Jogosan dobott ki a tulaj ? Többi lent.
Ki kell költöznöm az albérletből, ugyanis a tulaj felmondta a szerződésemet.
Igazából lehet én se maradtam volna sokáig, tanulmányok elvégzése után, azaz pár hónap múlva lehet mentem is volna máshova, mert hát voltak bajaim a lakással, de picit rossz szájíze van ennek a történetnek, hogy ki lettem hajítva, mint macskát szarni.
Tekintve, hogy a rezsit, lakbért mindig tisztességesen fizettem, sosem csúsztam a fizetéssel, soha nem rendeztem bulit, nem hoztam fel kurvákat, soha, azaz SOHA nem hangoskodtam, zenét és filmet kivétel nélkül mindig fülessel hallgattam. Sosem ittam, nem is cigizek.
A probléma az volt, hogy nem takarítottam kellően a tulaj szerint. Ebben lehet igazság, takarítottam, de nem eleget.. Többi embernek az a mentsége, hogy ők keveset vannak itt.
De akkor ennyi erővel én meg számonkérhetném a tulajon, hogy többször előzetes bejelentés nélkül jött fel a lakásba, ilyet én nem láttam a szerződésben, hogy ezt szabad.
Ha gondolod, hogy megéri, akkor ragaszkodj a felmondási idő betartásához.
Alighanem van érdeklődő, akitől többet kér és megkapná tőle.
Nálunk is volt olyan, hogy kertes házat vettünk ki és a tulaj neje átjött kigazolni (köztük a még nem virágzó virágokat is amiket előtte ültettem) mert szerinte nem tartottunk rendben a kertet. Volt hogy hajnal 5-kor arra keltem hogy valaki locsol vagy sokszor arra értem haza, hogy csurom víz az udvar - holott a nagyrésze le volt betonozva és azért locsolt fel, hogy "ne sugározza a hőt" (füves terület kb. 1,5*3 méter volt), egyébként az utca végén lakott a saját házában. Mi szóltunk neki, hogy kiadta, itt lakunk jelenleg ha nem tetszik ne adja ki legközelebb és ha kell elköltözünk, mert amúgy sincs joga bejönni. Utána a férje beszélt vele és leállt - amúgy unatkozó öregasszony volt.
Ilyen miatt szerintem nem mondhatná fel a szerződést, de egyébként a helyedben örülnék neki, hogy nem adok egy ilyennek több pénzt.
Én tulajdonos vagyok, sose megyek a lakásba, megbízom a bérlőben, pedig 2x láttam életemben. Rendesen fizet, sosem késik. Nem érdekel hogy takarít vagy sem. Az a lényeg, ha elköltözik, olyan állapotban adja vissza a lakást, ahogy kapta. A bérlő munkahelyéből adódóan tudom, hogy egy cirkusz hiányozna neki legkevésbé, biztosan nem tenne tönkre semmit szándékosan.
Szerintem vetít a tulajdonosod.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!