Mitől hihető hogy valaki azt állítja hogy "járt a mennyországban?
Hénoch prófétáról, aki egy ősi személy, megemlíti a Biblia, hogy Isten magához emelte, mert igaz volt - akármit jelentsen is ez.
Aztán ott van az Illés prófétát magával ragadó tüzes égi szekér esete, ami megintcsak homályos kissé.
Jézus a feltámadása után 40 nappal a tanítványai szeme láttára a mennybe emelkedik, és a katolikus tanítás szerint Szűz Máriát halála után szintén testestül vette fel Isten a mennybe.
Az ilszámban mérföldkő Mohamed próféta Éjszakai Utazása, amelynek során a jeruzsálemi templomhegyről a mennyorszába emelkedett, és találkozott Mózessel és Jézussal.
És bár nem a amennyországban, de közvetlen Isten-élménye volt Mózesnek is a Sínai-hegyen, ahol "elvonult előtte az Úr teljes dicsősége."
illetve, bár nem bibliai távlat, de sokszor a klinikai halálból visszatérő emberek is beszámolnak mennyország-élményekről
Az egyik legérdekesebb ilyen eset az, amikor valaki kevéssel a csernobili katasztrófa előtt visszajött a klinikai halálból, és beszámolt róla, hogy nagy fényességet látott, és egy fényes alakot.
Hangot hallott, hogy "Neked még vissza kell menned! Menj, és figyelmeztesd az embereket: fekete üröm!"
Persze akkor ez még teljesen értelmetlennek tűnt. Aztán néhány hónappal később bekövetkezett az atomkatasztrófa Csernobilban, aminek a neve Fekete Ürmöt jelent...
# 3 Hú, ezt a tú sztorrit!
Na, és figyelmeztette a feketeürömieket? Sikerült megmentenie valakit? Hű maradt a feladatához?
nem kötelező elhinni az ilyen beszámolókat, sőt, egyáltalán a túlvilágban sem kötelező hinni
de onnantól kezdve, ha valaki hisz a túlvilágban, az ilyen beszámolók is hihetőbbnek tűnnek
egyébként egy, a klinika halálból visszatérő újraélesztett emberek, vagy kómából felébredő betegek különböző, néha mégis nagyon hasonló élményeit összegyűjtő könyvben olvasható ez a beszámoló
Konkrétabban fogalmazok!
Vannak olyan emberek akik állítják hogy voltak a mennyországban. Oké ezt vagy elhiszed vagy nem. De ha elhiszed akkor miért hiszed el?
Nem az érdekel hogy ki milyen üzenetet kapott. Az érdekelne hogy miért hihető az hogy ott járt emberként a mennyországban?
"Arról, hogy amit az illető mond, összeegyeztethető-e a Bibliával, vagy sem."
Te mit vallásos ember összetudod e egyeztetni a Bibliával azt az állítást hogy egy ember járt a mennyországban? És ha igen, akkor mi alapján tudod ezt megtenni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!