Jézus létezett?
"A neve Jézus volt, bármilyen meglepő"
Mármint a magyaroknak.
Amúgy Józsua ben Joszif, vagy valami hasonló lehetett.
Tacitus egy római történész volt, aki két jelentősebb könyvet írt az első századról ("Krónikák" és a "Történetek"), mindkettő említést tesz Jézusról és a kereszténységről. A "Krónikákban" azt írja:
"Egy keresztényeknek nevezet csoport össze nem egyeztethető magatartásuk végett általánosságban gyűlölték őket, nevük Krisztustól ered. Ő Tiberius uralkodása alatt halál büntetést szenvedett, a helytartó Poncius Pilátus keze által."
Suetonius, egy másik római történész Klaudiusz császár uralmáról ezt írja: " Mivel a zsidók Rómában, a keresztények végett állandó zavargásokat okoztak Klaudiusz kitiltotta őket a városból ". Itt említhetjük az ApCsel.18:2-es verset, amely arról számol be, hogy egy Aquilla és Priscilla nevű zsidó házaspárnak el kellett hagynia Rómát a zsidók üldözése miatt. Suetonius később a Néró idejében történt keresztény üldözésekről ír: " Róma leégése után....A keresztényeket is megtorlással sújtották, egy felekezet mely egy új és ártalmas (kártevő) vallási hitet vall ". Az utalás egy "Krisztusiak" nevű csoport létezésére az első században, feltételezi, hogy egy Krisztus nevű személy létezett valamivel korábban ugyanebben a században.
Julius Africanus nevű tudós gúnyolódott Thallus leírásán a Jézus keresztrefeszítésekor történt elsötétedést illetően, mint amely a napfogyatkozásnak volt köszönhető. Ebből nyilvánvaló, hogy Thallus írt egy beszámolót Jézus keresztrefeszítéséről.
Plinius, aki egy római kormánytisztviselő volt, hosszas idézéseket tesz az emberek egy nagyon aktív csoportjáról, akiket Krisztusiaknak neveztek az első század utolsó éveiben. Utal e csoport Krisztus szenvedéseiről való megemlékezéseinek tartására: " Szokásuk volt előre meghatározott napon, napfelkelte előtt összejönni, amikor Krisztust dícsőítő énekeket énekeltek ".
Traianus és Hadrianus római császárok mindketten tettek említést a Krisztusiakkal való ellentéteik problémájáról. Erre való utalásokkal találkozhatunk "Plinius Leveleiben", valamint Eusebius ‘Ecclesiastical History"-ban (Egyházak Története). E csoport létezése az első századtól fogva, és egyedülálló állhatatosságuk az üldöztetések közepette is, feltételezi, hogy ők egy valóságos történelmi személynek voltak követői, aki az első században élt.
A Talmud, amely egy zsidó szent könyv, a Szanhedrin 43a-ban Jézus halálára utal.
Josephus, az első század legismertebb történésze.Említi Jakabot, "...testvérét Jézusnak, akit Krisztusnak neveztek ". Ugyanennek a könyvének egy másik fejezetében szintén olyan kifejezéseket használva ír, amelyek félreérthetetlenül hitelesítik az Újszövetség leírásait Krisztust illetően: "Ebben az időben volt egy bölcs ember, Jézus ...Ő volt az aki csodálatos dolgokat cselekedett ...Ő Krisztus volt ...a harmadik napon megjelent nekik élve, amint a próféták ezt és ezer más csodálatos dolgot őróla előre megmondtak "
"Tacitus egy római történész volt, aki"
...aki a keresztényekről írt, és arról, hogy mit HISZNEK a keresztények - JÓVAL Jézus halála után.
Mi ebben a meglepő?
A többiek is innen ill. a Bibliából vagy a keresztényektől vették az "információkat".
Vidiripi
"Micimackó létező "személy" volt...?"
Neki mi a polgári neve? Azt vitatnám hogy személy. Hány olyan ember írt Micimackóról akik azt állították hogy személyesen is ismerik? Ezenkívül történészek, régészek és egyéb a történelemmel foglalkozó szakemberek, vitát indítanának e arról hogy Micimackó egy valaha feltehetőleg létező személy volt?
"A többiek is innen ill. a Bibliából vagy a keresztényektől vették az "információkat"."
Oké és a keresztények azok honnét vették az információkat?
Létezhet kereszténység Krisztus nélkül? Hogyan jön létre a kereszténység Krisztus nélkül? Valakik gondolnak egyet és kitalálták a kereszténységet?
Egyébként meg egy kicsit oda figyelhetnél a részletekre. Abban az időben még nem létezett a Biblia. És ez történelmi tény ami ellenőrizhető. Azt értem hogy nem hiszel de ha tudományos alapokra helyezed a megközelítésedet akkor miért nem aszerint viselkedsz és helytálló dolgokat írsz? A hit a hívőknek való vagy esetleg te is az vagy mert akkor értem hogy így vélekedsz csak akkor ismerd el hogy te is hiszel és az mindent megmagyaráz!
