Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Akkor most melyik volt előbb?

Akkor most melyik volt előbb?

Figyelt kérdés
Mindenki úgy tanulja, hogy egyszer volt egy ősember, aki felegyenesedett és abból lett az ember. De a Biblia úgy mutatja, hogy Isten megteremtette Ádámot és Évát, akik nem ősemberek voltak. Akkor most hogy termett az ember? Evuláció vagy teremtés útján?
2010. júl. 8. 02:23
1 2 3 4 5
 41/49 anonim ***** válasza:

Last One, figyelj, bármilyen kérdésedre a következő gondolatmenet a témában választ ad: Tulajdonságaidat a nevelésed és a génjeid határozzák meg, tegyük föl, hogy pont 50-50% arányban, de ez a szám lehetne akármennyi, mert 1% is mondjuk 50 generáción belül elég tetemes eséllyé halmozódik. Szóval, géneket csak két helyről örökölhetsz, az egyik felét apucitól, a másikat anyucitól, legyen szó az élővilág bármely tagjáról, ami két nemmel szaporodik.

Tegyük fel, hogy ez az élőlény jó keresztény és nem védekezik, hanem ahogy jön az utód, úgy jön. Ami embereknél is egy életciklusban olyan 10 utódot jelent, szaporább élőlényeknél pedig ennek nagyon sokszorosát. Macskák például kb. 100 utódot hozhatnak létre életük során, a rekord pedig 420 utód volt. Ebből az következik, hogy egy átlagos macskának a potenciálisan 10000 unokára van esélye. Ebből persze sokan nem élik meg a felnőtt kort, kivéve az életre alkalmasok, akik az életre alkalmas génjeiket tovább örökítik és már az utódjaikban is benne lesz, akik ismét nagyobb eséllyel élnek túl az adott gént nem tartalmazó társaikkal szemben.

De hogy jelenik meg egy változás?

Ez történhet több módon, olyan génpár kombináció (apucitól egyik fele, anyucitól másik) jön létre, ami különösen alkalmas a túlélésre. (tenyésztők ezt csinálják)

Külső behatás során létrejött dns modosulás. (sugárzás, génmódosítás)

Genetikai hiba, az örökítés folyamán, amikor a két oldalról érkező örökítő anyag egyesülne, valami gikszer történik. Ez nagyon ritka és általában életképtelen utódot hoz létre. De él egy öszvér, aki egy hasonló génhiba miatt képes megfoganni lótól!


De hogy ezeket a véletleneket ki irányítja, ha irányítja, azzal az evolúció nem foglalkozik.


Még egy példa: A beszéd képessége mint köztudott, annak a ténynek az eredménye, hogy az emberi rágóizmok tized olyan erősek, mint a többi állaté. A tudósok szerint ez ősünkben jelent meg először, akiknek már nem volt szüksége arra, hogy átharapja az ellenfele torkát, de egy vadászat taktikáját már hangokkal is jobban ki tudta fejezni társainál. Valószínűleg ő lett a csapat vezére és ezért ő hozhatott létre utódokat, akik egy része hasonló volt mint ő, akik közül ismét vezérek kerültek ki... Majd mivel a törzs sikeresebben kommunikált mint a többiek, ők kerültek fölénybe, a tőlük elszakadt hímek máshol is vezető szerepbe kerültek és szaporodtak. A többi, ilyen tehetséggel nem rendelkező egyed pedig nem szaporodott olyan sikeresen, kisebbségbe kerültek, majd kihaltak.

Valamint a kisebb rágóizmok már nem szorították össze a koponyát, teret engedtek az agy térfogatának növekedésének.

Ki gondolta volna, hogy mindent a gyenge rágóizmoknak köszönhetünk? :)

2010. júl. 13. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/49 anonim ***** válasza:

10:46.


Köszönöm a felhívó válaszodat, de ha te is úgy gondolod, hogy ezekkel nem vagyok tisztába, akkor nem olvastad el a válaszaimat. Tökéletesen felfogtam, hogy mi miért lesz, mi miből van. De azt még mindig nem tudjuk, hogy mi adja az irányt...mert az evolúció az előremenő fejlődés, irányított, direkt módon történő, nem véletlenszerű, hiába esnek ki azok, amik életképtelenek. Változik a környezet, változik a egyed...folyamatosan. de mindig megmarad az összhang.


