Mennyire fair az, ha az általam vett lakásba beköltözve azt várom el a partneremtől, hogy ő fizesse a teljes rezsit?

Nehéz kérdés, és teljesen egyénfüggő. Én pl. el sem tudnám úgy képzelni, hogy akivel együtt élek, nem közös minden, de ez nem tartozik ide. Szerintem ha mindkét fél szempontjából vizsgáljuk, akkor mindkettőjüknek igaza van valahol.

Kérdező szempontjából:

10 éve együtt élünk, feleztük az albérletet (ha jól értelmeztem), és a rezsit, én a megmaradt pénzem kuporgattam, míg ő más, számára fontos dolgokra költötte. Most átköltözünk az én általam vett lakásba, ahol már nem kell albérletet fizetni (neki sem).

Ha így nézzük, akkor a kérdező partnere nettó haszonélvezője a kérdező spórolásos életmódjának.

A partner szempontjából:

Külön kasszán vagyunk, mind a ketten ugyan úgy fogjuk használni a vizet, villanyt, fűtést, miért ne fizetnénk fele-felében a saját pénzünkből.

Szerintem teljes mértékben fair, még így is jobban jár, mintha piaci alapon kéne albérletet kivennie vagy neki állna benne 20-30 millió tőkéje.

Viszont mivel odaírtad, hogy férfi vagy, így negatív lesz a megítélésed és fillérb...szónak leszel bélyegezve, aki nem is szereti a lányt.

Ha nő lennél, akkor a megítélés teljesen jogos lenne, még bátorítanának is, hogy ez az, kisanyám, nehogy már a léhűtő pasid, akinek ugyanúgy meg volt a lehetősége 10 év alatt, hogy gyűjtsön beletegye a s...ggét a tutiba!

Népszerű viszont nem leszel vele, mert megfigyeltétek már, hogy általában olyan emberek a legnagyobb pártolói a közösködésnek, akik másképp nem jutnának hozzá az erőforrásokhoz? És mivel belőlük van a több, így demokrata szavazati elvek alapján le is fognak szavazni.

Ez a keresztje a pénzügyileg tudatos embereknek, hogy ahogy egyre több embertársuk kerül anyagilag alájuk a piramisban, egyre több irigyük lesz, meg egyre többen próbálják meg megideologizálni, hogy miért kéne tőle elvenni és a kevésbé szerencséseknek adni (akik ugyanúgy a saját sorsuk kovácsai voltak, pláne ha 10 éve ismered és VELED VAN és átadod neki a tudást, csak nem ragad meg benne semmi, mert az ösztönein nem tud uralkodni).

Azt a lemondást, azt az áldozatot, amit mi hoztunk azért, hogy elérjünk valamit az életben, azt csak az tudja igazán átérezni, aki maga is meghozta ezeket az áldozatokat. Sem az nem, aki aranykanállal született és úgy pénzügyileg tudatos, hogy egy magasabb színvonalon égette a gyertyát és így is többje van, mint nekünk, sem az, aki meg nem törődött semmivel, ami bejött az ki is ment és halmozta az élvezeteket.

Ha mi nem kaphatjuk vissza azokat az élményeket, amiket áldozatul hoztunk azért, hogy előrejussunk az életben, akkor fordítva sem fair (akkor sem, ha egymilliárd légy leszavazza a kisebbséget), hogy más meg elszórta élményekre mindenét és most meg beleteszi a s..ggét a tutiba. Vállalja ő is a felelősséget azért, mert elszórta a pénzt.

Ez egyébként is egy végtelenül káros nézőpont, hogy az emberi felelőtlenséget és pénzügyi tudatlanságot nem csak legitimáljuk, de egyenesen még támogatjuk is, még kompenzáció meg segély meg minden jár érte. És a politikusoknak a legnagyobb ebben a felelőssége, akik persze nem szívjóságból mentik meg ezeket a szerencsétleneket, hanem mert túl sokan vannak és nekik meg kellenek a szavazatok. De ezt olyanok nem gondolják végig, akiknek meghaladja az intelligenciáját az, hogy pár egyszerű, általános iskolás matematika műveletet elvégezzenek vagy hogy időben befizessék a számlákat, illetve hogy a 0% THM-mel is ugyanúgy ki fogod fizetni az 500 ezer forintot, csak időben nyújtódik el, cserébe ha most nincs a számládon az a teljes összeg, akkor nem kevés kockázatot vállalsz, mert ha bevételed nem lesz is fizetned kell.

