Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Most tényleg, hogy gondolhatjá...

Most tényleg, hogy gondolhatják egyesek, hogy lehet szeretni az Istent?

Figyelt kérdés

A vallásos emberek magyarázata szerint a mai világ állapota az ember hibája. Én erre azt mondom, hogy az Isten tudott volna olyan világot is teremteni, amiben nincs bűn, gyász, és a többi rossz dolog, hiszen az ember csak halandó, lehetetlen, hogy keresztbe tegyen az Úrnak, ha ő úgy határozott volna, hogy márpedig egy jó világot akar. Az üdvösség elvileg már bűnmentes lesz, nem értem, miért nem lehetett volna azt kezdettől megvalósítani. Eleve az élővilág kifejlődése, amely a természetes szelekció útján történt meg, sem egy jóindulatú Teremtő keze nyomát tükrözi, hiszen maga a folyamat az alkalmazkodni képtelen könyörtelen pusztulásával jár, akin nem segít senki. A világ különböző pontjain is ki tudja hány gyerek hal éhen ezekben a percekben, és az Isten még arra sem képes, hogy ledobjon nekik egy kenyeret a mennyből, noha állítólag Izraelnek mannát hullatott az égből, meg vizet fakasztott a sziklából. Szektás keresztények persze előre legyártott válaszokkal szolgálnak (A Sátán a hibás, az Úr próbára tesz), vagy végső tanácstalanságukba bedobják az "Isten útjai kifürkészhetetlenek" szöveget, ami persze nem válasz arra, hogy egy szerető Atya hogyan képes végignézni a világ legszörnyűbb eseményeit a mennyből. Alapvető emberi kötelességünk segíteni a másiknak, ha tudunk. Isten elvileg jobban tud szeretni, mint mi, nagyobb hatalma van segíteni, sok esetben mégsem teszi.


Én úgy gondolom, hogy ebben az Istenben nem sok szeretni való van. A vallásos emberek (szektások) is valószínűleg csak azért szeretik, mert az istenhit nekik egy mankó az élet nehézségei közepette, és megnyugtatja őket, hogy egy "szerető atya" figyel, vigyáz rájuk. Ez nagyon sok esetben látszik a válaszaikon, amikor olyan elvarázsolt, ömlengős állapotban vannak. Mondják, hogy "az Úr szeretete betölti a szívem stb...", de igazából az egész egy vallásos maszlag, érzelmi túlfűtöttség, aminek semmi köze Istenhez. Valójában csak az történik, hogy belemagyarázgatják Istent a dolgokba (imádkoztam, és meglett a kulcsom, elmúlt a torojfájásom, felvettek az egyetemre, halleluja!). A magam részéről egyébként nem tartom korrektnek szeretetet érezni egy lény iránt, aki miközben neked (elvileg) segít ilyen jelentéktelen, ostoba dolgokban, másokat hagy éhen halni, vagy hatalmas kínok közepette otthagy. Gondolok itt pl. Elisabeth Fritz-re, akit az őrült apja 24 éven keresztül fogva tartott egy patkányokkal teli pincében, és számtalanszor megerőszakolta, az Isten pedig végignézte ezt a mennyből.


Ebben az Istenben semmi szeretni való, nem csodálom, hogy többségében csak az érzelmileg gyenge embereknek van rá szüksége.


2019. márc. 10. 20:01
1 2 3 4
 31/40 A kérdező kommentje:

"Az ateizmus merészkedik túl messzire korunkban."


>Az ateizmus ma darázsfészek, szóval kétlem, hogy messzire merészkedne. A világ vezető államának (USA) még a valutáján is rajta van az "In God We Trust" felirat. Az EU zászlaján a 12 csillag a kereszténységgel is hozható kapcsolatba (vö. Jel 12,1). Ez mindent elmondd a vallás hatalmáról.


"Miért? Mert ezt a világot a mai napig Isten uralja. A mai napig az Ő teremtésbe, és ez nem változik meg."


>A modern természettudomány jelenlegi állása szerint a világot természeti törvények irányítják. Nincs bizonyíték semmiféle istenség ténykedésére.


"És nem azzal van a baj, hogy nem hiszel, hanem hogy támadod. Ez olyan, mintha valaki utalja a szüleit. Mindent az apja nyakába varr, ami hülyeséget megcsinált. Pedig az apja csak nem szólt bele az életébe, és ennyi. De minek kell az apjára ragadni, és szidni koltozzon el és élje az életét az apja nélkül?"


>Magától értetődően természetesnek tartom, hogy támadom, hiszen a vallás megrontja a világot a maga téveszméivel. Ennek csak egyik terméke a "szerető isten" téveszméje.


"Ez a vita mehet egyébként a vegitelet napjáig is. Ott majd amúgy megtudjuk kinek van igaza. A halálod napján, amikor Isten ítélete elé kerülsz."