A kiírt kérdésről volt szó alapesetben is. Én pedig arra adom a magyarázatomat, hogy a "teremtés" és evolúció egyszerre történik...mert a folyamatos teremtés maga az evolúció. :)

számorma sajnos nem elfogadható, hogy értelmetlen és céltalan a létezés, mert irányadó nélkül sajnos akaratlanul is ezt HISZI az ember...


félre ne értsük, nem mentsvárként hadoválok a "mindenhatóról", nem azért mert problémás az életem, és kell a segítő kéz. Nem, nem...pont ellenkezőleg, a többi embernek kell, mert nagyon el van veszve az emberiség(tisztelet a kivételnek), az ilyenfajta tévedések miatt, és saját magunkat pusztítjuk úgy, hogy észre sem vesszük. Ezzel nincs is gond...idő a legjobb gyógyszer. :)


köszi még egyszer és üdv

25/F

LastOne.Left

2010. júl. 13. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/49 anonim ***** válasza:

"számorma sajnos nem elfogadható, hogy értelmetlen és céltalan a létezés, mert irányadó nélkül sajnos akaratlanul is ezt HISZI az ember..."


Na pontosan ezért alakult ki a különböző istenekben, szellemekben való hit. Az emberek többsége, képtelen elfogadni, hogy nincs magasztos cél, és nincs olyan, hogy halál után. Nem tudja elképzelni saját nem létét.


Két elsődleges célja van egy lénynek, legyen az bármi. Az életben maradás, és a szaporodás. A magas intelligenciával rendelkező létformák (ember), pedig már képesek ezeket elnyomni, és új, más jellegű célokat kitűzni (hatalom, karrier, hírnév).


"félre ne értsük, nem mentsvárként hadoválok a "mindenhatóról""


Dehogynem. Csak másként, mint azok, akiknek szar életük van. Minden hívőnek mentsvára a hite.


Persze tudom, hogy ebbe is bele fogsz majd kötni, ugyanis mint mondtad, képtelen vagy elfogadni, hogy nincs magasabb cél, de ezt már megszoktam a magadfajtáktól.


Az pedig, hogy még mindig az intelligens tervezés miatt kardoskodsz bizonyítja, hogy nem is vagy kíváncsi a válaszokra, amit már rég eléd tártak, és olvastál.


Kényszeresen keresel valami nálad nagyobbat (okát lásd jelen válaszban fentebb), ami irányt ad, és harmóniát teremt, és képtelen vagy elfogadni, hogy ez természetes, és nincs hozzá szükség természetfelettire.

2010. júl. 13. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/49 anonim ***** válasza:

Látom azért mégis csak visszanéztél.


"Na pontosan ezért alakult ki a különböző istenekben, szellemekben való hit. Az emberek többsége, képtelen elfogadni, hogy nincs magasztos cél, és nincs olyan, hogy halál után. Nem tudja elképzelni saját nem létét."


Mert tudod olyan nincs is, hogy nemlét...soha nem is volt. És az a fajta magatartás, hogy nincs semmi, ami "elszámoltat" minket gyarlóságunkkal, rafináltan a nemtörődömségbe és felelőtlenségbe hajszolja az embert. Ha olyan magasan lennék fejlődésben, mint ahogyan azt hiszi magáról az ember, akkor nem szenvednének milliók...tudod élelem és lakhely van elég...mi az, hogy valakinek nem jut? Hát gondolkodó, probléma megoldó képességünk ezt nem kéne, hogy megengedje...pedig megteszi..és pont azért, amit a második bekezdésedben leírsz. Bevágom ide neked. :)


"Két elsődleges célja van egy lénynek, legyen az bármi. Az életben maradás, és a szaporodás. A magas intelligenciával rendelkező létformák (ember), pedig már képesek ezeket elnyomni, és új, más jellegű célokat kitűzni (hatalom, karrier, hírnév)."