"Létezhet kereszténység Krisztus nélkül?"
Természetesen!
"Hogyan jön létre a kereszténység Krisztus nélkül? Valakik gondolnak egyet és kitalálták a kereszténységet?"
Nem egészen.
Ugye már akkor is megvoltak a fő történetek... sok ezer éve. Csak egy kicsit kellett átírni, és nem is mind az első keresztények írtak át. Sokat később.
"Egyébként meg egy kicsit oda figyelhetnél a részletekre. Abban az időben még nem létezett a Biblia."
Természetesen: ilyenkor mindig azokra az írásokra gondolok, amelyekből később a Bibliát összerakták. Azt ugye tudod, hogy kb. 90%-ot ki is hagytak belőle - tehát ezekben a kezdeti írásokban lényegében BÁRMI lehetett? Úgy tudom, reinkarnáció is volt, ami Jézus tanulmányait figyelembe véve könnyen elő is fordulhat.
Szia(sztok)!
...Lehet,azért is vagyok most még "hitetlenebb" mert a jelenlévő hívők csodásan tudják használni a ctrl-c,ctrl-v kombinációt...:(
Vidiripi
"Természetesen!"
Hogyan?
"Ugye már akkor is megvoltak a fő történetek... sok ezer éve. Csak egy kicsit kellett átírni, és nem is mind az első keresztények írtak át. Sokat később."
Igen! Jézus Krisztusra vonatkozó próféciák azok megvannak írva az Ószövetség könyveiben. És igen több ezer évvel ezelőtt lettek megírva. Valóban maga a fő történet az Jézus Krisztus. De ezek az írások különböző helyeken, különböző időben és különböző emberek írták le őket! Nem átírni kellet hanem beteljesíteni Jézus Krisztusnak.
"Azt ugye tudod, hogy kb. 90%-ot ki is hagytak belőle..."
Hogyan hagyhatnak ki valamit valamiből ha később állítják össze? Ez illogikus. Sok írás nem került bele és annak meg is volt az oka!
Pl. nincsenek bennük próféciák, sőt ellent mondanak azoknak az írásoknak amik bekerültek a Bibliába, ez is fura hogy nincs összhang, de még egymásnak is ellent mondanak ezek az írások. Na ná hogy kihagyták őket, én is kihagynám ha az egyikben ezt állítják a másik írásban meg a szöges ellentétét!
És ami még indokolja a kihagyásukat az hogy földrajzilag és történelmileg is pontatlanok. Ha még ilyesmikben is tévedés van akkor az távolról sem megbízható nem hogy közelebbről. Olyan is van köztük amelynek a szerzője fellengzős stílusban ír. Egyetlen olyan írás sincs a kanonikus írások között amely ilyen stílusú lenne. Ez sem véletlen. S így ezek fényében hogyan is lehetnének ihletettek? Ez csak néhány elem amely kizáró ok.
Sirák fia könyvének előszavában az író azt is sejteti hogy nem kapott ihletést. (2Makkabeusok 2:23–31; 15:37–39; Kat.)
Tehát maga az író ismeri el illetve utal rá hogy nem ihletett. Ami ellent mond a kanonikus írásoknak!
"...tehát ezekben a kezdeti írásokban lényegében BÁRMI lehetett?"
Írni most is bármit lehet akár egy bevásárló listát is. Na de hogy az minek lesz a része az már egy másik kérdés!
"Úgy tudom, reinkarnáció is volt, ami Jézus tanulmányait figyelembe véve könnyen elő is fordulhat."
Oké legyen ahogy gondolod. De ha van reinkarnáció akkor az hogyan egyeztethető össze a feltámadás gondolatával és a bűnbocsánattal? Ellentmondás, tehát vagy az egyik vagy a másik de nem mindkettő. Érted már hogy mi a baj ezekkel a dolgokkal? És újra felmerül a kérdés hogy Krisztus nélkül lehetne e kereszténység?
Vidiripi
Freedline!
Nem másolom ide mert az felborítja a bioritmusodat vagy micsoda. Így azt mondom olvasd el magad!
Pl. ezt!
Állatvédelem a Bibliában – Olty Márta: „Az állatok nyomorúsága” című könyvének bevezetője
Szia!
És még az "ateisták" a pofátlanok hogy mernek egyáltalán szólni a "hívőkhöz"...
Maradok...
Vidiripi
Freedline!
"Szia!
És még az "ateisták" a pofátlanok hogy mernek egyáltalán szólni a "hívőkhöz"..."
Na ná! Várják meg amíg a hívő szól hozzájuk. Vagy így nem jó?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!