Milyen vallásúak vagytok?





Agnosztikus számít?
Lényegében nem zárom ki isten vagy istenek létét, vagy hogy az univerzum mögött létezne valamilyen teremtő erő, viszont az eddig leírt istenképek mindegyike annyira ellentmondásos, hogy a vallásokban nem tudok hinni.










Én a 'csodaszerek' áldásos hatásában szeretek hinni, most a kurkuma az, amin vallásos áhítattal csüngök, mindenbe teszek egy kicsit, még a teába és a kávéba is, mert nem szeretnék agyalágyult lenni, bár néha feldereng a kétely, hogy lehet, hogy elkéstem vele..., mert normális ember nem hiszi, nem teszi azt, amit én.
Ekkor viszont biztosan nem lehetek őrült, mint a többi vallásos, hiszen az egészséges ember tudja csak elképzelni, hogy őrült lehet, az őrült az nem, az makacsul ragaszkodik az igazához, hogy ő normális, ezzel is bizonyítva őrültségét.
A vallás így kimeríti az őrültség fogalmát. mert a kétely az, ami egészségessé tesz, azt meg nem tűri a vallás.





Római katolikusnak lettem nevelve leginkább nagyszüleim, dédim által. Plusz vidéken a környezetem is „keresztény”, de többség leginkább csak megszokásból és/vagy tudatlanságból.
De így huszonévesen már nincs vallásom. Ahogy próbáltam elfogadni a többi vallást és követőik hitét, utána olvastam dolgoknak, elgondolkoztam. Ellentmondások, vélt vagy valós igazságok minden oldalon. Egyiknek sincs több joga ahhoz, hogy az igaz vallás legyen, mint a másiknak.
Ráadásul még a saját élményeim is ellentmondásosak.
De hiszek egy magasabb szintű dologban, ami a matérián felül, vagy azt kiterjesztve jelen van az univerzumban. Nem tudom megmagyarázni. De közel biztosra hiszem, hogy nem csak lelketlen anyag vagyunk. És valamilyen formában részét képezzük az egésznek.





Spirituális Sátánista vagyok.
Hát, gyermekkoromban volt szerencsém több vallást is megismernek, édesapám családja római katolikus vallású, édesanyám pedig buddhista.
Mindig is érdekesnek találtam a vallásokat, de sosem akadtam rá egyre sem ami teljes mértékben illene hozzám.
Ekkor találtam rá a spirituális sátánizmusra. A tévhitekkel ellentétben nem vagyunk agresszívak, nem ártunk se állatoknak, se embereknek. Élni és élni hagyni, ez az elv.
Célja önmagunk spirituális fejlesztése, hogy elérjük a tökéletességet. Ebben főleg a társaink és a Démonok nyújtanak segítő kezet nekünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!