De hát ezek olyan természetesek, elnézik az embereknek, hogy ostobák. És miért is ne néznék el, amikor a politikusoknak sokkal előnyösebb az eladósodott ember, mert az egy zsák krumpliért megvehető. A gazdasági szereplőknek meg megint jobb a sok konzumidióta, aki nem tud uralkodni az ösztönein és minimálbérből is mekizik meg veszi a drága szemetet.

Az egyetlen ellenérv mindkét oldalon az, hogy általában az intelligens ember keres jobban és termel nagyobb hasznot, viszont már itt is megtalálták a megoldást, ugyanis

1. A specializált szakbarbár magas hozzáadott értékű munkát tud végezni, míg élete más területén lehet igazi ostoba életképtelen.

2. Előbb-utóbb úgyis mindenhol robotok lesznek, ami jóval több GDP-t termel, itt viszont megint visszajön, hogy minél ostobább az ember, annál kevésbé gondolkodik el két Mónika Show és egy ValóVilág között, hogy a munkahelyén neki miért is van funkciója, mint csavarbehajtó munkás, elég ha kicsit elégedetlen, de annyira nem, hogy felmondjon és mégiscsak hasznosnak érzi magát, mint az a coach, akinek meg az a munkája, hogy a hozzá hasonló egybites csavarbehajtó munkásoknak a csapatépítő tréningen elmagyarázza lelkesítően, hogy mennyire hasznos is az ő munkájuk és nekik köszönhetően ennyi meg annyi növekedés van a cégben és itt meg ott terjeszkednek és év végén még bónuszt is kapnak majd emiatt.

Az átlagpolgár meg sem Svájcban, sem Norvégiában nem lesz tudós a CERN-ben, akkor meg kár is erőlködni azon túl, amit a GDP enged.

25# Ezt egy kicsit túltoltad. Egy dolgot felejtettél el csupán. Nem egy idegen emberről beszélünk, hanem egy olyanról, akit a kérdező 10 éve párjának választott.

Ha pénzügyi tudatosságban akkora szakadék van a két egyén között, akkor én nem tudnám az illetőt páromnak választani. Aki pedig megtette, az egye meg, amit főzött. Sosem lesz fair a közös életet ahhoz hasonlítani, hogy mennyit kellene piaci alapon egy bérelt szobáért fizetnie pl. Milyen kapcsolat az ilyen? És sosem lesz fair azt sem elvárni, hogy mindig a párom dolgozik meg mindenért, én meg öntöm a lóvét hülyeségekre. Ez ilyen. Mindenki keresse a magához illő társat. Az én férjem pl. kevesebbet keres nálam, de nagyon tudatos, abszolút hasonló értékrendben élünk. Nem érzem azt, hogy lehúznánk egymást, sőt. Együtt toljuk, húzzuk a szekeret, mikor éppen hogy esik.

Szóval a marha hosszú mondókádban mindent figyelembe vettél csak éppen ezt az apró tényt nem. Egymást választották.

#26: Valóban, tehát 10 éve ismeri, kiismerte és pontosan tudja azt, hogy miért hozta meg ezt a döntést. Tippem szerint, mert ennyi idő alatt sem változott a hölgy pénzügyekhez való hozzáállása. Nem tudná értékelni, amit kap, egy ideig örülne, aztán természetesnek venné, a kérdező pedig ezzel együtt úgy adná fel az egész eddig elért eredményét az életben, hogy meg se próbálta képviselni a saját érdekét, a saját álláspontját.

Csak ha már kimondják egy kapcsolatban az "érdek" szót azt már a szerelem ellentéteként tekintik, miközben az élet minden területén ott van, még a tudat alattidban is. Még a kisgyerek is sokszor érdekből sír, nem azért, mert fáj valamije, hanem mert éppen hiányzik neki a törődés. Csak ő még nem fogja fel, hogy a törődésnek is ára van (anyu fáradt lesz, esetleg morcos is, ez a munkájára is kihat, emiatt pedig nemhogy a ranglétrán nem lépked előre, hanem talán még gyerekes anyukával toleránsabb, egyúttal alulfizetettebb és előrelépési lehetőség nélküli munkahelyet kell keresnie, aminek a baba tizenévek múlva issza meg a levét, hogy kicsi korában sokat sírt).

Vagy egy sima kapcsolatban, amikor valaki célozgat valamire és várja, hogy erre a másik megfelelően reagáljon. Vagy mikor megy a harc, hogy ki végezzen több házimunkát, meg ki milyen trükkös módon tudja kihúzni magát alóla.

És ami kapcsolaton belül nem korrekt (mert ott kontrollálod az ösztöneidet, feltéve, HA A MÁSIK IS HAJLIK RÁ, hogy ő is megtegye) és beleteszed az 50%-ot, addig munkahelyen egy ilyen típusú ember általában megragad egy szinten, kimarad a bónuszokból és cserébe még a főnök kedvence sem lesz, mert egy ide-oda hajigálható jómunkásember. Aki meg élelmes és eléri, hogy mások dolgozzanak helyette, abból lesz a vezető.

