Isten megírta az egész világ forgatókönyvét már a kezdetektől? Ez afféle szórakozás neki, mint számunkra amikor Sims-ezünk a gépen?
A keresztények szeretik hangoztatni, hogy Isten szabad akaratot adott.
Azonban ugye megteremtette a világot, meg az angyalokat. Nem volt bűn, nem volt tökéletlenség. Sátán, aki eredetileg angyal volt, mégis fellázadt.
Aztán megteremtette az embereket meg az Édenkertet, meg persze az almafát. Itt is semmi gáz nem volt, az emberek tökéletesek voltak, nem volt betegség, éhínség stb.
A Sátán mégis rá tudta venni az elvileg tökéletes Évát arra, hogy egyen az almából, majd Éva rá tudta venni ugyanerre, az ugyanilyen tökéletes Ádámot.
Ha Isten tudta, hogy az ember tökéletes, mert annak teremtette, akkor mi értelme volt egyáltalán megteremteni az almafát, és afféle próbaként megtiltani, hogy egyenek belőle. Ha tökéletesek, úgysem tették volna meg. Ha meg talán mégsem teremtette őket annyira tökéletesnek, akkor számíthatott rá, hogy a kígyó előbb-utóbb ráveszi őket arra, hogy egyenek belőle. Egy mindentudó istennek puszta matematikai statisztika alapján is leesett volna, hogy ha az Édenkert örökké létezni fog, és Ádám és Éva örökké élni fog, akkor a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb enni fognak az almából, akár mondjuk 3 trillió év múlva. Az elvileg tökéletes Sátán is gonosszá vált, erre is valahogy nem számított.
Itt már nem csak azt sejthetjük, hogy Isten mindent előre megrendezett, mintha a saját filmjét forgatná, vagy egy számítógépes játékkal játszana, hanem azt is, hogy nem mindentudó, és logikában sincs épp a toppon. Lehet, hogy Isten sem tökéletes?
Ezután sok év telt el, és lassan minden ember gonosz lett Noé családját kivéve. Ezért Isten mindent elpusztított, kivéve őket, meg a bárkába felvitt állatokat. Ez is olyannak tűnik, mintha valami izgalmas kalandfilm lenne, amit a saját szórakozására alakított így.
Mennyivel izgalmasabb is popcorn-t zabálva nézni, ahogy Noé és a családja büdös állatokkal összezárva ring a tengeren egy hajón, minthogy Ádám és Éva évmilliókig elvannak az Édenben! Vajon mikor fog támadni az oroszlán? Mikor fogja egy széllökés feldönteni a bárkát? Kaland, veszély, kockázat!
Ezután a zsidók rabszolgaként szenvedtek Egyiptomban a fáraó alatt. Mózes elhatározta, hogy felszabadítja őket. Megkérte a Fáraót, hogy engedje el a zsidókat. A Fáraó lehet, hogy jófej lett volna és elengedi őket. Na de ebben mi az izgi? Helyette Isten megkeményítette a Fáraó szívét, hogy gonosz legyen. Így jöhetett a Tízcsapás, és a zsidók menekülése, meg a Vörös Tenger kettéválasztása. Oh, yeah, hollywood-i akció, Isten így most sem unatkozott! Szinte elképzelem ahogy 3D szemüvegben mártogatja a nacho-t a csípős sajtszószba, és nézi ahogy a tengerbe fullad az egyiptomi sereg.
Ezután ahogy az egerével össze-vissza scrollozott a világtérképen, meglátta, hogy van egy korabeli Ritchie Rich, Jóbnak hívták, szép családdal, sok állattal, vagyonnal. Egy ideig nézte, aztán már uncsi volt, ahogy Jób naponta a medencéjében lubickol és orosz kaviárt csemegézik, hozzá 100 éves francia pezsgőt szürcsölgetve. Ezért megnyitotta a SimCity katasztrófa menüjét, miközben Skype-on egyeztetett általános iskolás haverjával, Sátán pajtival, és minden katasztrófát Jób házára zúdított.
