Ha a világot isten teremtette, majd leíratott egy könyvet, hogyan lehetnek ebben a könyvben tudományos tévedések, pontatlanságok?
Legyen ez a Korán, a Biblia vagy a Tóra, elég sok kijelentésükről derült már ki, hogy azok valójában tudományos tévedések.
Gyakorlatilag mi ad még létjogosultságot ezeknek a hitrendszereknek? Az emberek nincsenek tisztában ezekkel az ellentétekkel a hitük és a valóság között, vagy csak nem vesznek róluk tudomást?
#10
A héber chugh szót, melyet itt „kerekségnek” fordítottak, a „gömb” szóval is vissza lehet adni. És csak a gömb alakú tárgyak tűnnek bármilyen látószögből kereknek. Tehát nem tévedés.
Hali!
Tudományos tévedésekre a tudomány képes.
A könyv írói nem voltak tudósok.
Isten sem "tudós" az általad használ értelemben.
A "leiratta a könyvet" kifejezés sokféleképpen értelmezhető, és értelmezik is.
"a „gömb” szóval is vissza lehet adni."
Akkor tehát ez itt nem mondja meg, nem érv. Kérlek, ne idézd többet.
Máshol egyértelműen kiderül a Bibliából, hogy laposnak gondolták. Pl. vannak tartóoszlopai, szegletei és olyan hegy rajta, ahonnan látszik az egész felszín.
Vidiripi
"Gyakorlatilag mi ad még létjogosultságot ezeknek a hitrendszereknek?"
Az hogy az ember nem csupán fizikai lény! Na ezért járnak az emberek pszichológushoz vagy lesznek vallásosak!
Miért aggódik a szülő a gyermekéért? (ideális esetben) Ha aggódik akkor is érheti baj, tehát nem logikus!
"Azaz az állatvilág nagy része, Noéékkal az élen már a bárkán meghalt volna."
Az nem lehetséges hogy az akkori élőlényeknek erősebb volt az immunrendszere? Erre gondoltál már?
Kérlek javíts ki ha tévednék de a mikroorganizmusok azok nem valamilyen folyadékban élnek? Mondjuk vízben! Víz meg aztán volt bővel és ma is van! Persze a levegőben is elvannak elég jól. A bárka méretei adottak, esetleg ha van egy kis időd számold már ki a felületét. Azon mennyi mikroorganizmus férne el?
AZ nem baj ha kételkedsz. De hogy ennyire szűken vizsgálod a dolgokat, az gond!
Bocsánat a kései válaszért! Próbálok mindenre reagálni.
"Nem hinném,hogy olyan népek,amik azt se tudják hogyan kel fel a Nap,megmondják hogyan keletkezett a Világegyetem."
Persze, csak akkor ez erősen megkérdőjelezi az adott vallás alapjait.
"Mindenkinek személyes meggyőződése miben hisz ha te azt hiszed hogy semmiböl jött létre minden akkor el kell mondanom hogy azt az anyagot valakinek oda el kelett helyeznie "
Én speciel pont nem hiszek semmiben.
Olyat pedig senki nem mond, hogy a semmiből jött létre a világ.
"De miért nincs benne SEMMI, ami megelőzte volna a korát? "
Jogos észrevétel, köszönöm!
"Kérdező! Tudod hogy miért járnak emberek pszichológushoz?"
Persze. Mentális problémák kezelésére.
Miért?
"Isten szavában nincsenek tudományos tévedések.
Amit leíratott, ahhoz volt hatalma hogy véghez vigye.
Mivel Ő a természeti erők felett is hatalmat tud gyakorolni, mert ezeket a törvényeket is Ő alapozta meg. "
Éppen ez a gondolatmenet vezet az ellentmondáshoz. Ugyanis ezek szerint az Isten által megalapozott természeti törvények a valóságban máshogy működnek, mint ahogy az a Bibliából következne. Azaz Isten teremtése és Isten szava a teremtésről ellentmond egymásnak.
"A Biblia szimbolikus nyelven íródott. Úgy képzeld el, hogy úgy kell elemezni, mint egy költeményt"
Minek a szimbóluma lenne pl az özönvíz?
"Ésaiás 40:22 szerint a föld kerek.
A Jób 26:7 szerint a föld a semmiben van. Nincs látható alátámasztása"
Ezek egyike sem igaz. A Föld nem kerek, hanem gömbölyű (geoid), és az űr nem semmi.
"A mózesi törvény tisztaságra vonatkozó előírásai is ilyenek. Pl. a fertőző betegek elkülönítésére és a halottak érintése utáni óvintézkedésekre gondolok. Vagy arra, hogy az ürüléket el kellett ásni."
Ez meg csak józan ész kérdése. Komolyan, kinek kell ehhez isteni előírás?
"Kevered a szó szerinti és a szimbólikus kifejezéseket."
Minek a szimbóluma lehet, hogy valamit egyszerűen rosszul ír le valaki? Pl hogy előbb lett volna Föld, mint a Nap.
"Az nem lehetséges hogy az akkori élőlényeknek erősebb volt az immunrendszere? Erre gondoltál már?"
Akkor nem léteznének a betegségek, hiszen az akkori "szuper" immunrendszer okán már rég kipusztultak volna a paraziták.
"Kérlek javíts ki ha tévednék de a mikroorganizmusok azok nem valamilyen folyadékban élnek? Mondjuk vízben!"
A valamilyen folyadék nem bármilyen folyadékot jelent. A parazitismus pontosan azt jelenti, hogy az adott mikroorganizmus kizárólag a gazdatestben életképes, közben természetesen megbetegítve azt.
"Azon mennyi mikroorganizmus férne el? "
Hol?
Gondolod hogy egy kis szalmonella meg pestis majd ellazulgat a kajütben, és megvárja amíg újra elszaporodik az emberiség, mielőtt újre megfertőz valakit?
"Amúgy hit kérdése, hogy mi a tudományos, és mi nem."
Nem egészen. Ami a tudományos módszertan követelményeinek megfelelően alátámasztott, az számít tudományosnak. Ez egy elég objektív mérce.
"Halottam egy szívsebész professzort, aki már nem egy szívtranszplantációt hajtott már végre, azt kérdezte a közönségtől, hogy szerintük mennyit tud az emberi szívről ő? A válasza az volt, hogy semmit."
Ez azért elég hatásvadáss beszéd, tekintve hogy egy átlag középiskolás is rengeteget tud a szívről (legalábbis kellene, hogy tudjon), egészségügyi illetve biológiai jellegű képzéseken pedig olyan mennyiségű tananyag szól a szívről, ami alapján akár órákig beszélhet róla a lelkes hallgató, önismétlés nélkül.
Helyes kijelentés az lett volna, hogy sokmindent nem tudunk. De ettől pedig semmivel sem lesz kevésbé igaz, amit már tudunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!