Nekem van igazam, vagy a bérlőmnek?
Március végén kiköltözött a szobájából egyik pillanatról a másikra a járvány miatt, így esély sem volt arra, hogy áprilisra találjunk helyette mást. Ezt ő is így látta, ezért az áprilisi bért megbeszéltük, hogy le lesz vonva a kauciójából, ami két havi díj.
A szerződésben viszont vállalta, hogy kötelessége találni maga helyett mást, és ez a járvány miatt most sajnos nem sikerült májusra sem. Így viszont én úgy gondolom, hogy jár nekem a májusi bérleti pénz is, tehát nem kap vissza kauciót.
Most azt mondta, hogy addig nem viszi el a kevés maradék cuccát és a kucslot sem hozza vissza, amíg át nem utalom neki az egyhavi pénzét.
Tehát a bérleti szerződésben az van, hogyha bármikor elköltözik akkor ugyanolyan feltételekkel kell találnia maga helyett valakit vagy bukja a foglalót?
Vagy arról van szó, hogy pl fix 1 éves szerződést kötött, aminél hogyha előbb költözik akkor csak abban az esetben kapja vissza a kauciót, ha talál maga helyett valakit.
Én alapfelállásban nem kérnék tőle még 1 havi bérleti díjat (ott sem lakik,) sőt szerintem már az áprilisi is túlzás volt, de a bérleti szerződésben foglaltaktól függően azért változhat a véleményem.
Privát vélemény: szerintem az ő talál valakit eleve nem jó felállás. Mivan, ha olyan embert talál akinek te nem adnád ki? (Pl roma nagycsaládot).
Én is bérbeadó vagyok.
Az is benne van a szerződésben, hogy ha te mondasz fel, akkor találnod kell neki egy másik lakást? Mert ha nem, akkor ez aránytalanság, tehát erre hivatkozva akár érvénytelenítheti a bíróság...
Az előző válaszoló jogos kérdéseket feszeget: Milyen típusú a szerződés, határozott vagy határozatlan idejű? Ha határozott, akkor megengedett a felmondás? Mennyi a felmondási idő? Mi alapján döntöttél úgy, hogy 2 havi bérleti díjnyi pénzt visszatartasz - a hasadra ütöttél, vagy ez szerződésbe volt foglalva?
Te zsarolni próbálod a bérlődet.Nagyon meg tudna szívatni.
Valóban vihetne oda olyat,aki nem megbízható.Ő teljesítette ami a szerződésben van,és el kellene fogadnod .
Ez a szerződés az elmondás alapján a világ semelyik bíróságán nem állna meg. Ilyen nincs, hogy a bérlő KÖTELES maga helyett találni valakit. Mi a lósz..r köze van hozzá? Az teljesen jogos, hogy levontál egy havi lakbért, hisz szinte mindenhol 1 hónapos kiköltözési időt szoktak kérni. Azt, hogy te eddig b..sztál másik bérlőt találni, már nem az ő hibája.
Gondolom te is próbálod kitartani a csúcs közeli árakat, mint sok albérlet kiadó társunk. Hát ecsém, nem, nem fogod tudni most annyiért kiadni, mint tavaly novemberben, erre előbb-utóbb te is rájössz. Ha nem mozogsz a piaci árakkal, akkor koppansz.
Szerintem ebben a helyzetben nem tisztességes több pénzt kicsikarolni a bérlőből.
Végül nem lett semmi komolyabb probléma, de óriási pánikkeltés miatt rengetegen a kelletőnél drasztikusabb döntéseket hoztak, meg persze rengetegen elvesztették a munkahelyüket vagy legalább szünetelt a jövedelmük.
Így nem butaság emberibben elbírálni az ilyen helyzeteket.
Amúgy meg leírtad. A vészhelyzet miatt nem tudtatok találni új embert a helyére, nem az ő hibájából. Szóval én a helyedben vissza utalnám neki azt az 1 havi kaució részletet, amin összevesztetek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!