Mi Isten? (a többi lent)
#7
Isten nem ember, nem értem honnan veszi valaki ezt a butaságot.
Igen tud beszélni, és vannak tervei gondolatai, amit végre hajt:
(4Mózes 23:19) 19 Isten nem ember, hogy hazudjék, Nem is embernek fia, hogy sajnálkozzék. Vajon mond olyasmit, amit meg nem tesz, És beszél olyasmiről, amit nem visz véghez?
S nem a teremtésbe avatkozik bele, mert azt tökéletesen megalkotta.
Hanem amit eltervezett, s emberek meghiúsítanák, azt bizony megakadályozza. Ő mint a legfelsőbb hatalom, joga is, és hatalma is van beleavatkozni az emberek dolgaiba, ha akadályoznák a terveit.
(Dániel 4:35) 35 A föld valamennyi lakóját semminek tekinti; a saját akarata szerint cselekszik az egek seregével és a föld lakóival. Nincs, aki lefoghatná a kezét, vagy azt mondhatná neki: »Mit cselekszel?«
(Ézsaiás 55:11) 11 úgy lesz az én beszédem is, amely elhagyja a számat. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem mindenképpen véghezviszi azt, amiben kedvem lelem, és sikeres lesz abban, amiért elküldtem.
Kedves kérdező.
Igyekszem röviden válaszolni a kérdéseidre, a teljesség igénye nélkül, mert ezt igazából nem lehet csak úgy felületesen megérteni, ennek mélyebb értelme van.
Azért nem pusztította el Ádámékat, mert a tervét nem hiúsíthatja meg semmi, és senki. Emberekkel betölteni a földet a szándéka. Emellett az angyalok és emberek is szabad akaratot kaptak, és nem távirányítású robotokat hozott létre. Hogy önként és nem kényszerítés hatására mutassák ki a szeretetüket az életért.
aki ezt nem akarja, az méltatlan az életre és meghal, vagy is megszűnik létezni.
Az a Fa Isten hatalmát, és uralkodási jogát szemléltette, mint az emberi uralkodók fején a korona, vagy a kezében a jogar.
Addig amíg nem nyúltak hozzá, azt jelentette, hogy elismerik a hatalmát, és azt hogy joga van szeretettel vezetni a teremtményeit.
Nem egy kígyó volt a földön, hanem sokkal több. Ez a kígyó épen ott tekeredett a fán, nem is tett semmi rosszat. Mindössze rosszkor volt rossz helyen. Ugyan is nem a kígyó beszélt Évával, hanem az az angyali személy, akit ma Sátán az ördög néven ismerünk. S mivel az angyalok láthatatlan lények az emberi szemek számára, ezért tűnt Évának úgy mint ha a kígyó beszélne.
A meztelenség, nem perverzió. Hiszen az állatokon sincs ruha, és nem szégyenlik a nemüket. Az éghajlat akkor pedig tökéletesen jó volt, minden élő számára.
A feladat, vagy a munka, hogy a földet tegyék szép környezetté, nem olyan volt mint egy robot munka, amit ma az emberek kénytelenek végezni.
az embert munkára teremtette, és nem henyélésre. S a feladat pedig nem úgy lett kiadva, hogy egész nap "rohadjon" az ember a munkával kint a mezőn.
Noé és a családja volt az egyetlen ember család, akik méltóak voltak a megmenekülésre.
Nem pusztította el Őket, és nem a Föld vétkezett hanem a rajta élők. miért kellene újra teremteni, S tévedés, mert az a 6. nap nem szó szerinti 6x24. órás időszak.
A teremtés 6. periodusos időszak, ami emberi szemszögből több ezer évet is magában foglalhat.
Nem egyből sütött a nap a földre, és nem egyből keletkezett minden. Hanem fokozatosan. Ez Istennél, aki nincs időhöz kötve "egy napnak" mondható, de az embernél már több időt jelent.
Az erejét sehonnan nem kapta, Ő egy intelligens kifogyhatatlan energia forrás. Mindig is létezett, nem volt kezdete és nem is lesz vége.
ezt mi emberek úgy sem tudjuk megérteni, mivel mi időhöz vagyunk kötve, és jelenleg nem csak megszületünk, de sajnos meg is halunk.
Vagy is van kezdetünk, és még most van vége is az életünknek.
Isten egy energia nem egy személy.Az univerzumunk meg nem is annyira fizikai mint hiszük mert inkább Holografikusnak tűnik.
