Kiket szoktak diszkriminálni az albérlet keresésnél?
A cicás vagyok. Üres lakást kerestem, mert minden bútorom saját, még a függönyök, szőnyegek is. A berendezett lakásokat eleve kizártam a keresésből, ahogy azokat is, ahol ki volt hangsúlyozva, hogy háziállat egyáltalán nem jöhet.
Szerencsére a mostani cicám amúgy sem rombolós, nagyon rendes jószág, általában csak a kijelölt helyen kapar (a kanapé oldalára rögzített filces szőnyegdarabon), ellenben az előtte lévő cicus még a tapétát is leszaggatta a falról és az ajtókereteket is szálkásra cincálta. Vele nehezebb helyzetben lettem volna, hiszen ajtófélfa mindenhol van. (Ő szegénykém már nem él.:()
Korábban adtam ki szobát úgy, hogy én is ott lakom. Volt pár bérlőm és mindig tanultam valamit. Nálam van írott házirend, mely a szerződéshez van csatolva. A legegyértelműbb dolgok is le vannak részletesen írva (pl. hogy "ahol nem vagy, kapcsold le a lámpát", vagy , "a zuhanyfüggönyt használat után széthúzva a kádon belülre rakjuk" mert enélkül sokszor van az, hogy "ezt nem mondtad/ezt elfelejtettem".
Nem jöhet az, aki nagyon vehemensen hirdeti, mennyire rendszerető. Ez mindig önmarketing. Akinek ez természetes, nem beszél róla.
Nem jöhet az, aki még sosem lakott egyedül, nem vezetett háztartást.
Rettenetesen életképtelenek tudnak lenni az emberek. Triviális dolgokat nem tudnak és akaraltanul pusztítják a lakást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!