Mikor kell szólnia a főbérlőnek ha jön mutatni a lakást?
A főbérlőnk eladja a lakást, amit bérlünk, de nagyon gyakran csak 3-4 órával előtte szól mielőtt jönne mutatni az érdeklődőknek, és emellett elvárja hogy olyan állapotban legyen minden, mint kb. amikor kivettük (szemét kivive, mosatlan üresen, rend mindenhol stb. különben problémázik). Az is előfordult már, hogy senki nem volt itthon, mert 2 órával előtte szólt, hogy akkor majd jönnek az ingatlanossal (délután 3-ra jöttek volna hétköznap), de nyilván a munkát nem lehet otthagyni csak úgy random, tehát végül úgy jöttek be, hogy senki nem volt itthon.
Mikor felvetettem neki, hogy ez zavar, azt mondta, hogy másnaptól kezdődően 12 és 18 óra között a lakás bemutatásra kerül, azt viszont nem szeretném, hogy átjáróház legyünk, és akármikor tájékoztatás nélkül bejöjjenek.
A kérdésem az lenne tehát, hogy joga van bejárkálni úgy, hogy csak ennyi idővel előtte szól (és egy ilyen intervallumot megadni)? Ha nem, akkor ez szerződésszegésnek minősül? Mennyi idővel előtte kellene szólnia?
(Erre vonatkozóan a szerződésbe csak annyi van írva, hogy a lakás állapotát ellenőrizheti a bérlők szükségtelen zavarása nélkül.)
Határozott idejű, de meddig?
Egyezz meg vele kedvezményben a zavarások miatt.
Csak egyeztetett időpontban van joga bemenni. Ha nektek nem megfelelő az időpont, akkor nem mehet be és kész. Hogy mennyi a szükségtelen zavarás, az nincs pontosan meghatározva, de naponta 4 óra folyamatosan az egészen biztos, hogy szükségtelen zavarás!
(Természetesen el lehet adni kiadott ingatlant is, miért ne lehetne.)
A bérbeadó fordítva ül a lovon. Neked nem kötelességed biztosítani a megtekintést az érdeklődőknek. Az csak az ő érdeke, hogy el tudja adni az ingatlant, neked ehhez semmi közöd.
Ha azt mondod, hogy egyáltalán nem hozhat senkit, amíg él a bérleti szerződésed, akkor azt is kénytelen lenyelni. Nyilván lehet rugalmasnak lenni, és olykor, jó előre egyeztetett időpontban beengedni valakit, de hogy rendszeresen hozzon valakit, az a józan ész határain is túlmegy. Itt te vagy az, aki egy idősávot kiköthetne, és nem ő.
Az meg teljesen tűrhetetlen, hogy úgy menjen be, hogy otthon sem vagy. Nyilván ehhez sem vagy köteles hozzájárulni, ha meg mégis bemegy, az már Btk. kategória.
Ez már kimeríti a szükségtelen zavarás fogalmát, nem állhatsz haptákban, mert ő üzletel. Természetesen te sem akadékoskodhatsz komolyabban, engedni kell a lakásmutatást, de épeszű keretek között. Heti 2×2 órában hozza az összes érdeklődőt és kész, mondd meg neki.
Sajnos arról nem rendelkezik semmi pontosan, hogy heti hány alkalommal kell neked biztosítani a lakás megtekintését, de az fix, hogy nem mindennap délután kell rendelkezésre állnod, pláne nem hatórás intervallumban. Ja, és a jelenléted nélkül be sem mehet, főleg nem idegenekkel...
Egyébként sajnos nem te vagy az egyetlen egy ilyen, legalább két ilyen közvetlen ismerősöm is van, akik ugyanezt a kört futják. Lehetetlen időpontokban lakásmutogatás, heti 4× átjáróház, cipőt nem veszik le, de azt elvárják, hogy a lakás puccos legyen és a legjobb oldalát mutassa, és persze az albérlő fogja be a pofáját, nehogy a téli penészedést vagy bármit mondjon. Úgy látszik a tulajdonosok egy része nem érti, hogy a bérlő nem egy kellemetlen kiegészítő a lakásban, akinek csak az időre fizetés az egyetlen joga.
"Természetesen te sem akadékoskodhatsz komolyabban, engedni kell a lakásmutatást"
Ez nem igaz. Csak azért, mert neki épp érdeke fűződik hozzá, hogy mutogassa, még joga nem lesz hozzá. Ha jó a viszony, akkor meg lehet engedni, akár anyagi ellentételezés fejében is. Viszont ha épp a bérlőnek olyanja van, akkor a bérbeadó akár fel is akaszthatja magát, ő oda nem vihet be idegen embereket, hogy nézegessék a lakást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!