Miért nem lehet Mohamed prófétát pedofilnak nevezni?
Mohamed azt mondta a követőinek, hogy Allah azt parancsolja, hogy egy igaz mohamedánnak maximum 4 felesége lehet! Később meggondolta magát, neki már több mint 10 lett. El vett feleségül többek között egy 6 éves, azaz óvodás korú kislányt, amikor ő 51 éves volt. Állítólag nem hálta el azonnal a nászéjszakát, csak a kislány 9 éves korában (amikor a vallásalapító bandavezér már 54 éves volt). Addig állítólag csak a combja közé élvezett az óvodás korú feleségének az 51 éves haramia.
Ezt nevezhetjük akárminek, nekem nem szimpatikus, az biztos!
Még egy adalék a vallásalapító életéből, hogy jobban megértsük:
25 éves csóró arab kereskedő volt Mohamed, amikor megismerkedett egy gazdag 40 fölötti nővel, aki a főnöke lett. A főnöknő férjének halála után szemet vetett a fiatal beosztott kereskedőjére, meg is kérte a kezét, Mohamed boldogan igent mondott. Tehát 25 évesen kapott egy 40+-os özvegyet, addig csak a kecskék voltak segítségül. Amikor az első felesége meghalt, 50 körül bepótolta a fiatal lányokat, kb. mint Michael Jackson a fiatal fiú barátokat. Mohamednek sem volt normális gyermekkora, és Michael Jacksonnak sem. Mindkettő pedofil lett öreg korára, bepótolandó a gyermekkor hiányosságait.
# 32
Mohamed próféta házasságainak oka volt. Többségében özvegyeket vett el akik segítségre szorultak vagy olyan házasságokat kötött amik segítették a megbékélést például a zsidókkal. A rosszindulatú keresztények mikor pedofíliával vádolják vagy azzal hogy vágyai hajtották mert több felesége volt, valójában saját beteg vágyaikat vetítik ki. Ha megnézzük a pedofília a keresztény papok között rendkívül gyakori. Továbbá a hűtlenség, megcsalás, szeretőtartás is nagyon gyakori keresztényeknél.
A katolikus papok se feltétlenül pedofilok, akik gyerekeket erőszakolnak meg, ahogy a börtöntöltelékek se feltétlenül homoszexuálisok, egyszerűen visszaélnek a hatalmukkal.
Ugye megint az van, hogy módszeresen összekeveritek a jogi (aktus) és a klinikai (mentális állapot) eseteket, ahogy ezt már az első oldalon leírtam. Meg amúgy is, minden a szexről szól, kivéve a szexet, mert a szex a hatalomról szól.
De aki ennyire gyűlöli az adott vallást, azt nem is lehet meggyőzni, mert mindenképpen fogást próbál találni rajta, és belemagyarázza a saját igazát, akkor is, ha logikailag teljesen érvénytelen.
"A pedofil papság a római katolicizmusban van csak, nem a vallásalapító életében, mint a mohamedán/muszlim vallás esetében."
Ahogy azt már többször is leírtuk, a pedofília vádja Mohamed próféta esetében egy aljas rágalom. Ellenben a katolikus egyház esetében bizonyított tény hogy gyakran előfordult és az egyház védte a pedofil papokat. Többnejűség pedig a Bibliában is szerepel.
Többnejűség szerepel, de ha egy vallásalapító haramia azt mondja, hogy max 4, akkor miért volt neki több mint 10 felesége?
Ezen felül 6 éves óvodást elvenni feleségül gusztustalan, pláne 50 felett, még akkor is, ha az elkövető árván nőtt fel, mert édesapja meghalt a születésekor, mint Mohammed vallásalapítónak. Még akkor is gusztustalan, ha csak a kislány 9 éves korában hálja el az 50+-os pali a nászéjszakát. A békés gyermekkor hiányát nem lehet 40-50 évesen bepótolni, ahogy az Mohamed és Michael Jackson szerette volna!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!