Ateisták! Mikortól és miért nem hisztek Istenben?

Mindenki ateista miután megszületik, hisz nem tud még a baba semmit istenről.

Kb azóta nem hiszek istenben amióta a mikulásban és a jézuskában. Pedig jártam utána hittanra, de mégis, ott ülltem és azon gondolkoztam, hogy tudja ezt valaki bevenni...

#2 tehat ez alatt azt kell erteni, hogy mindenki hivo, csak kesobb kinevelik belole? Es mondd, melyik vallas isteneben hisz az ujszulott vagy a gyermek, csak ugy magatol? Netan Buddhaban, esetleg Allah/Jahve/Isten (ez a 3 ugyebar azonos), vagy a romaiak, gorogok megszamlalhatatlan sok isteneben?

A vallas, istenhit tipikusan azok 'mentsvara', akik nem akarjak magukat bizonyos dolgok megertesevel, megtanulasaval terhelni, inkabb elhiszik hogy az ugy jo ahogy van, hiszen biztosan valaki megteremtette, mert maskepp nem is lehet. A tudos meg az, aki mindezt ketsegbe vonja.

Szerintem ezt hülyeség egy-egy adott ember életén keresztül vizsgálni, mert születéskor senki sem ateista, se nem hívő. Érdemesebb megnézni az emberiség "életén" át.

Márpedig a legkorábbi ismert leletek az bizonyítják, hogy az ember kezdettől fogva vallásos lény. Ezt támasztják alá pl. a barlangrajzok, a totemek, a termékenységi szobrocskák, stb. Leletek sora utal erre.

# 4

Buddha nem Isten, és nem is Isten földi megtestesülése a buddhista hit szerint.

Alapból mindenki ateistának születik - vagyis istenek NÉLKÜL. SENKIBE sincsen beleültetve a születésekor egyetlen isten képe vagy tudása sem.

Aztán majd nevelik valamilyenre. A pici gyerekkori nevelés gyakorlatilag felülbírálhatatlan az emberek 95%-ának. Kivéve, ha gondolkodásra nevelik, mert akkor nyitott marad minden újra.

Viszont van egy másik dolog: mindenkiben megvan a HAJLAM a hitre - vagy a gondolkodásra. Ez az, amit az itteni ateisták úgy írtak le, hogy csak néztek a hittanon, mint Rozi a moziban, hogy a többiek ezt hogyan veszik be?

Ugyanígy a hívők is leírják, hogy már kiskoruktól érezték magukban a hitet.

Alapvetően ez a kétféle emberi természet van, és ez elég fontos különbség közöttük.

"Márpedig a legkorábbi ismert leletek az bizonyítják, hogy az ember kezdettől fogva vallásos lény. Ezt támasztják alá pl. a barlangrajzok, a totemek, a termékenységi szobrocskák, stb. Leletek sora utal erre."

Vitatkoznék veled.

Ezek a leletek arra mutatnak, hogy a gyenge ember (a természetnek kiszolgáltatva) mindig próbált valami módon VISSZAHATNI az általa közvetlenül nem befolyásolható dolgokra. (Vadászat ábrázolások, a természet feletti hatalmak segítségül hívása a zsákmány elejtéséhez.)

Mivel tudása a természetről elég kevés volt, ezért az űrt kitöltötte egy szellemvilág felépítésével. Fontos megjegyezni, hogy az ősember NEM találkozott szellemekkel/istenekkel, nem onnan vette a mintát az elképzeléshez, hanem az álmodás közben újra élőként megjelenő halottak adhatták ehhez az alapot, egy valóságosnak vélhető másvilág/túlvilág/szellemvilág képében.

Megjegyzem, a válaszod alapján láthatóan elfogadod azt, hogy léteztek ősemberek, és ők nem Jahve/Elohim hitét követték.

Azelőtt római katolikus voltam. Ez volt a vallásom, a hitem, és komolyan is gondoltam. Gyerekként érdeklődtem ez iránt, mikor iskolában meghirdették, hogy lehet menni hittanra, akkor szóltam otthon, hogy menni akarok, és nem bánták, de nem is erőltették. Aztán elsőáldozó lettem. Azután jó pár évre feledésbe merült a gyerekkori nagy vallásosságom, gimis koromban, az egyetemi éveim során lángolt fel újra. Ekkor már tudatosabb, körültekintőbb voltam, más vallásokat is megvizsgáltam, és némi olvasás, vita, vizsgálat után kiábrándultam néhányból, mire újra a katolicizmusnál kötöttem ki.

