Kedves ateisták, ezt megengednétek?

Miért ne? Persze mindaddig, míg:

- a gyerek is akarja

- a lelkész nem mond olyat, amit sértőnek érzek (pl: eredendő bűn)

Az a lelkesz magánügye, hogy imádkozik a gyerekért, amíg nem akarja, hogy én is ezt tegyem, addig semmi bajom vele.

Igaz, hoyg szerintem nem segít a gyereken, de legalább a jó akaratot értékelném.

Ha ilyen helyzetbe kerülnék, az sem érdekelne ha esőtáncot járna a pap, csak nyilván ne a már amúgy is haldokló gyerekemet zaklassa ezzel.

Ha meg tényleg támogatni akar, nem pedig a hitét fitogtatni, akkor nem kezd el imádkozni, hanem leül és beszélget velünk, segít átvészelni a helyzetet, de mint egy embertárs, nem pedig mint egy lelkész.

(Bár ebben a helyzetben nekem is több eszem lenne, mint hogy a gyerekem ágya mellett bőgjek, ezzel is megkeserítve a hátra lévő idejét.)

Nem szeretem az ilyesmit, ha kéretlenül lemossák a szélvédőmet, vagy amikor a prímás közeledik hozzám sanda vigyorral az étteremben, ha botrány nélkül tehetném, biztosan szép halkan és udvariasan elküldeném, ne rontsa ott a levegőt, teljesen felesleges. De csak ha elég lenne ennyi, - köszönöm, nem kérem. -

Nagy cirkuszt nem csapnék, mert annyit tényleg nem ér az egész, lényegében nem oszt, nem szoroz, meg valóban, aligha ezzel lennék elfoglalva, lehet, hogy erőm sem lenne rá.

Ha mondjuk anyósom ott lenne, akkor talán örülnék is neki, mert ő vallásos és neki biztosan számítana, de ha egyedül lennék, engem inkább zavarna.

Figyelj, én is nagyon örülnék, ha menne a gyerek a mennyországba, meg én is mennék, aztán futkosnánk ott a virágos réten az idők végtelenségéig, hidd el nekem. Tényleg jó lenne, ha így működne a világegyetem.

A lelkész, ha jó szándékkal van felénk, (értsd: nem csak téríteni jött) hát imádkozzon meggyőződése szerint, rendben van. Ilyen nyomorult helyzetben minden jó szó, jó akarás, törődés, számít! Értékelni fogom a kedvességét. A szándék a lényeg, akkor is, ha történetesen nincs következménye.

(Amúgy én nem simán ateista vagyok, hanem félig-meddig ázsiai is, saját kultúrával, szóval köszönjük a felajánlást, de mi akkor se megyünk az arabok/európaiak mennyországába, ha visznek.)

Erről az jutott eszembe mikor egy erősen vallásos nőnél béreltem egy szobát és egyszer mondta nekem hogy többen a vallásos barátnőivel mennyit imádkoztak egy beteg gyerekért mégis meghalt...

Erre nem mondtam semmit inkább csak bementem a szobámba.