"Ha pénzügyi tudatosságban akkora szakadék van a két egyén között, akkor én nem tudnám az illetőt páromnak választani."

A párkapcsolat egy nagyon összetett dolog, ha amúgy ezen kívül jól megvannak, akkor - bár nagyon fontos, hogy ezen a téren is egyezzen a kettőjük hozzáállása - még mindig jobb, mint az évekig tartó, esetleg örök magány.

Könnyű úgy beszélni, hogy te megtaláltad a hozzád illő párt, de nagyon sok embernek az marad, hogy beéri egy elfogadhatóval vagy egyedül marad.

És nem azért, mert elmebeteg lúzer szerencsétlen lenne, egyszerűen akár ilyesmi miatt.

Én nagyon együtt tudok érezni a kérdezővel, mert én is ilyen vagyok és sosem találtam hozzám illő nőt, aki hasonlóan pénzügyileg tudatos.

Sőt, életem során 5 ilyen nőt ismertem meg, abból egyedül a nálam 24 évvel idősebb, 2 gyerekes könyvelő mondta, hogy ha fiatalabb lenne, akkor neki bejönnék, de azt is kifejtette, hogy teljesen elméleti, mert annak ellenére, hogy 26 év alatt vannak hullámvölgyek, aránylag jól megvan a párjával, pont ezt hozta fel ő is, hogy fiatalon nem jött be neki, de így visszagondolva mennyit számít, hogy azonos módon kezelik a pénzt, mert a legtöbb kapcsolati veszekedés a pénzügyekre vezethető vissza.

A maradék 4 közül egynek volt párja, 3-nak meg egyáltalán nem jöttem be, 2-vel össze is vesztünk többször amiatt, mert amúgy barátként tekintettek rám és sokszor ők keresték a társaságomat, csak én nem bírtam magammal és megfogtam a kezüket, elhúzták aztán szorongani kezdtek és végül megszakadt az egész, mert én úgy tekintettem rájuk, nekik viszont nem jöttem be, csak mint barát.

Pedig elég sok embert ismerek.

Akkor nekem biztos szerencsém van, mert a férfiak sokkal tudatosabbak pénzügyi szempontból... :D Hát nem, nem azok. Egyik exem sem volt az. A férjem kezei közül állandóan folyt ki a pénz. Elnéztem ezt úgy fél évig, majd közöltem, hogy ha nem változtat, akkor nincs közös jövőnk. A közös jövőhöz kellenek a közös tervek elméleti, anyagi és mindenféle egyéb síkon is. Ha ez nem stimmel, nem működik. Ő például rengeteget változott. A mai napig én vagyok a család "pénzügyese", mert nem képes olyan mértékben kontroll alatt tartani a dolgokat, mint én, de látja a hasznát és belátja, hogy igen is kell kereteket szabni.

Ha a kérdező időben "elkapja" a problémát, akkor ezen lehetett volna változtatni és nem 10 év után kéne ilyeneken gondolkozni, mert kérdem én: az elmúlt 10 évben ez a téma miért nem lett átbeszélve minimum 26-szor, akár komoly ultimátumokkal?

Pénzügyi analfabétát is lehet jobb belátásra téríteni, csak akarni kell mindkét oldalról. Ha nem, akkor meg inkább élek egyedül, minthogy állandóan azon vitatkozzak, hogy mindent én teremtek meg kettőnknek és ebből mennnnyire elegem van. :) Nálam ezt élősködésnek hívják, élősködőre pedig nincs szükségem. Ha egy kapcsolatban azon gondolkozom, hogy emiatt "bérleti díjat" szedek kvázi a páromtól, akkor azt szerintem inkább ideje elengedni. Dehát nem vagyunk egyformák.

"Ő például rengeteget változott. A mai napig én vagyok a család "pénzügyese", mert nem képes olyan mértékben kontroll alatt tartani a dolgokat, mint én, de látja a hasznát és belátja, hogy igen is kell kereteket szabni."

Na igen, ez az, ami régről maradt hagyomány és még ma is tartja magát, hogy a nő osztja be a férfi pénzét.

Fordítva ezt már nem tűri el a nő, mert a nő túlságosan érzelmi lény, az önérzete, az egója akkor sem engedi, hogy a férfi ossza be a pénzét, ha az eszével tudja, hogy ő nem tud bánni vele és kifolyik a keze közül.

