Hogy kell kivenni egy albérletet?
Az előző albérlet, amit kiakartam venni azért nem jött össze, mert a következő történt: megnéztem az albérletet egyik nap, másnap felhívtam őket, hogy rendben, szeretném kivenni, 3 nap múlva viszem a 2 havi kaukciót + 1 havi bérleti díjat. Erre a tulaj azt mondta, hogy foglalozzam le valamennyi pénzzel még ma, mert mi a garancia arra, hogy 3 nap múlva viszem a kaukciót, és nem gondolom meg magam. Én erre felkaptam a vizet, és inkább visszamondtam. A hangnemmel volt a gond, persze megértem az ő álláspontját is, viszont nem tolongtak azért az albérletért, még most is hirdeti... Én meg a munka miatt igazán értem rá.
Tegnap egy másik albérletet néztem meg, pár nap gondolkodási időt kértem, valószínű, hogy addig nem fogja más elvinni előlem.
Ha eldöntöttem, akkor felhívom, és mit mondjak neki? Adjak neki foglalót rögtön? Aki bérbeadja, közjegyzői okiratot akar, ott kerül sor a kaukció átadására is? Mert ugye mire találunk közjegyzőt, az idő. Addig foglaljam le, vagy hogy szokás, hogy korrekt?
Illetve azt mondta, hogy azt szeretné, ha a közjegyző költségét teljes egészében én állnám (30-40 ezer), ez rendben van?
Köszönöm.
10.-es.
Egy adás vételi szerződést 10 perc alatt ír bárki.
A tulajdoni lap a biztos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!