>A te halálod napján viszont te kerülsz majd oda, nem? A keresztényeknek egyébként nagyobb bajban vannak ebben a tekintetben:


"Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen." (Jak 3,1)


"Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők." (Mt 7,22-23)


"Valának pedig hamis próféták is a nép között, a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta őket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak." (2Pt 2,1)


"A ki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és a kire sokat bíztak, többet kívánnak tőle." (Lk 12,48)


Ezekben az igékben nem hitetlenekről, hanem hívőkről van szó, akik elmarasztaló ítéletben részesülnek majd. Erre csak annyit tudok mondani, hogy ezek az igék számos keresztényre fognak majd hullani. Szóval ha már engem akarsz kioktatni, akkor nézz magadba. Elhiszem, hogy turbó-kereszténynek tartod magad, akikre ezek a kijelentések nem vonatkoznak, azonban akikre ezek az igék hullanak majd, szinte mind így gondolják. Az (Mt 7,22-23)-ban lévő hívők a kérdéseikkel azt bizonyítják, hogy ők jó kereszténynek gondolták magukat, mert egy rakás jó dolgot tettek, Jézus mégis gonosztevőnek tartja őket. Szóval csak ovatosan!


"És most tudom mit gondolsz, jaj már megint egy hívő aki a pokollal akar remisztgetni. De nem azért írom, csak mondom, hogy két lehetőség van halálunk napján: vagy nekem van igazam, és mindent beigazolodik, vagy neked, és semmit nem tudunk meg. Akkor mi lesz? Hülyén halok meg ennyi. Nem bánom, hülyén élek, hülyén halok.


De ha van Isten akkor én hozzá akarok kerülni!"


>Lárifári.

2019. márc. 11. 22:15
 32/40 A kérdező kommentje:

Egyébként meg nem Isten létét, hanem gondviselését tagadom, de mindegy.


A létezése egy külön kérdés lenne...

2019. márc. 11. 22:26
 33/40 Rachel Warner ***** válasza:
Most valami nagyot akartál mondani,de szokás szerint inkább csak egy nagy baromság lett belőle.
2019. márc. 12. 07:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/40 Rachel Warner ***** válasza:
Hova lett az utolsó előtt komment? :O Így az enyém is félreérthető egy kicsit :)
2019. márc. 12. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/40 A kérdező kommentje:

Nyugodtan lehet hagyni a kötekedő, provokatív válaszokat, nem szükséges őket töröltetni, legalább az idelátogatók is meglátják a különbségeket.


Valaha a kereszténységben voltak egyéniségek, a modern kereszténységnek (leszámítva némely bibliatudósokat, akiknek akadnak jó gondolatai) azonban semmiféle érve nincs. A kérdésemre az esetlenségüket egy mondatban meg lehet fogalmazni, így érvelnek:


"A szerető Isten azért engedi meg a gonoszságot, azért nem lép közbe, mert szabad akaratot adott, és egyébként minden az ember hibája".


Úgy látszik, a keresztényeknek nem tűnik fel, hogy ezzel az érvvel lényegében egy önellentmondásba jutnak, hiszen eszerint az istenképük inkább deista, mint gondviselő. Ráadásul erősen megkérdőjelezhető az istenük erkölcsi érzéke és bölcsessége, hiszen aki megfelelő erkölcsi érzékkel és világosan gondolkodik, az egészen másféle rendszert talált volna ki. A válaszuk lényegében nem oldja meg a problémát, hanem feljebb tolja azt, további kéréseket vetve fel.


Ez ma a kereszténység, egy semmirevaló népbutítás.

2019. márc. 12. 11:38
 36/40 anonim ***** válasza:

Az istenhez való fordulás egyetlen igazi alapja a pokoltól való félelem, minden más kamu.

Egyébként ez valóban kizárja az isten szeretetét, és valóban, alapvetően sokan érzelmi szükségeik miatt fordulnak pozitivan istenhez.

2019. márc. 13. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/40 anonim ***** válasza:
0%
Isten teremtette a világot és mindent ami csak létezik. Az ember, már aki szeret élni, az hálás ezért a lehetőségért, ahogy szüleinket is szeretjük. Isten is a szülőd, sőt még annál is több.
2019. márc. 13. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/40 anonim ***** válasza:

"A szerető Isten azért engedi meg a gonoszságot, azért nem lép közbe, mert szabad akaratot adott, és egyébként minden az ember hibája"


Közös pontot is adott de a szabad akarat értelmében elfordulhatott tőle az ember. Ez a közös pont most is létezik

2019. márc. 13. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/40 anonim ***** válasza:
💚 ;)
2019. márc. 13. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/40 A kérdező kommentje:
Ez a szabad akarat érv 1000 sebből vérzik. Már mondtam, hogy egy jóindulatú Teremtő nem hozott volna létre ilyen rendszert, ahol a szabad akarat legalizálja az emberi kegyetlenséget, és mások szenvedését okozza.
2019. márc. 13. 23:23
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!