Hol találhatom meg itt az oldalon azt, hogy bebizonyították Isten nem létezését?
Egy lelkes ateista aktivista, az imént azzal érvelt nekem, hogy ő kb. 8-szor leírta már itt a topikban, hogy bebizonyította Isten nem létezését. Csak hát - nézzük el neki - elfelejtette ezt linkelni, meg hülyének is nézett, mert tényleg azt várta el tőlem, hogy majd több ezer kérdést visszakeresek.
Orvosoljuk ezt a problémát. Szerény leszek, mert a 8 közül megelégszem 1 topikkal is. Tehát pontosan hol találom leírva azt, hogy be lett bizonyítva, hogy nincs Isten?
Segítsetek!
"Úgy, hogy később írták a jövendölést, amikor már megszületett."
Igen, ezt mondják. Ismerem is az érveiket nagyjából, azonban egyik sem meggyőző számomra. Flavius azonban azt írja az előbb idézett könyvében, hogy a születése előtt lett lejegyezve a jövendölés, és meg is lett mutatva neki.
#30
Bár keresztény valóban nem vagyok (nem tartozom egy felekezethez sem, és nem tartok meg semmilyen vallási törvényt, hanem a magam ura vagyok), de a Biblia Istenében hiszek. Az istenképet tekintve a hagyományos, ősi kereszténység tanítását fogadom el (pl. Szentháromság), már amennyit ismerek belőle, és vallom a Niceai-Kontantinápolyi hitvallást. Amint azonban elmondtam neked, számomra Isten létezésének legmeggyőzőbb bizonyítékai a próféciák jelentik, nem pedig a filozófiai érvek. Azok is nagyon érdekesek, de nem tudnak lenyűgözni. Abból, amit megértettem a próféciákból, beláttam, hogy a történelem (vagy történelmek - ha a párhuzamos történelemről beszélünk) mögött van valaki. Ez a véleményem.
#33
Flavius elbeszélése szerint a jövendölés már le volt írva több mint 200 évvel korábban, mielőtt Kürosz meghódította volna Babilont. Tehát a zsidóknak már csak meg kellett azt mutatniuk neki (ők akkor fogságban voltak ott). Megjegyzem, hogy nem először csinálták ezt. Ugyancsak Flavius írja le azt is, hogy amikor Nagy Sándor Jeruzsálem ellen vonult, akkor a zsidók megmutatták neki Dániel könyvét azzal a jövendöléssel, hogy a perzsákat egy görög ember fogja legyőzni, és ő magára vonatkoztatta azt. Plutarkhosz életrajzírótól tudjuk, hogy Nagy Sándor a hadjárata előtt is jóshoz ment, tehát fontos volt neki, hogy valami égi jelet kapjon. Ezért nem csoda, hogy Flavius szerint a zsidóknak kiváltságokat adott a kedvező prófécia miatt. A források nem írnak arról sem, hogy Sándor valamikor Jeruzsálemet lerohanta volna, nyilvánvaló, hogy miért.
Nem tudom pontosan, hogy Flavius milyen történelmi forrásokra, hagyományokra hivatkozott. Az biztos, hogy voltak hivatkozási alapjai, hiszen történetíró volt. Nyilván nem minden kézpénz amit leír, bár tegyük hozzá, hogy a kereszténység hitelessége szemszögéből ő nem a fentiek miatt fontos forrás. Hanem a Jézusról szóló leírás miatt, ami a görög szövegben jelen átesett keresztény módosításokon, és az eredeti szöveget valószínűleg az arab verzió őrzi, amely mentes a keresztény betoldásokról. De ez már egy másik téma.
Viszont szerintem én lassan lépek, mert a magam részéről elmondtam mindent, bár ti folytathatjátok a vitát. Sziasztok.
"a Biblia Istenében hiszek."
Akkor szerintem rosszul értelmezed a Bibliát.
Bár mondjuk... ki hogy értelmezi. Erre nem tudom azt mondani, hogy így vagy úgy helyes mindenképpen.
A lényeg az, hogy nem vagy keresztény, és ezt legközelebb légy szíves, a vita elején jelezd.
"a hagyományos, ősi kereszténység tanítását fogadom el (pl. Szentháromság)"
Mármint ebben ugye nem hiszel?
Ez nem ősi, hanem későbbi tanítás.
"számomra Isten létezésének legmeggyőzőbb bizonyítékai a próféciák jelentik"
Akkor jó, ha tudod: nagy részüket VÁLOGATTÁK a Bibliába.
Volt x*1000 prófécia, és ebből betették azt az x*10-et, ami beteljesült, ill. ahol nem, ott egy kicsit átírták.
Vagy pl. Jézus egyszer azért ült szamárra, hogy beteljesüljön a prófécia.
De olyan próféciát NEM TUDSZ mutatni, ami i.sz. 200 és 2000 között teljesült volna be!
Mégis hogy van ez, hogy csak olyan beteljesült próféciák vannak, amelyek még a Biblia leírása ELŐTT beteljesültek?
Más: még 1000 beteljesült prófécia SEM bizonyítaná be egy isten létét.
Más jós is létezik, nem csak a keresztények istene.
Mások is léteznek.
Amerikában pl. van egy fórum, ahol minden héten jósolnak.
CSAK és kizárólag konkrét, 1 héten belül bekövetkező jóslatokat.
Aztán a következő héten közzéteszik azokat, amelyek ebből beváltak.
1 hét dicsőség jut ennek a jósnak.
Melyik isten nemlétezését szeretnéd bizonyítva látni a sok tízezer közül, amit a történelem során az emberiség kitalált?
A biblia isten nemlétezése eléggé egyértelmű, mivel számtalan tulajdonságát, ami a bibliában írva van, cáfolta már a tudomány. Csak erre a vallások hirtelen mindig hátraléptek egyet, hogy jaaa, akkor az a rész, ami már nagyon egyértelműen kiderült hogy átlátszó hazugság, ja akkor az éppen csak jelképesen volt írva. Például a hétnapos teremtés, a világ életkora, hogy óriások léteztek régen, hogy a túlvilág az fent az égben van, és így tovább, a végtelenségig.
Kedves kérdező!
Próbáld minden erődel fenntartani azt a téveszmét hogy a képzeletbeli barátod létezik!
És ne próbáld meg megérteni a valós világot mert az szemben megy a vallásoddal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!