.
Mit gondoltok a helyzetről?
Ingatlanossal normális szerződést írtunk alá + most mennénk holnap közjegyzőhöz.
Ezek után aláírjuk?
Ha erre hivatkozva felmondjuk a szerződést visszakapjuk a kauciót?
Még azt akarja, hogy mi húzzuk el teljesen a szekrényt és takarítsuk le.
Ezek után maradnátok?
Nem tudom mi volt a végjátéka. Lehet 1 hónap mulva, amikor már látható lett volna a szekrény elhúzása nélkül is nekünk és felhozzuk neki, akkor mi lettünk volna a "hibásak", mert nem szellőztetünk eleget stb... és ránk veri a megjavítási költséget.
Vagy csak reménykedett, hogy semmi nem lesz. Az 1 év alatt, amíg ott leszünk és remélhetőleg nem jár egészségügyi problémákkal nekük a dolog?
Mivel egyelore nem irtatok ala semmit, a kauciot azonnal kerjetek vissza es ne koltozzetek oda. Az ilyen sulyos peneszfertozestol ti is betegekek lehettek, ne kockaztassatok. Ugyvedetek legyen, mert az ingatlanos nyilvan a tulaj erdekeit kepviseli, es mindent meg fog tenni hogy ne kelljen visszafizetnie.
Fenykepezzetek es kamerazzatok mindent, a szemelyes beszelgeteseket is vegyetek fel!
Mindent elhúzni, letörölni, és egy napig ózonozni.
A penész nem éli túl.
Réges-régen laktam egy olyan lakásban, ahol ugyanígy a szekrény mögött penészedett a fal. Az oka az volt, hogy a szekrény mögött egy külső fal volt, tehát nem szomszéd felőli, nem volt szigetelve a ház, a nagy szekrény miatt nagy felületen az a fal hideg is maradt hiába fűtöttük a lakást és a ruhaszárító is ott volt, kisgyerek miatt rengeteget mostunk akkor, nagyon sok volt a pára is.
Ha itt is hasonló a helyzet, akkor hiába tünteted el a penészt, a téli hónapokban ez mindig probléma lesz.
4# Pontosan ez a probléma.
1# Már aláírtuk a szerződést és leraktuk a tárgyhavit és átvettük a lakást. A közjegyzőhöz csak most kaptunk időpontot, tehát már nem tudunk csak felállni és elmenni.
Itt inkább arra lette volna kíváncsi, hogy ez elegendó ok arra, hogy instant szerződést bontsunk, mert a tulaj nem megfelelő állapotban adta át a lakást (más mint ami a szerződésben van) és ezzel ő szerződést szegett, így vissza kapunk mindent.
... de valószínűleg maradunk, mert kinek van kedve most költözni.
Csak inkább amiatt van bennem, hogy el kéne menni, mert itt a tulaj szándékosan megtévesztett minket. Tehát nem a penész a legnagyobb probléma a fejemben, hanem hogy becsapott a tulaj.
Elég ok a felmondásra, lakhatatlan a lakás.
És, ha nem akartok betegek lenni, akkor ne költözzetek be!
7# Igen, de mondani kell ha a fal nagy része penészes kivételkor, nem reménykedni hogy nem vesszük észre.
Majd mikor észre vesszük nem annyival elintézni, hogy mi oldjuk meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!