Miért mondják Istenre, hogy végtelenül szerető ha a
szeretet evolúció által fejlődött ki?
Figyelt kérdés
A szeretet bizonyos hormonok által jön létre, az evolúció hozta létre viszont a kereszténység szerint Isten örökkévaló entitás (nem hozhatta létre evolúció) test nélkül. Miért lenne szerető ezen feltételek szerint, ez mondjuk megmagyarázná miért öli szadista módon halomra az embereket az ószövetségben.
"Miért lenne szerető ezen feltételek szerint, ez mondjuk megmagyarázná miért öli szadista módon halomra az embereket az ószövetségben."
És mivel magyarázod azt hogy elküldte a Fiát hogy az embereknek megváltása legyen?
2018. jan. 29. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
5/45 Ozmium42 válasza:
A szeretet egy elvont fogalom. Attól, hogy az emberek evolúcióval fejlődtek ki, és bennük hormonhatások révén jön létre, nem jelenti azt, hogy a szeretet csak így, és csak azóta létezik.
2018. jan. 29. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
6/45 anonim válasza:
Három féle szeretet létezik.Az első a baráti-rokoni, a második a testi szeretet (szerelem), és a harmadik az önzetlen és feltétel nélküli. E harmadikra tanít bennünket Jézus az Újszövetségben.
2018. jan. 29. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
7/45 anonim válasza:
"Három féle szeretet létezik.Az első a baráti-rokoni, a második a testi szeretet (szerelem), és a harmadik az önzetlen és feltétel nélküli. E harmadikra tanít bennünket Jézus az Újszövetségben."
Bocsánat, hogy beleszólok, de ez elég fals felosztása a szeretetnek. Vagy te komolyan úgy gondolod, hogy egy barátod, egy családtagod vagy a párod szeretete nem lehet önzetlen?
2018. jan. 29. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
8/45 anonim válasza:
A valóban önzetlen szeretet onnan ismerszik meg, hogy nem kell hozzá rokoni kötelék, és minimális viszonzás sem, sőt az ellenségünket is szeretnünk kell Jézus szerint. Az agapé nem csak egy érzés, hanem mindig cselekedetben, mégpedig áldozat hozatalban nyilvánul meg. Viszont a cselekedet önmagában nem elég, hanem az a fontos, hogy milyen szívből ered.
2018. jan. 29. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
9/45 anonim válasza:
"Bocsánat, hogy beleszólok, de ez elég fals felosztása a szeretetnek. Vagy te komolyan úgy gondolod, hogy egy barátod, egy családtagod vagy a párod szeretete nem lehet önzetlen?"
6-os kicsit lehet, hogy félreérthetően fogalmazott. De ha olvasol ógörög szövegeket, akkor látható, hogy ezen a nyelven (amelyiket egyébként a Biblia is íródott) 3 szó van a szeretetre. Az eros, a filia és az agapé. Magyarul mindegyiket szeretetnek fordítjuk, de nem ugyanarra utal. Az eros valóban sokszor csak hormonok játéka (innen ered egyébként az erotika szó is): lángoló és a szervezetünk hosszú távon gátolja az ekkor felszabaduló hormonokat, ezért "kihűl". Ezzel szemben az agapé az az érzés, amikor kész vagy mindent megosztani a másikkal. Ez irányulhat házastárs, barát, családtag felé, nem ezen múlik.
2018. jan. 30. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
10/45 anonim válasza:
Döntsd el, hogy Isten hívő vagy evolúció hívő vagy. A kettő együtt nem megy. Ha az utóbbi csoporthoz tartozol akkor javasolom, hogy ne kritizáld az Istent, mert nem tudod, hogy mit beszélsz. Én, mint Isten megtért gyermeke, már tudom, hogy miért "öli szadista módon halomra az embereket az ószövetségben", jó oka volt erre. És azt is tudom, hogy ugyanilyen szadista módon fogja halomra ölni az embereket ha Jézus visszajön. Tudod, ez lesz a világvége, amiből szeretnek viccet csinálni.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!