Nem szeretem a lakást, de nincs pénzem elmenni. Volt valaki ilyen helyzetben?
Párommal költöztünk fel egy nagyobb városba. Minnél hamarabb jönni kellett, így rögtön az első albérletet választottuk, ami megfizethető áron volt.
Mióta itt vagyunk minden folyamatosan elromlik, az ablakot ki se merem nyitni, nehogy az üveg kibillenjen belőle, vagy letörjön a fogója. Redőnyt is csak óvatosan húzom fel, nehogy leszakadjon (már leszakadt egyszer). Tehát nem egy modern ház, higinéniai festés se volt, a bútorok se maik.
Ha valami elromlik a lakásban, állandóan azzal jön a főbérlő, hogy mi miattunk történt, mert 16 évvel ezelőtt még nem volt semmi baja.
Azt mondta a főbérlő, ha megint elromlik valami, kitesz minket a lakásból, azonnali felmondással.
Rendesen fizetünk minden hónapba, a szomszédok sem panaszkodnank ránk.
Viszont van ez a "mindent mi rontunk el" dolog, illetve a házba is bejár hetente egyszer a tudtunk nélkül, valamint ha elmegyek úgy, hogy "bukón" van az ablak, szól a szomszédunk a főbérlőnek, az pedig nekünk, hogy azonnal zárjuk be, vagy ha nem tudjuk, akkor bezárja ő, ha otthon vagyunk, ha nem..
Szeretek ebben a városban élni, a munkahelyeink is nagyon jók, viszont itt határozott időre szóló szerződésünk van és, ha lépünk az -130.000 forint. Plusz a másik lakás és minimum 200.000 lenne mindennel. Hitelhez nem akarunk nyúlni huszonévesen.
Párommal úgy beszéltük meg, hogy tavaszig gyűjtünk és megyünk máshova.
Elég érzékeny vagyok és az, hogy bármikor kirakhat innen a tulaj mert itt körülbelül heti szinten romlik el valami, az nagyon megvisel. Rámegy az egészségemre. Meg az is, hogy mindig toppon kell lenni a lakásnak, mert ki tudja mikor jön. Nem azt mondom, hogy koszosan élek, szeretem a rendet, de a túlórák mellett nem mindig van energiám.
Igazából a véleményetekre vagyok kíváncsi. Hogy lehetne elviselni ezt a kis időt, úgy hogy ne viseljen meg? Volt már valaki ilyen helyzetben?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Megszegte a szerződést azzal, hogy bejár a lakásba.
Erre szerezzetek oylan bizonyítékot, ami bíróságon megáll, és azonnali hatállyal felmondhattok úgy, hogy a kaució visszajár.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sajnos, szerinte mindennek mi vagyunk az okozói ugyanis 16 évvel ezelőtt jó volt minden.
A szerződést pedig már régen megszegte..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Igen voltam az ex barátnõmmel így. Biztos vagyok benne, hogy nagyban hozzájárult a lakás és a körülmények a szakítàsunkhoz. Depressziósak voltunk mindketten, munkánk sem volt jó, a lakást sem szerettük, ráadásul drága is volt.
Nem akartunk lépni, mert egyrészt szerzõdésünk volt 1 évre, és megvolt a terv mennyit kell összeraknunk a környéken, hogy továbbálljunk, ezért ragaszkodtunk hozzá.
"
Párommal úgy beszéltük meg, hogy tavaszig gyűjtünk és megyünk máshova"
Pontosan így. Egyre nyomasztóbb volt a helyzet, a mi kapcsolatunk nem bírta ki a hizamosabb kinlódást. Egy hónappal a szerzõdés lejàrta után költöztünk is, csak külön-külön. 6 év párkapcsolat után.
"Hogy lehetne elviselni ezt a kis időt, úgy hogy ne viseljen meg?"
Meg lehet találni a csóróságnak is a romantikáját, nálunk télen az ablak is szar volt, a radiátor meg langymeleg maximális fűtést tudott produkálni, amire mi összebújtunk. De nem lehet 6 hónapon keresztül összebújva lenni. Mi is mindig a költözésre gondoltunk, meg arra ha összejön a kívânt összeg, de ha folyton szar a kedved a jövõkép sem olyan rózsaszín.
Persze ez a mi kapcsolatunk volt, ez saját tapasztalat nálatok lehet majd egy szép emlék lesz ez is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!