Létezhetett e a bibliai özönvíz? Azaz hogy az egész földet elönti a víz?
Azért kérdem mert ha végig gondoljuk az esők keletkezésének a mikéntjét ez nem nagyon lehetséges...
Másrészt egy ember tud e akkora hajót építeni hogy a világ összes állatfajából egy-egy példány elfér rajta?
És mennyi időbe telik amíg az összes állat oda bandukol a megadott helyre ahol a hajó épült?
És hogyan etetett Noé ennyi állatot?
stb.. stb...
A történetek többsége egy időpontból való és szintén része a mítosznak egy család, testvérek, házastársak stb. akik egy bárkát, csónakot építenek. Szintén sok helyen feltűnik az a motívum, hogy állatokat terelnek a bárkára, illetve több más hasonlóságot is fellehet fedezni magán az özönvízen kívül a történetekben.
Egyébként még véletlenül félreértenél, ezzel nem akarok semmit bizonyítani, csupán érdekességként írtam le.
És ezen te meglepődsz, hogy árvíz idején csónakban menekülnek az állataikkal?
Amúgy meg a mondák terjednek is a kultúrák között.
Különböző kapcsolatok voltak, elég nagy távolságokra is.
A többi pedig csak hasonló élmény. Árvíz mindenütt volt időnként.
Szia
Teljesen bizonyos, hogy létezett. Erre maga Krisztus adja az egyik bizonyítékot, amikor a Isten ítéletéről beszél, és Noé napjaihoz hasonlítja a saját eljövetelét.
Jézus Krisztus már azelőtt is létezett, hogy emberként a földre jött, ahogyan arról a Példabeszédek 8:30, 31 ír. Az Özönvíz idején szellemteremtmény volt az égben. Ezért mint szemtanú, ő szolgáltatja a leghathatósabb szentírási bizonyítékot arra, hogy Noé létezett, és volt Vízözön. „Amilyenek a Noé napjai voltak, olyan lesz az Emberfiának jelenléte is — jelentette ki. — Mert amilyenek azokban a napokban voltak az emberek az özönvíz előtt: ettek és ittak, a férfiak nősültek, a nőket férjhez adták, addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába, és semmit nem vettek észre, mígnem eljött az özönvíz, és elsöpörte mindnyájukat: olyan lesz az Emberfiának jelenléte is” Máté 24:37–39.
Vajon utalt volna Jézus egy mendemondára, hogy figyelmeztessen minket ennek a világrendszernek a közelgő végére? Biztosan nem! Teljesen bizonyosak lehetünk, hogy valós példát hozott fel arra, hogy Isten végrehajtotta ítéletét a gonoszokon. Igen, emberek haltak meg, de minket megvigasztalhat a tudat, hogy Noé és családja túlélte az Özönvizet.
„Noé napjai” fölöttébb fontosak azoknak, akik manapság élnek, az Emberfia, vagyis Jézus Krisztus jelenlétének az idején. Miközben olvassuk a világméretű Özönvízről szóló részletes beszámolót, melyet Noé őrzött meg, biztosak lehetünk benne, hogy egy igaz történelmi feljegyzést tartunk a kezünkben. Ráadásul a Mózes első könyvében olvasható, Vízözönről szóló ihletett beszámolónak óriási jelentősége van számunkra. Éppúgy, ahogy Noé, felesége, fiaik és azok feleségei hittek a megmentés eszközében, melyről Isten gondoskodott számukra, nekünk is hinnünk kell Jézus váltságáldozatában, mert így élvezhetjük Jehova védelmét a Máté 20:28 szerint. Azt a reménységet is tápláljuk, hogy túlélhetjük a dolgok e gonosz rendszerének a végét, ugyanúgy, ahogy Noé hajónaplója szerint ő és a családja túlélte az Özönvizet, mely véget vetett a kor istentelen világának.
Ha elolvasod Noé beszámolóját FIGYELMESEN, az összes kérdésedre megtalálod a választ. Nem érdemes ide bemásolni.
"Vajon utalt volna Jézus egy mendemondára, hogy figyelmeztessen minket ennek a világrendszernek a közelgő végére?"
Már miért ne utalhatott volna? Emberek nap mint nap utalnak ismert történetekre, ettől még ezek a történetek csak mesék.
"Vajon utalt volna Jézus egy mendemondára, hogy figyelmeztessen minket ennek a világrendszernek a közelgő végére? Biztosan nem! Teljesen bizonyosak lehetünk, hogy valós példát hozott fel arra, hogy Isten végrehajtotta ítéletét a gonoszokon. Igen, emberek haltak meg, de minket megvigasztalhat a tudat, hogy Noé és családja túlélte az Özönvizet."
Hogy Jézus mire utalt, nem tudhatod.
A Biblia leír KÉT történetet, egyik az özönvíz, a másik egy Jézus nevű szereplő szájába adott beszéd.
NEM "Jézus" mondta, hanem a Biblia azt írja Jézus mondta. A kérdés, miért gondolod, hogy a Biblia igazat ír???
"Teljesen bizonyosak lehetünk" ... aztán miért is???
Hol van rá az igazolás, ami kétségtelenné teszi a leírtak igazságtartalmát?
Ugye nem gondolod, hogy az elég igazolásul, hogy az van odaírva a Bibliában, hogy Isten szava????
-----
"Teljesen bizonyos, hogy létezett. Erre maga Krisztus adja az egyik bizonyítékot, amikor a Isten ítéletéről beszél, és Noé napjaihoz hasonlítja a saját eljövetelét."
Amúgy ebből a nézőpontból ezzel ássa alá totálisan a bibliai Jézus a saját hitelességét!!!
"Igen, emberek haltak meg, de minket megvigasztalhat a tudat, hogy Noé és családja túlélte az Özönvizet."
Hát ha téged/titeket EZ megvigasztal, akkor bizony elég szánalmas az etikai érzéked és az igazságérzeted és a veled azonos nézetet vallóké szintén!!!
Te ugye örülsz ha egy tömegkatasztrófát túlél valaki, és nem az jut eszedbe, hogy a többség NEM ÉLTE TÚL?!!! A pokolgépes merénylő felelőssége eszedbe sem jut, csak annak örülsz, hogy egy-két ember túlélte. Tényleg vigasztaló!! Brávó!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!