Ezek után elege lett a mozizásból, gépezésből. Akármilyen szörnyű vérengzéseket és katasztrófákat zúdított a világra, belefásult. Ezért egy szuper ötlettel állt elő. Be fog lépni a Mátrixba, és leküldi a földre saját fiát, Jézust, aki egyben ő maga is, aztán kivégezteti magát egy kereszten, hogy az emberiség megmeneküljön a saját haragjától, amire azért volt szükség, mert olyanra teremtette annó az első két embert, hogy egyenek a tiltott gyümölcsből. Úgy tűnik a szadó-mazóra is rákapott időközben!
Jézus nevű Mátrixbeli avatárját feltámasztotta, majd kilépett a Mátrixból, és megígérte, hogy majd visszatér, na de nem is akárhogy! Lesz majd tűzeső, apokalipszis lovasai, és egy szajha fog lovagolni a fenevad hátán! Igen, a világ egy horrorpornókrimithriller-ben fog véget érni, ennél izgibb epilógust nem is kívánhatna!
Vajon Isten megrekedt egy 12 éves karcsiszemüveges kisfiú értelmi szintjén?
Megint csak valaki logikával próbál a vallás felé közeledni.
Nem fog menni!
Azzal együtt, hogy végre valaki az okokat is nézi, nem csak a végkifejletet.
Amit írtál, az nem rossz - de szerintem nem ez az egyetlen ok.
Kérdező, a következőkön gondolkozz el:
- mi az, amit egy végtelen isten sem tud megadni magának?
- mi az első és legfontosabb parancs?
- mi az egyetlen megbocsáthatatlan bűn?
Ezek szerintem közelebb visznek a megoldáshoz.
"- mi az, amit egy végtelen isten sem tud megadni magának?"
Érzelmi intelligenciát, moralitást, és matektudást, ahogy látom.
"- mi az első és legfontosabb parancs?"
'Ne imádj más istent csak engem.' Tehát Isten hisz benne, hogy más istenek is léteznek, és be van szarva, hogyha emberek mást imádnak, neki a hatalma csökken. Ha úgy gondolná, hogy ő az egyetlen isten, akkor miért nem röhögi ki egyszerűen azokat, akik Zeuszt vagy egy elefántot imádnak? Hiszen nem jelentenek veszélyt, csak buták, hogy nem ismerték fel őt, mint valódi létező Istent.
"- mi az egyetlen megbocsáthatatlan bűn?"
Káromolni a Szentlelket. Tehát Isten szemében nem az megbocsájthatatlan, ha valaki tömeggyilkos lesz, gyerekeket erőszakol, vagy atombombát dob egy városra, hanem az, aki felkiált, hogy "B**zd meg Szentlélek!"
Na, félig-eddig el is találtad a dolgokat.
Azért még nem teljesen tökéletes... gondold el: ennek az istenek mi szüksége volt erre a világra? Nem véletlenül teremtette, és nem is jóságból.
Még egy dolog: mi történt még az ember teremtése előtt, ami nem egészen az ő tervei szerint való, és ez mennyiben befolyásolhatta az ember teremtését?
"ennek az istenek mi szüksége volt erre a világra? Nem véletlenül teremtette, és nem is jóságból."
Pontosan. Azért teremtette, mert unatkozott.
"Még egy dolog: mi történt még az ember teremtése előtt, ami nem egészen az ő tervei szerint való, és ez mennyiben befolyásolhatta az ember teremtését?"
Úgy tűnik a matekon kívül a természettudományokban sem volt jártas, hiszen sikerült egy olyan világot teremtenie, amiben semmi sem utal az ő létezésére, hanem minden megy magától.
Nem, ez még a Föld benépesítése előtt volt.
Más: megkérnélek, hogy pontozz, mert a lepontozók már itt vannak, én meg nem vagyok mazohista.
Nincs forgatókönyv, nem isten írta meg, és nem isten rekedt meg 12 éves szinten.
Ehelyett vannak természettörvények, mindenki szíve joga hinni vagy nem hinni istenben, és aki ilyesmiket gondol erről az nem 12 éves szint, hanem egy jobb öt évesé.