A zárójelben leírt szavaid önzésre, a mások eltiporására sarkallja az embert, saját érdekeit teljesítve, a másikéval nem törődve...hol van itt a fajfenntartás? Szerinted ez normális? Ha nem lenne ember a bolygón, nem lenne semmi probléma, összhangban lenne a állatvilág a környezettel...mi megjelentünk és csak "pusztítunk", nemhogy a környezetünket, de egymást is. Itt globális tévedés van, életszemlélettel kapcsolatban, ami korlátot rak képességeinkre(vallásosok, tudósok egyaránt, persze vannak kivételek). Mi rakjuk saját magunkra a korlátot a téves nézettel. :)


"Az pedig, hogy még mindig az intelligens tervezés miatt kardoskodsz bizonyítja, hogy nem is vagy kíváncsi a válaszokra, amit már rég eléd tártak, és olvastál."


Nem, nem rakták elém a választ, ugyanis mind megállt egy ponton, ahol én továbbmentem. Mégpedig ott, hogy "csak úgy van", én pedig okot adok neki, s ezáltal célt és értelmet a létezésnek.


"Kényszeresen keresel valami nálad nagyobbat (okát lásd jelen válaszban fentebb), ami irányt ad, és harmóniát teremt, és képtelen vagy elfogadni, hogy ez természetes, és nincs hozzá szükség természetfelettire."


Ez is egy tévedés kedves hozzászóló. Először is már megtaláltam, sőt mindig is velem volt(csupán faitalon nem tudtam, hogy a mindenség tudata ez), de mindennel a világban/természetben. A másik pedig, hogy senki sem beszélt természetfelettiről...én azt mondom, ez a tudatosság maga a természet...tehát nem felette álló...nincs a természet felett álló dolog, mert minden az. Te vaknak és véletlenszerűnek hívod...én direktnek és tudatosnak. Te céltalannak és értelmetlennek tituálod, és kényszeresen keresed e rövid életben a célodat...Én tudom mi a célja és értelme, és még "keresnem" sem kellett ebben az értelemben. Mert itt van az "orrom előtt", mint mindenki másnak. :)


egy kérdés hozzád ha nem bánod.

Én ugyanazt tudom amit te, de én hozzá mondok még valamit, ami teljessé teszi a mindenséget. Akkor melyikünk az, aki nem figyel a másikra, és nem olvassa el a válaszokat? Én aláírom, hogy minden úgy van ahogy te mondod, sőt tudom is, de azt már nem írom alá, hogy mindez alaptalanul és céltalanul történne...én elővezetem minden reláció és változó alapját, te eddig nem mész el. Ugye neked elég az ami van. De az megint csak hit, és a te mentsvárad, mondván, hogy nyugodt szívvel önzhetünk, tehát hatalmat, karriert és hírnevet szerezve, mindenféle következmények nélkül, hiszen úgy is csak egyszer élünk...az utódokra nem is gondolva...(nem feltétlenül a közvetlen utódokra gondolok) Én továbbléptem ezen, még sincs problémám, sőt már nem is lehet. Nem akarok senki szemében szálka lenni, de ami bennem van az nem hit...hanem tudás. Nem vakon dobálózok a szavakkal...minden mondatom mögött ott van a valós értelem és cél. De nyilvánvalóan aki nem fogadja el a tudatosságot a világban, az engem sem fog elfogadni...viszont tudom, hogy ide mindenféle ember betér, és azt is tudom, hogy van akinek ez segítség, van akiben felerősítheti annyira a hitet, hogy az övé is tudássá válik, sőt mindenkinek az(segítség), csak van olyan, ki nem fogadja el. :)


köszi a válaszod és üdvözlet

25/F

LastOne.Left

2010. júl. 13. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/49 anonim ***** válasza:
87%

ne haragudj, de ehhez még hozzáfűznék.


"Két elsődleges célja van egy lénynek, legyen az bármi. Az életben maradás, és a szaporodás. A magas intelligenciával rendelkező létformák (ember), pedig már képesek ezeket elnyomni, és új, más jellegű célokat kitűzni (hatalom, karrier, hírnév)."