Nem közvetlenül Isten volt az, amit megtagadtam, hanem inkább a "környezete", az egész "tér", amiben létezik. Jehova tanúi jártak hozzám tanulmányozni, fogadtam őket, és majdnem minden hétvégén tanulmányoztunk valami témát. Azt hiszem, az első szög a vallásosságom koporsójában az volt, mikor rájöttem, hogy a Bibliának nincs meg az a hitele, amit sulykolnak. Jehova tanúi szögesen más dolgokat olvastak ki nekem ugyanabból a könyvből, amit én is olvastam, de másképp értelmeztem. Eleinte a nyomába eredtem pár kérdésnek, melyikünknek lehet igaza, de aztán beláttam, hogy reménytelen a helyzet, a Biblia egyszerűen nem egyértelmű, teljesen jogosan lehet értelmezni így is meg úgy is. Ez azonban nem elég keresztényi hozzáállás már, sulykolni kell, hogy márpedig a Biblia egyértelmű, akkor is, ha éppen most láttuk, hogy nem az, mert de. Beletörődtem, hogy ebben már nemigen fogok tudni hinni, hacsak nem valami csoda folytán.

A tanulmányozások alatt azt is megtanultam, hogy JT szerint nincs lélek. Nagyon szokatlannak tartottam, hogy keresztények úgy tudnak teljesen odaadó istenhívő keresztények lenni, hogy nincs szükségük hozzá a halhatatlan lélek tanára. Ez számomra egy fontos mérföldkő volt az ateizmus felé. Megnéztem mit lehet felhozni a lélek mellett és ellen, és ez ügyben a JT-knek adtam igazat. Nem találtam meggyőző érveket amellett, hogy van lélek. Csakhogy ezzel számomra a feltámadás is értelmetlen lett. Eddig ugyanis úgy gondoltam, hogy a meghalt és a feltámadott testet a lélek folytonossága köti össze. Ha viszont ez nincs, akkor Isten csak utángyárt, nem támadnak fel igazából a halottak, csak lesz helyettük másik ugyanolyan, ami nem ugyanaz. Ez így már szemfényvesztés.

Továbbá senki nem tudta nekem megérvelni, hogyan működik Sátán hatása a világra. Jehova Tanúi annyira szentül hitték, hogy mindenféle háború, nyomor, meg természeti katasztrófa Sátán miatt van, azt viszont nem tudták megmondani, és más se azóta se, hogyan tesz a Sátán arrébb egy szalmaszálat.

Az sem volt szimpi, ahogy a Biblia a babonákhoz és az ezotériához hozzáállt. Ma már tudjuk, bizonyítani lehet, hogy ezek egyszerű szemfényvesztések. A keresztények ezt mégsem tudják, szinte legitimálják azzal, hogy ördögi meg démoni erőket tulajdonítanak a hátterüknek. Én, ha biztosan tudom valamiről, hogy nem létezik, hogyan higgyem el Istennek azután, hogy a halottidézés démonok műve?

Ezek után nyilván elkezdtem felülbírálni az egész hitemet, egyre szkeptikusabb és kritikusabb lettem, egyre tarthatatlanabbá vált az egész, elvetettem a lélekben való hitet, az ördögök meg angyalok létét, a mágia, varázslatok és csodák létét, illetve az egész "természetfölötti" kategóriát, amibe Isten is beletartozott. Arra jutottam, hogy ha van Isten, vagy bármi alatta lévő szellemi teremtmény, akkor az vagy fizikai, vagy nem létezik. Senki nem állítja róluk, hogy fizikaiak, a természetfeletti pedig kamu, tehát nincsenek. Így lettem ateista.

Bár vallásos családban nevelkedtem, és magam is gyakran fordultam Istenhez segítségért és útmutatásért, mégsem voltam soha igazán mélyen hívő, hanem inkább csak féltem, hogy ha otthagyom a vallásomat, akkor én leszek majd a fekete bárány a családban.

Pl amikor gyerekkoromban valaminek nem volt értelme számomra a hittel kapcsolatban és rákérdeztem a szüleimtől, akkor ahelyett, hogy válaszoltak volna, megkaptam, hogy nem szép dolog megkérdőjelezni Istent. De aztán ezek a kérdések felgyülemlettek bennem, és már nem tudtam őket félretolni az agyamban, és tudatosult bennem, hogy a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb válasz rájuk az, hogy nincs Isten.

Nem tudom megmondani, hogy pontosan hány éves voltam, amikor ténylegesen ki mertem mondani magamban, hogy ateista vagyok, de kb 18 éves korom körül lehetett...

23/n