Akkor most melyik volt előbb?
azt a tudósok is elfogadják, hogy tényleg kellett egy első emberi pár.
Meg szerintem nem mindenhol kell szó szerint értelmezni a Bibliát, vannak benne jelképes dolgok.
A Szentírás nem feltétlenül akar konkrétan Ádámról, mint személyről szólni. Nem Ádám, mint személy történetét akarja elmesélni, hanem Ádám, mint korporatív személyiség, azaz az Ember történetét. Hiszen a héber szövegben az Ádám szó (ha’ adam) mindenhol annyit jelent, hogy „az ember”. Ez világosan kitűnik a Ter 5,2-ből, ahol mind „ádámot” mind „évát” (a férfit és a nőt) „adam”-nak nevezi. Személynévvé csak később vált a különböző fordításokban. Tehát a Teremtés könyvének az első fejezetei az első ember személyében az egész emberi faj történetét mondja el. Ez nem azt jelenti, hogy nem volt egy első ember (logikailag mindenképpen kellett lennie, de ezt az újabb mitokondriális DNS-kutatások is kezdik alátámasztani: a ma élő emberiség összes tagja egyetlen anyára vezethető vissza), de a Teremtés könyvében nem feltétlenül erről van szó.
A Ter 5,4-ben ez áll: „Azután, hogy Szetet nemzette, Ádám még nyolcszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.”. Ádám, mint első és tökéletes ember nem adhatott át súlyos mutációkat fiainak és lányainak, amik veszélyeztették volna gyermekeik életét.)
Lol, azt sem tudjátok mi az evolúció. "A biológiában evolúció alatt folyamatos változások olyan sorozatát értjük, melynek során bizonyos populációk öröklődő jellegei nemzedékről nemzedékre változnak." (thx to wikipedia)
Vagyis ha más színe lesz, az bizony evolúció. De az is evolúció, hogy nem ugyanolyan vagy mint a szüleid...
Sőt, az egyszerű náthának is azért nem találtak gyógyszert, mert olyan gyorsan változik, hogy lehetetlen.
király vagy...
Hát igen... az evolúció egy vallás... :)
"az, hogy valami megváltoztatja a színét, pl egy lepke, nem evolúció, mert nem új faj keletkezet, hanem egy réginek lett másik szine. az evolúció az lenne, ha két fehér lepke létrehozna egy piros galambot pl."
Hogy te mennyire ostoba vagy! Miért szólsz bele olyan dolgokba amikhez nem értesz?
A fenti mondataid alapján halvány gőzöd nincs arról, hogy mi az evolúció.
Az evolúció az VÁLTOZÁS. Bármilyen gén változás, ami elterjed és stabilan megmarad a génkészletben az EVOLÚCIÓ.
Tehát a londoni lepkék szín változása evolúció. A tenyésztés során kialakult tulajdonságok (mesterséges szelekcióval létrehozott) evolúciós változás.
Az evolúció nem egyenlő a speciációval (fajképződés). A fajképződés csak mellékterméke az evolúciónak.
Bírom, hogy képesek az emberek eszetlen nagy ökörségeket írni dolgokról, miközben még az alapfogalmakkal sincsenek tisztában, és azt sem tudják mi az amiről beszélnek/írnak...
Tedd meg magadnak azt a szívességet, hogy nem égeted magad azzal, hogy az evolúcióról írsz. Vagy legalább nézz utána annak, hogy mi az, mielőtt ilyen nyilvánvaló hülyeségekkel bizonygatod, hogy fogalmad nincs miről írsz.
Ha valóban Evolúció útján jött volna létre az élet akkor ajánlom figyelmedbe ezt a Biblia verset :).
Zsidóknak írt levél(Hébereknek) 3:4 verse:
"Természetesen minden háznak van készítője, de aki mindent elkészített, Isten az."
Tegyük fel hogy meglátsz egy romos házat az útmentén.
Hiába vársz ott akárhány millió évig is nem fog magától újjáépülni hacsak egy értelmes személy közbe nem avatkozik(újraépíti).
Vagy ha egy fadarab mellett vársz az sem fog asztallá változni sohasem.
Evolúció van...de nem az hozta létre az életet...hanem pont fordítva...az Élet(ami pedig az Atyánál van) hozta létre magát az evolúciót.
üdv
25/F
LastOne.Left
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!