Akik hisznek a feltámadásban. Nektek nem sántít a dolog?
Ha halálunk után lesz szabadakaratunk egy tökéletes világban akkor ugyanúgy elkövethetünk bűnt, lehetnek bűnös gondolataink mint az első emberpárnak amikor ők a tökéletes világban éltek a szabadakaratukkal.
Ha a rossznak írmagja sem lesz a világon gondolati szinten sem akkor Isten miért nem teremtett eleve ilyen világot? Miért szórakozott emberek gyilkolásával és a Sátánnal való egyezségekkel mikor eleve képes lett volna olyan világot teremteni ahol nem létezik rossz?
De én szeretem az öregedő testemet, az apró sebhelyeket, életem emlékeit, de ha választanom kellene, nem is tudnám, melyik másik lenne jó, a húszéves testem, vagy a harminc, vagy az a szívósság, ami a negyven éves koromat jellemezte.
A csecsemőről honnan lehet tudni, hogy majd sovány gizda lesz, vagy kis duci, amikor az életmód kérdése is főként, na meg az elkapart kis embrióról, amelynek még az arca sem fejlődött ki?
Szerintem erre a világra támad fel mindenki, hiszen ezekből a temetőkből támadnak fel a halottak és nem kell kannibálnak lenni ahhoz, hogy ugyanaz az anyag, ami valaha az egyik embert építette fel, másokba később ne kaphasson helyet.
Harminchéttrillió sejtje van egy embernek és mindegyik sejt több millió atomból épül fel és igenis számít a 'por és sár', amiből vétettünk, bár lényegében inkább a víz dominál, mivel az emberi test főleg abból áll és már az is kérdés, hogy van e a Földön annyi víz egyáltalán, ami a valaha élt emberek testében eddig összesen volt?
Szóval a mennyekben nem lesz izgalmas szórakozás?
Kár!
Azért nem vagdostad magad, mert még nem őrültél meg teljesen.
Még ha isten varázsol is testet nekünk rakatnyi dolog értelmetlen marad. Miért nem lesz fájdalom? Miért nem lesz halál? Én szeretek addig edzeni míg fáj és az extrémsportok adrenalinja is feltölt. Az adrenalin, ami a halálfélelem vagy sérüléstől való félelem miatt önt el. Tudod, a félelem ami szintén nem lesz. Nem nézhetek többé horrorfilmet, hogy kiugorjon a szívem aztán röhögve cukkoljuk egymást a párommal, hogy "jaj, de megijedtél" Nem lesz többé éhség. Akkor honnan tapasztalom meg újra azt az érzést amikor éhesen mentem hegyet mászni, különösen éber és erős voltam és aztán fáradtan, izzadtan zabáltunk a túrázókkal, és aztán elöntött minket a hidegrázás meg a láz a sok mozgástól és naptól. Igen, leírva szörnyen hangozhat de olyan klassz volt a másik szemébe nézni, és visszanézni arra amin keresztülmentünk. Egy pillanatra azt érzed amit a többi ember körülötted. Ritka dolog. Én akarok sírni, és csendben feküdni a földön, szomorú zenéket hallgatni, mert kell a lelkemnek. Minden ihletem az alkotáshoz, zenéhez, vershez a melankóliából jön. Meg akarok élni mindent és mindent 100%-osan akarok megélni.
Talán mások csak a pozitív élményekre vágynak de nekem kell ez is.
Ezeket kérvényezni kell majd a menyországban, vagy mindenkinek ugyanaz jár?
Írtam már, hogy a végítélet kortársai mind megtérnek, ma ez hétmilliárd ember, a jövőben a számuk valószínűleg nő, mert az emberiség szaporodik.
Így ez ezreléknél szerintem többen lesznek.
Isten megteremtette a bűntelen világot. (éden kertje) Ennek vannak szabályai. Aki betartja az oda jut és az maradhat.
Aki nem az a maga választása tetemtette (nem "bűntelen") világban marad.
Hol itt az ellentmondás?
"Ha halálunk után lesz szabadakaratunk egy tökéletes világban akkor ugyanúgy elkövethetünk bűnt, lehetnek bűnös gondolataink"
Azt kéne belátni ennek megértéséhez, hogy a keresztény tanítás szerint az utolsó ítélet után az egész teremtett világ és vele együtt az ember is egy teljesebb létállapotba kerül. Ez nem hasonlítható ezzel az élettel. Mi hisszük a test szerinti feltámadást, de az a test sem ez a mostani romlandó test lesz, hanem hasonló Krisztus megdicsőült testéhez.
Az üdvösség állapotában megszűnik minden végesség és nem lesz idő sem. Nem véletlenül szeretjük jobban azt használni, hogy a "mennyország" egy állapot és nem egy hely. Ahogy Istenben is minden állandó, így az üdvösség állapota is kvázi egy folyamatos jelen. Nincs az, hogy egyszer csak "bűnös gondolatok" támadnak. Ott nincs változó, mivel a változás csak az idő dimenziójában értelmezhető. Tehát olyan értelemben szabad akarat sincs, mint itt, hogy választhatsz jó és rossz között. Az üdvösség vagy ugyanígy az örök kárhozat állapotában sem választhatsz már, mivel nincs idő. Az utolsó választási lehetőség a halálunk pillanatában van, ezért akkor dől el minden.
"mikor eleve képes lett volna olyan világot teremteni ahol nem létezik rossz?"
Azért érdemes azt belátni, hogy ha van Isten, akkor létezik Isten hiánya is. Istenben való élet az üdvösség, az Isten hiánya pedig a pokol. Tehát a pokol, azaz az Isten hiányos létállapot szükségégszerűen létezik, ha van Isten. A nagy kérdés inkább az, hogy miért adott szabad akaratot Isten a teremtményeinek (nem csak az embereknek, hanem a szellemmel rendelkező többi lénynek, tehát az angyaloknak is)? A válasz valahol ott keresendő, hogy nagy érték ez a méltóságunk és a választási lehetőségünk és sokkal nagyobb az a jó, amit ki tudunk hozni belőle, mint a bűn.
Nehéz kérdések ezek, az eszkatológia pedig egy kivételesen nehéz terület, mivel a végső dolgok sokszor túlhaladnak a jelenlegi fogalmi szintünktől, ezért nem megfoghatóak a számunkra. Én sajnos nem tanultam annyit, hogy mindenre kielégítő választ adjak.
Nem kell aggódnod, ha az isten nem egy elmebeteg pszichopata szadista őrült, hanem valóban jó az (ügyesen palástolt) természete, akkor nem fog hiányozni az adrenalin, a kosz, az éhség meg a halálfélelem.
Ha tényleg van ez az isten akkor minden mostani jó érzés (amiket felsoroltál, meg a szex, meg a többi) mind az ő fejéböl pattant ki, milyen módon ne tudná ezt bármilyen formában ujra megvalositani.
Mondom mindezt úgy hogy a hétköznapokban szakad belőlem az istenkáromlás mint kamazból a korom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!