Jól értelmezem, hogy a létezésünk alappilléreit elnyomjuk, az életben maradást és szaporodást? Hát nem pont erről szól az evolúció tana is? hogy az életben maradásért küzdünk és a gének továbbvivésén? Erre mi fittyet hányunk rá, és új "célokat" találunk ki...persze vaktában, mert ez tűnik ésszerűnek első ránézésre(karrier, hatalom, hírnév)...a logika annyi felé mehet, ahány ember...De a józan paraszti ész használata megadja a valós választ. Ne hagyjuk, hogy önző vágyaink elnyomják a hangját. :)


üdv

25/F

LastOne.Left

2010. júl. 13. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/49 A kérdező kommentje:
köszönöm a válaszokta, de légyszíves CSAK a kérdésre válaszoljatok!
2010. júl. 13. 14:30
 47/49 anonim ***** válasza:

Az irányt az mutatja, hogy melyik marad életben, ennyi.

A túlzott jóléti társadalom sajnos ezért veszélyes, mert akik amúgy kihullottak volna, most azok is szaporodnak.


Kedves kérdező: Ehhez előbb föl kellene találni az időgépet és meg kellene nézni. Mert szerintem egyikünk sem volt ott.

2010. júl. 14. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/49 anonim ***** válasza:
Pontosan ez az okot keresel ott, ahol nincs, és egy kollektív célt minden embernek, holott a céljait mindenki maga tűzi ki. Rengeteget gondolkodtam, és (számomra) ez lett az egyetlen logikus válasz. Nem kell irányító, nem kell okot adni semminek, mert az okok már benne vannak a korábbi válaszaimban. Az, hogy nem tetszik, és arra vágysz, hogy egy felsőbb hatalom döntése legyen az ok, már más kérdés. Számodra az logikus, bár nem értem miért.
2010. júl. 14. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/49 anonim ***** válasza:

13:13. :)


Nem figyeltél arra amit írtam...nem keresem az okot, hanem tudom, hogy van, azaz megmagyarázom. Mindenki célja ez, de mondom van olyan, aki nem tud még róla, és nem is hiszi, ezért generálja a vágyait, amit céloknak nevez, és azokat hajkurássza, amikor pedig egy végrehajtva, boldognak érzi magát, mindaddig, amíg nem jön egy következő vágy, ami teljesítése alatt nem boldog az ember, hanem ragaszkodó, ami ugye nem ugyanaz, mert "fáj" amíg nincs meg. Kérlek mondj egy célt a táplálék/lakhely/utódnemzésen kívül, ami ugye alapvető szükséglet az éléshez. És ezekből(utódnemzést nem számítom) van elég a 7 milliárd embernek...mégsem jut...mert a vágyaikat akarja mindenki teljesíteni(vannak kivételek), és be vannak zsongva, hogy "jaj meghalunk, ezért teljesítsünk annyit, amennyit tudunk, nem számít semmi, akár el is nyomhatjuk a többit...kit érdekel?!" :)


Azt nem mondtam, hogy ez nekem nem tetszik, csak szóltam, hogy ez nem jövedelmező...nekem nincsen vágyam ilyen formában, mert amit tudnom kell, azt tudom, már csak a "harcot" kell megvívjam magammal, ami egyébként minden emberre vár, és folyik is mindenkiben. :P

Hiányos a létezésről alkotott vélemény tudóskörben, nem kerek számomra, nem megyek bele miért, vannak érveim, viszont ezzel a tudatossággal, amiről beszéltem teljes a kép, és én olyan vagyok és voltam kicsi korom óta, hogy ha valami nem passzolt össze, valami nem volt kerek, az nekem nem volt elég, s mindig kihalásztam, megkerestem azt, ami azzá teszi...most is sikerült...de gondolom azt mondanom sem kell, hogy csak és kizárólag ennek a tudatosságnak köszönhetek mindent. :)


A kérdezőtől elnézést, a kérdésedre több ízben is válaszoltam, meg találod, ha visszaolvasod, ha van még kérdésed ilyen dolgokkal kapcsolatban, nyugodtan tedd fel, válaszolok. :)


üdv

25/F

LastOne.Left

2010. júl. 14. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!