Isten miért ne teremthetett volna evolúció útján?
Előző...
Hát, akkor az csak politeizmus esetén lehetséges, és valaminek/valakinek meg kellett teremtenie az első evolválásra képes olyan primitív protoisten kezdeményeket, amik képesek szaporodni, egyedszinten változóképesen, hogy a sok istenkezdemény egyedi legyen, vagyis így kialakulhasson a variáció is, amiből majd tud válogatni a szelekció.
Továbbá valaminek/valakinek előtte meg kellett teremtenie még olyan tulajdonságú rendszeresen változóképes környezeteket is, amelyek állandó változásai rákényszerítik a protoistenekre rendszeresen az újabb fajta alkalmazkodási folyamatokat, hogy állandóan bonyolódva kelljen alkalmazkodni az egyre újabb kihívásokhoz is (szelekció), vagyis ezekben a környezetekben csak azok a protoistenek tudnak jobban elterjedni, amelyek egyre hatékonyabb varázslóerővel rendelkeznek. Az egyisten meg csak úgy jöhet így létre, hogy egy idő után a már sok-sok egymással versengő istenek közül az egyik bekattan, és az összes többi "fajtársát" lesöpri a színről.
A biológiai evolúció nem teremt semmit se a semmiből, ráadásul csak akkor képes létezni/működni, ha már van előtte baromira összetett és változékony környezetrendszer, és még ez sem elég neki, mert még léteznie kell baromira összetett, már evolválás képesre megcsinált "lénynek" is, de még ekkor se lenne képes működni az evolúció, mert az ilyen "lényekből" eleve kell lennie rengetegnek.
Úgyhogy az ötleted működésképtelen. Találj ki valami olyan természetes alapon működő dolgot a biológiai evolúció helyett, ami képes teremteni, mert a biológiai evolúció ilyenre totálisan képtelen.
,,Úgyhogy az ötleted működésképtelen. Találj ki valami olyan természetes alapon működő dolgot a biológiai evolúció helyett, ami képes teremteni, mert a biológiai evolúció ilyenre totálisan képtelen."
A műveletlenséged szembetűnő. Ha tanultál volna biológiát, és lenne alapvető rálátásod, nem írnál ilyen zagyvaságokat. A szervetlenről szerves organizmusra való átlépés sem "teremtés", hanem evolúció. A sejtbiológiai innovációhoz 2,2 milliárd év állt rendelkezésre eddig. Tudom, szerinted 6 nap, amit nem is úgy kell értelmezni. Javaslom, legyél kicsit nyitottabb az objektivitásra, és láss! Akkor sok mindent másképpen fogsz értelmezni, és értékelni, és nem írsz szamárságokat.
@Zenon
...ill. akkor működőképes az ötleted, ha nem a biológiai-, hanem a kulturális evolúcióra gondoltál. De annak működéséhez meg már eleve kell léteznie kultúraépítésre képes populációnak, és további feltétel még, hogy nem szabad lennie igazi istennek és isteneknek.
@33 (Zenon)
Két dolgot felejts otthon. Először is a nagymellényedet, meg azt, hogy a biológiai evolúció egyenlő lenne a kémiai evolúcióval, vagy másképpen az abiogenezissel.
Idézve: "Megmagyarázza az evolúcióelmélet, hogy hogyan keletkezett az élet?
Nem, azt nem! Az evolúcióelmélet - pontosabban a természetes kiválasztódás elve - abból a feltételezésből indul ki, hogy már léteznek az evolúció alanyai, azaz hogy a természetes szelekció négy fő feltétele fennáll."
Deák Péter biológus (Szegedi Tudományegyetem) meghatározása: "A biológiai evolúció az élőlénycsoportok öröklődő tulajdonságainak egymást követő generációkon keresztül bekövetkező változása (módosulása). ... Fontos azt is kihangsúlyozni, hogy mi az, ami nyilvánvalóan nem evolúció: Big Bang, az élet eredete, természetfeletti lény(ek) létének tagadása, vagy a moralitás tagadása."
Ahogy itt írja is a genetikus/biológus a kreacionisták marhaságairól: "...Akkor viszont mit akar az élet kialakulásával? Mert ugye ezzel a kérdéssel az abiogenezis foglalkozik. Elő is kerül a dolog (96. old), de ezt az önellentmondást kurtán-furcsán lezárja: "Harmadrészt az evolúció alatt értik még annak a kutatását is, ami szorosan véve az ún. abiogenezishez tartozik: az élet hogyan jött létre földi körülmények között élettelen anyagból." Mint látjuk, akad olyan fejezet, ahol a szerző belátja, hogy az abiogenezis nem azonos az evolúcióval, de a könyv nagy részében valamiért mégis egyként kezeli a kettőt."
Idézve: "Az abiogenezis az élet kialakulásának élettelen anyagokból történő, spontán folyamata. Nem tévesztendő össze az evolúcióval, ami fajok keletkezésével és fejlődésével foglalkozik."
***
Remélem belátod, hogy nincs igazad mindezek alapján.
Az evolúció szavunk egyszerűen változást, fejlődést, kifejlődést jelent. A biológiai evolúciónak a legfőbb mechanizmusa mindössze ennyi: replikáció, variáció, szelekció. Ha ez így mind együtt van, akkor beszélünk arról, hogy működik ez a biológiából megismert változtató erő.