" mert kérdem én: az elmúlt 10 évben ez a téma miért nem lett átbeszélve minimum 26-szor, akár komoly ultimátumokkal?"

Nem valószínű, hogy akár 1-2 évet is kihúzott volna a kapcsolat, ha nem lett volna porondon többször a téma. Az ultimátum egyenlő lett volna a szakítással, a kompromisszum pedig a külön kassza volt, ami jól működött egészen eddig, most viszont a nő le akarja szüretelni a férfi gyümölcsfájának termését, amit 10 éven át egyszer sem gondozott a férfi pedig ezt sérelmezi.

"Pénzügyi analfabétát is lehet jobb belátásra téríteni, csak akarni kell mindkét oldalról."

Azzal lehet bármit is kezdeni, legyen az tanulás, önfejlesztés, edzés, mentális betegségek leküzdése, szenvedélybetegségekről való leszokás, aki AKAR változtatni. Aki hozzáadja a saját 50%-át és lesz neki egy mentora, egy terapeutája, egy edzője vagy bármi, aki meg segít neki a maradék 50%-ban, amit ő tesz hozzá.

De ha valakiben nincs akarat a változásra, azzal egyet lehet tenni. Hagyd elmenni a falig...

Ami elméletben jól hangzik, de a gyakorlatban nem mindig valósítható meg. És még ez sem fogja feltétlenül helyre billenteni az agyát, ha van egy úgyis/úgyse attitűdje, akkor önigazolásnak veszi, kb. mint a csöves, ahol még mindig van lejjebb, mert megöregedhet, kiműthetik a fél belét, levághatják a lábát és minél mélyebbre kerül, de még él, addig tudja a folyamatos önigazolás-hegyeket egymásra lapátolni, hogy ő már megváltozna, ha újra visszakapná azt az életet, ami volt, amikor még volt lába. De amikor volt sem becsülte meg, akkor azért sopánkodott, hogy amikor még volt energiája, fiatal volt. Fiatalon meg azért, hogy amikor még volt hol laknia. Amikor pedig az is megvolt akkor a családi körülményeit, az asszonyt a gyerekeket vagy akármit okolt. Előtte a főnökét. Az előtt a tanárait. Az ilyen ember életében mindig ugyanaz a minta, a külső körülményeket okolja, nem véletlenül erős az istenhit is bennük, nem csak azért, mert az egyháztól kapnak ezt-azt, hanem mert a csodát várják, hogy valaki majd alájuk tesz valamit. És csövesnek se kell lenni, minden társadalmi rétegben van ilyen, még gazdagok között is, csak aki a padlón van az a leghangsúlyosabb, meg arrafelé húz a gravitáció.

De hallottam én már ugyanezt a mintát visszaböfögni tőlem sokkal jobb helyzetben lévő emberek szájából, csak őket nehéz lett volna jó útra téríteni.

"inkább élek egyedül, minthogy állandóan azon vitatkozzak, hogy mindent én teremtek meg kettőnknek és ebből mennnnyire elegem van. :)"

Én meg inkább úgy vagyok, hogy kár siettetni, ami felé amúgy is haladunk, amíg jó, addig jó, 10 év meg nagy idő, lehet, hogy addig meghal valamelyikünk vagy mindketten, esetleg én vagy ő talál valakit, aki miatt szakít a másikkal. Sőt, még jóra is fordulhat, lehet, hogy épp egy haláleset, egy tragédia fogja kibillenteni őt a komfortzónából annyira, hogy elkezdjen dolgozni magán.

De a pillanatnyi boldogságról lemondani csak azért, mert a nincs közös jövőnk? A jövőlátás éppen elég cinikussá és pesszimistává teszi az embert, akkor miért ne használhatná ezt a képességet arra, hogy

- csökkentse a kockázatokat, mint a kérdező a külön kasszával.

- kifuttassa a lehetőségeket ne csak elméletben, de gyakorlatban is, egyfajta kettős ellenőrzés céljából, hátha valami részletet kihagyott, vagy dob az élet valami váratlant (a covidra például sokan nem számítottak), főleg ha amúgy kézben van tartva a szituáció.

Volt pár kapcsolatom, de most mégis szingli vagyok. De így visszagondolva 1-2 kivételével nem cserélném el a múltamat azért, hogy egyedül lettem volna, mert én tudom milyen lelkiállapotban voltam a hosszú magány miatt és talán már nem is élnék.

"Nálam ezt élősködésnek hívják, élősködőre pedig nincs szükségem."

Élősködés az lett volna, ha nem beszélik meg, hogy külön kassza legyen, ami miatt a nő elszórta minden pénzét a kérdező pedig élére rakta és most lett belőle egy lakás.