Mióta és honnan van gonoszság a világban?
"A bűn (és a gonoszság) egyszerűen céltévesztést jelent."
Nem, ez em igaz.
Gonoszság az, ha úgy akarsz rosszat másnak, hogy abból neked nincs hasznod, vagy sokkal kisebb a hasznod, mint az ő kára.
Gonoszság elég sok állatban is van!
Bűn pedig az, ha nem tartod be a csoportod szabályait.
Tehát bűnös azóta van, mióta csoportok vannak, így pl. a csordaállatok között is van ilyen!
"Van egy játék, amit megszerettem, a Sims3."
Ismerem, de Isten nem olyan, mint te ebben a játékban. A Sims-ben a karaktereidnek nincs szabad akaratuk. Kvázi bábok a kezedben, csak azt csinálják, amit te mondasz nekik.
A gonoszság Isten hiánya. Isten az abszolút jó, mikor még nem volt világ, nem volt idő, akkor nem volt gonoszság sem, mert csak Isten volt.
Van szabad akaratuk a játékban, ha magukra hagyod őket. Pár pillanat után élik az életüket.
Le lehet tiltani persze, akkor csak állnak és nem csinálnak semmit.
"A Bibliából kiderül, hogy Isten ismeri a gonoszságot, de hol lehetett gonoszság a világ teremtése előtt, hacsak nem Istenben, mivel rajta kívül semmi nem volt?"
A gonoszság a jó (Isten) hiánya). Amíg az emberben Isten szelleme volt csak (Isten információja), addig minden jó volt. Ahogy ettek a fáról, az ember "megnyerte" azt a tulajdonságot, hogy az igazi információkat helyettesítse a saját antiinformációival. Ezzel kialakult a sátán szellemisége. Ez a szellemiség, ez az antiinformáció, antilét vezérli most a meg nem tért embereket.
A hívő szellemében ismét rendelkezik a lét összes információjával (szellemi újjászületés), mert elfogadta, hogy Isten (Jézus) az igaz, és a megszentelődés folyamán megtanulja, hogyan győzze le az új információkkal a régi, bűnös berögződéseket
"De oké, nézzük vallásos szempontból. Mi van ha Isten nem az egyetlen, hanem csak egy sok más, hozzá hasonló lény közül?"
Isten csak egy lehet, mivel az Isten másik megnevezése: "akinél nagyobb nem létezik". HA több van, akkor azok természetfeletti teremtmények, akik fölött az Egy áll.
"Isten maga a gonoszság!"
És a Bibliában pedig a gonoszság ellen szól, azaz maga ellen
Anno Jézusnak is mondtak hasonlót, csak ott a sátán volt az alany:
"12,25 Jézus pedig, tudva az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, a mely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, a mely meghasonlik magával.
12,26 Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; mimódon állhat meg tehát az ő országa?"
"A gonoszság a jó (Isten) hiánya)."
Ezzel nem kevesebbet állítasz, mint hogy az ateisták, más vallásúak gonoszak, így a te állításod a gonoszság, de legalább is törvénybe ütköző, mert a vallási diszkrimináció tilos.
Itt csak kretének pontoznak?
A #11-et miért kellett lepontozni?
Az az igazság.
Ezért?
Amúgy ez tényleg vegytiszta gonoszság: mivel a lepontozóknak aztán vajmi kevés haszna származik ebből.
Kárt meg elég nagyot tudnak vele okozni: már csak azzal, hogy mennyi embert vezetnek félre.
"Ezzel nem kevesebbet állítasz, mint hogy az ateisták, más vallásúak gonoszak, így a te állításod a gonoszság"
Logikai hiba. Ha a Biblia igaz, akkor én is igazat mondok.
"de legalább is törvénybe ütköző, mert a vallási diszkrimináció tilos"
Ócska, szar liberális próbálkozás:))) De ezzel elismered, hogy nem a véleményekre vagy kíváncsi, hanem provokálni akarsz. Gondolom, mivel látszólag nagy törvénytudó vagy, és igazságos, így magadat máris feljelented gyűlöletkeltésért, és szintén diszkriminációért, mert nem fogadsz el bizonyos válaszokat. Bocs, de a te logikádat folytattam:)
"Ezzel nem kevesebbet állítasz, mint hogy az ateisták, más vallásúak gonoszak"
Ez kivételesen jó következtetés. Én is gonosz voltam, de az Úr Jézusnak hála, megtisztultam. Ez a megtisztulás 100%-ban az Ő érdeme. Csakhogy mégsem érted teljesen, mert én szellemi eredetű gonoszságról beszélek, te pedig ezt nem érted, mert materialista vagy, csak testi gonoszságban tudsz gondolkozni, így eleve értelmetlen folytatni ezt a diskurzust
Azért köszi a beszélgetést! Sok áldást!
#11
Világi értelemben persze olyan mint bűn, nincs is. Szabálysértés van vagy vétség vagy bűncselekmény, amivel megsértjük a közösség szabályait. Súlyosabb esetekben számít az indíték is, ami ugyebár a gonoszság fokát határozza meg.
Vallási értelemben viszont létezik bűn, és minden esetben a mély indítékon van a hangsúly. Független attól, hogy anyagi haszna van belőle az embernek, vagy irigységét, kárörvendését, aljas ösztönét elégíti ki vele, a bűn egyet jelent tudat alatt az Isten által számunkra kitűzött céllal való szembe szegülésnek. Amely cél nem mellesleg az egyén és a közösség boldogulását jelenti.
"a bűn egyet jelent tudat alatt az Isten által számunkra kitűzött céllal való szembe szegülésnek."
Ez is ugyanazt jelenti, amit mondtam: nem fogadod el annak a közösségnek a szabályait, amelyiknek tagja vagy.
Másrészt ilyenkor mindig érdemes elgondolkodni: MI HASZNOD van ebből? Mi értelme van annak, amit csinálsz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!