Ha a változás bármilyen más mechanizmussal történik, akkor ott nem biológiai evolúció zajlik. Beszélhetünk pl. a galaxisok evolúciójáról is, de ott nem a biológiai evolúció mechanizmusai érvényesülnek, hanem telejesen mások, és ilyenkor pl. fizikai evolúcióról beszélünk. Van a piramisoknak is evolúciója, ahol szubjektíve a legnagyobb és legfejlettebb piramist jelöljük ki célnak, és ezen eszme tükrében vizsgáljuk a korábban felépített piramisok fejlődési láncát.
#33(Zenon): "Javaslom, legyél kicsit nyitottabb az objektivitásra, és láss!"
Ha valóban fontosnak tartod az objektivitást, akkor legalább a biológiai evolúció alapjaival megismerkedj meg. Ehhez nem kell semmiféle egyetemre elmenned, csak alég lenne az is, ha nem a kreacionista marhaságok befalása után képzelnéd be magadnak, hogy értesz a biológiához. Másrészt elég lett volna csak annyi, hogy megnézed az Interneten, hogy mi a jelentése az evolúció szónak.
Zenon(#33): "Tudom, szerinted 6 nap, amit nem is úgy kell értelmezni"
Nincs szerintem. Úgy értelmezem, ahogy azt az ókori népek értelmezték. Azért mert azt az agyatlanságot gond nélkül beszopod, hogy az ókorban is a hétköznapi emberek ugyanúgy mindannyian 24 órában számolták a napot, mint ahogy az csak jóval később terjedt el általánosságban, az nem az én hibám, hanem a tiéd, meg a hozzád hasonlóan történelemben is teljesen járatlan kreacionistáké.
Úgy értelmezem a napot amúgy, ahogy te is, amikor azt mondod, hogy hazaérek nap végére, ami az alkony körüli időt jelenti nálad is meg nálam is. Ez az értelmezési kettősség a nyelvünkben az ókori nap szó értelmezése okán alakult ki. Annyira természetesen kezeljük ezt a nyelvi skizofréniát, hogy észre se vesszük.
Csak akkor érted a nap alatt a 24 órás időt, amikor pontosan órákról és percekről beszélsz. Minden más esetben te is úgy kezeled a nap szavunkat, hogy amikor elkezdődik a nap, az a napkeltét jelenti. És a nap végét minden esetben az alkony valamilyen fázisára asszociálva kezeled.
És a zsidóság is úgy tudja, hogy a Bibliában a nap egyszerűen a napkeltével kezdődik, és napnyugtával is végződik. Ráadásul ezt többször a Biblia szó szerint írja is, hiszen sokszor rámutat, hogy a nap és az este külön kezelendő, ahogy azt megteszi a teremtésleiratokban is.
Zenon(#33): "Javaslom, legyél kicsit nyitottabb az objektivitásra, és láss! Akkor sok mindent másképpen fogsz értelmezni, és értékelni, és nem írsz szamárságokat."
Érdekes, hogy te beszélsz objektivitásról, amikor semmiféle hivatkozással nem támasztod alá a mondókádat, vagyis csak a levegőbe beszélsz, és közben nagyképűen dobálódzol olyan definíciókkal, amiket az ujjadból szopsz-, vagy a kreacionista maszlaghegyekből vájsz ki.
Ez az objektivitás egy érv alátámasztására (Pombe #82): https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskr..
Te is "sok mindent másképpen fogsz értelmezni", ha nem egy több évszázada begyepesedett- és hibás nézetet fogsz alátámasztások és vakon igazságként kezelni, ezzel teljesen meghamisítva a Biblia sorait.
Érdekes, hogy szerinted az a nyitottság másra, ha ugyanazt az középkori elvet vallom körültekintés és ismeretszerzés nélkül, amit több száz éve ápoltak egy félreértésből adódóan.
Ja... még.
Zenon(#33): "A szervetlenről szerves organizmusra való átlépés sem "teremtés", hanem evolúció."
Igen, ha az evolúció szót itt a maga helyén kezeled, hogy valamilyen olyasmi kifejlődésről van szó, amelynek a természetes mechanizmusairól még nem tudunk kellően eleget, így azt csak hipotézisként kezeljük, de ennek mi köze lett volna az alapfelvetésedhez?
Te ugye ezzel nyitottál: "És mi van akkor, ha teszem azt, az Evolúció teremtette istent?"
Ez így túl pongyola, hiszen az általános értelemben kezelt evolúció fogalma a mesterséges építkezésnél is használható pl. Vagyis a számítógépek, a mobilok evolúciója...stbstb.
Azonban te nagy E-vel írtad az evolúciót, ami nyilvánvalóan a biológiai evolúció mechanizmusára utal, és nem egy általános értelemben kezelt evolúcióra.
Amúgy még a szerves organizmus kialakulásához is szükség van előtte összetett szervetlen anyagra és összetett környezetre, nem? Azt ki gyártja le előtte? Még úgy is rossz az elképzelésed, ha akármit is képzelsz bele a kémiai evolúcióba. Nemde? A rossz logika felismeréséhez nem kell ám semmilyen szakképesítéssel se rendelkezni, csak a nagyképűségedet kell levetkőzni, ill. utána kellene nézned, hogy az objektivitáson alapuló vitáknál a valóságos objektumokra kell hivatkozni a szájunk tátogatása helyett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!