Érdekes kritika, iróniával fűszerezve.
Azért nem szabad elfelejteni, hogy alapvetően teológiai témáról beszélünk ebben az esetben, ezért a bibliai történeteknél nem mindig a fő történeti szál, hanem a háttérben zajló mondanivaló a lényeg.
A Biblia erősen antimitologikus tartalommal rendelkezik, azért ezt sem szabad elfelejteni. Pl. az özönvíz kegyetlennek tűnik, de más népek mitologikus leírásaival összehasonlítva, egy egészen más istenképet kapunk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy milyen korszakban jegyeztek le egy adott történetet, és milyen célból. Ezeket az elbeszéléseket alapvetően nem is a 21. századi embernek írták elsődlegesen - eltekintve néhány eszkatologikus (=végidőre szóló) leírástól -, hanem az akkor élt hívek problémáira, kérdéseire adtak válaszokat.
Annyit viszont még hozzátennék, hogy igazán célba akkor lehet jutni ebben a témában, ha szépen, apránként járunk körbe egy-egy témát, és igyekszünk legalább valamennyire elfogulatlanul közelíteni a felmerülő kérdésekhez.
A teremtéstörténetet pl. igazán akkor lehet megérteni, ha a héber szöveget is figyelembe vesszük. A fordításban sajnos nem látszódik, de az eredeti szövegben igen, hogy a szerző (vagy szerzők) nem történelmi leírást akarnak közölni, hanem egy olyan elbeszélést, amelynek elsődlegesen teológiai vonatkozása van, és abban a korban igazán jelentős üzenetet közvetített.
Üdv. Dante
Szervusz.
Nem írta meg a forgatókönyvet, és nem is unatkozott.
S hogy alma, vagy banán, azt nem tudjuk, nem is ez a lényege.
Isten erkölcsi értelemben korlátokat szabott, nem csak az embereknek, hanem az angyaloknak is.
Ugyanakkor, meghagyta a szabad akaratukat, a döntés szabadságát, hogy élnek-e ezzel vagy visszaélnek vele?
Jehova, szabad akaratunkból kifolyólag szeretné, ha elfogadnánk a korlátokat, és nem kényszer hatására.
Ezzel elismerjük, hogy erkölcsi törvényekben elvekben, neki van joga dönteni, hogy mi a rossz és mi a jó, nekünk embereknek, vagy akár az angyaloknak.
Az a bizonyos angyal, tökéletesen vétkezett, mert nem akarta elfogadni Isten vezetését. Szerette volna, ha Őt részesítik abban a "kegyben" ami az Istennek jár.
S hogy nem csak ott, az angyalok körében, de az ember is higgyen neki, és az Ő vezetését fogadja el.
Jól megfigyelte az embert, hiszen ott volt amikor az ember és a felesége életre kelt. Így ismerte a korlátaikat, és ebből kifolyólag a "sebezhetőségüket".
Ha ez lett volna a forgatókönyv, akkor azonnal megtörtént volna az ember teremtése után. De eltelt sok sok idő, hiszen az ember és a felesége feladatot kapott, pl: adjon nevet az állatoknak, műveljék a Földet, vagy is az otthonukat, amit kezdjenek el benépesíteni.
Sátán sem egyből lett lázadó, hiszen az íráson keresztül, Isten elmondja nekünk, hogy igazságos volt, és feddhetetlen.
Ebből jól látható, hogy idővel alakult ki nála egy rossz kívánság, amit nem "hessegetett" el, hanem addig gondolkodott rajta, amíg "megfogant" és tettekre sarkalta.
Ádámnak és Évának, "tetszett" a függetlenség gondolata.
Ezeket pedig azért íratta le, hogy Mi tanuljunk belőle.
Hidd el, nem szórakozott azon, hogy megölték a fiát, csak, hogy nekünk utódoknak kedvezzen.
Annyiban is hagyhatta volna a dolgot. Ő maga is "áldozatot" hozott, olyan emberekért, mint amilyen Te is vagy, pedig érdemtelenek vagyunk rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!