Hogy kell kivenni egy albérletet?
Az előző albérlet, amit kiakartam venni azért nem jött össze, mert a következő történt: megnéztem az albérletet egyik nap, másnap felhívtam őket, hogy rendben, szeretném kivenni, 3 nap múlva viszem a 2 havi kaukciót + 1 havi bérleti díjat. Erre a tulaj azt mondta, hogy foglalozzam le valamennyi pénzzel még ma, mert mi a garancia arra, hogy 3 nap múlva viszem a kaukciót, és nem gondolom meg magam. Én erre felkaptam a vizet, és inkább visszamondtam. A hangnemmel volt a gond, persze megértem az ő álláspontját is, viszont nem tolongtak azért az albérletért, még most is hirdeti... Én meg a munka miatt igazán értem rá.
Tegnap egy másik albérletet néztem meg, pár nap gondolkodási időt kértem, valószínű, hogy addig nem fogja más elvinni előlem.
Ha eldöntöttem, akkor felhívom, és mit mondjak neki? Adjak neki foglalót rögtön? Aki bérbeadja, közjegyzői okiratot akar, ott kerül sor a kaukció átadására is? Mert ugye mire találunk közjegyzőt, az idő. Addig foglaljam le, vagy hogy szokás, hogy korrekt?
Illetve azt mondta, hogy azt szeretné, ha a közjegyző költségét teljes egészében én állnám (30-40 ezer), ez rendben van?
Köszönöm.
Ez most a 7.albérletünk ahol most lakunk, így van tapasztalatom benne.
Soha sehol nem kértek foglalót, nem is adnék. Beköltözéskor fizettük mindig az 1-2 havi kauciót és a lakbért.
A közjegyzői díj pedig max.úgy lenne fair, ha feleznétek a tulajjal az összeget, de sajnos ezt szeretik teljes egészében ráverni a bérlőre. Beszélj vele, hátha rávehető a felezésre.
Hát ha a hangnemmel volt gond, akkor azzal volt gond.
Nem köteles egy bérlő érteni a bérbeadási szakmához.
Köszönöm a válaszokat.
És a foglaló mennyi legyen? Tehát mondjuk 200 ezer kaukciót kér, akkor arra gondoltam, hogy 50 ezer foglalót fizetek neki, úgy jó? És a kaukció kifizetése a közjegyzőnél történik szerződéskötéskor? Tehát akkor 150 ezret adok neki még?
Óvatosan a foglaló al, honnan tudod hogy ő a tulajdonos?
Sokakat vertek már így át.
Ha sokat kér, az legyen gyanús.
Vagy lekérsz egy tulajdoni lapot.
7 : Az első havi bérleti díj a foglaló.
Onnantól ő nem hirdeti, nem állapodik meg mással.
Ha voltak egyedi igényeid a lakás rád igazítására, akkor azt abból a pénzből ki is alakítja - pl. nálam nem gond, ha el kell szállítani valamit, vagy venni kell egy hazsnált kanapét, mer t a bérlő nem tud/akar vele foglalkozni.
Ha mégsem kell a lakás, a foglalót elvesztetted.
Az neki a kiesett időre, munkára, költségekre megmarad.
Ha ő adja ki közben másnak, akkor a dupláját adja vissza neked.
Persze nem valószínű, hogy ez megérné neki, mert nem valószínű, hogy valaki a dupláját fizetné és előbb, mint te beköltözöl.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!