Lehet ezerszer kérdezték már, de Isten miért hagyja hogy annyi borzasztó szörnyűség történjen a földön?
"mégsem elhárítja a bajt, hanem szándékosan kiváltja"
Milyen bajt vált ki? Mivel?
"Csak azért is odateszi az almafát (bár tudja előre az eredményt! - üdvtörténet - )"
Tudja, de nem Ő váltja ki a bajt. Hanem az, aki rosszra használja a szabadságát.
"JÓ PÉLDÁVAL, értelmes meggyőzéssel rá lehet venni, hogy ne csináljon rosszat."
Megtestesült, hogy jó példát mutasson. Próbálta értelmes meggyőzéssel rávenni az embereket, hogy ne csináljanak rosszat.
"De ha ráadásul látom is előre a lehetőséget, bizony nem a szabad akaratára hivatkozva hagyom, hogy megcsinálja, hanem MEGELŐZÖM és elhárítom a veszély forrást."
Egy kisgyerek esetében igen. De annak még nincs szabad akarata.
A felnőtt gyerekedre gondolj. Akit már nem csaphatsz a hónod alá.
"pl: Nem hagyom leugorni a tetőről egy esernyővel, hanem megelőzőm a bajt, és lezárom a tetőkijáratot."
Csináltat hozzá másik kulcsot, ha le akar ugrani.
Nem várta el. Tanácsolta. Azért, mert szerette őket, és mert tudta, hogy jobb lesz nekik, ha nem almáznak. És tényleg addig volt jobb. Nem Isten manipulációjára ettek az almából. A felnőtt gyerekeddel is ezt teszed: tanácsokat adsz neki, aztán vagy megfogadja, vagy nem.
Egyébként meg: az örök élet perspektívájából nézve nem olyan tragikus az, ha valaki meghal, hiszen a mennybe jut. Ha el is fogadnánk, hogy Isten fojtotta vízbe őket: ezzel nem elvette tőlük az egész életüket, hanem éppenhogy odaadta nekik az örök életet.
Elképesztő értelmetlen az Isten nélkül élők gondolkozása!
Mint a medvéé.Ha van sapka a nyuszin,az a baj,s ha nincs akkor az.
A csillagos eget elébe terítnénk,akkor sem hinne,mert nem akar.
Bármilyen érvet hozunk semmi sem megfelelő.
Ez a fanatizmus!
"akkor mégis szabad ölni? de akkor miért tiltja azt is?"
Azért tiltja, mert nem csak azt akarja, hogy majd a halálunk után az örök boldogságban élhessünk, hanem azt is, hogy már itt, a földi életünkben is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!