Isten mindenhol ott van minden anyagban tehát bennünk is egy része.A biblia meg egy mese sok minden csak metafóra nem kell szó szerint venni.Ő megalkotta a világot de hogy hogy élünk az a mi dolgunk már.Szabad akaratodból azt csinálsz amit akarsz.Ha meg mondjuk segítségét kéred nem úgy segít hogy megjelenik.Például én mindig sok pénzt akarok amit nem titkolok.De nem úgy megy hogy ott terem egy zsák pénz hanek jeleket ad.Például olvasol valamit az interneten és fennakad valamin a szemed.Nos ha gazdag akarsz lenni akkor munkák sora bukkan fel.
"Érdekelne hogy isten ha van akkor miért nem pusztította ki ádámot és évát amikor a tiltott gyümölcsöt megették? Miből tartott volna egy 2.0 verziót készíteni ami nem eszi meg a gyümölcsöt?"
Azért, mert a pusztítás nem feltétlenül a legkézenfekvőbb megoldás. Nem biztos, hogy a folyton pusztítva újrateremtés a probléma valódi megoldása. Sokkal praktikusabb és értelmesebb, ha valamit megjavítunk és nem mindig újrakezdjük.
Azért, mert tönkremegy az ablak és ezért nem a dolgát végzi, nem fogod az alapjáig lerombolni és felszedni a házat, majd azt újraépíteni, csak azért, hogy kicserélj egy ablakot.
---
"Miért teremtett isten egy ilyen fát az emberek mellé? "
Mert az Isten a világot egésznek teremtette és nem résznek. A világ egészéhez pedig a tudás forrása is hozzátartozik.
---
"Miért teremtett isten egy KÍGYÓT de komolyan egy csúszómászót okosabbra mint az embert?"
Miből szűrted le, hogy a kígyó az okosabb volt mint az ember? Sehol egy betűvel nem írták le, és még csak nem is utaltak rá. A kígyó egyszerűen az ember kíváncsiságát használta ki. Így a történetnek van olyan olvasati szintje is, hogy bár a kíváncsiság veleszületett az emberben, de ha bizonyos tudáshoz túl hamar jut hozzá, akkor annak olyan következményei is lehetnek, amelyet nem lát előre.
---
" És isten úgy teremtette őket hogy egy szál semmiben rohadjanak egész nap a szántókon. Perverz volt?"
Ki mondta, hogy egy szál semmiben rohangáltak? Annyi van odaírva, hogy mezítelenek voltak, és amikor ettek a fáról és kijöttek a paradicsomból, akkor Isten bőrruhát adott rájuk, vagyis ekkor lett bőrük.
---
"És mégegy kérdésem van amikor isten özönvizet bocsájtott a földre 40 napig esett aztán 110? napig nem volt szárazföld minek de tényleg minek 1 hét se kellett az egész világmindenség megalkotásához nem gyorsabb lett volna ha egyszerűen újrakezdi?"
A pusztítva újrateremtésnek nem feltétlenül az az útja, hogy mindent elpusztít. Azomban, hogy egy újrateremtést elviseljen egy olyan teremtett, amelyet az idő és a tér korlátoz, nyilvánvalóan időre és térre van szüksége, hogy átmenekülhessen egy következő világba.
---
"Vagy csak ahoz volt elég nafta hogy megcsinálja először?"
Vagy esetleg bölcsebb mint amennyi bölcsességet te emberöltőnyi léted alatt magadra szedhetsz, így olyan útját választotta az élet folytatásának, amely a jó dolgokat megtartja, és csak a rosszakat próbálja visszaszorítani.
---
"Honnan kapta az erejét?"
Önmagából merítette. Érdekes, mert ilyenre még az ember is képes.
---
"Honnan lett?"
Mindig is volt
---
"Őt is teremtette valaki?"
Tehát az elképzelhetetlen, hogy Isten kezdettől fogva létezik, rendben van. Az is elképzelhetetlen, hogy Isten esetleg úgy született, hogy előtte senki és semmi nem volt, rendben. De az teljesen hitelesen és tudományosan elképzelhető, hogy az ember az anyagból tök spontán megszületik és anyagi mivolta ellenére nem anyagi dolgokat hoz létre, mint például a gondolat.
---
Anonymus
Nagyon érdekes,de tudatlanságból fakadó kérdések.Egy 13 fiútól tiszteletre méltó.
1.Az Isten szeretet,s a szeretet szabadakaratot adott teremtményeinek.Ha elpusztította volna az első emberpárt bűnbeesésükkor,azután,a világ minden értelmes lénye,csupán félelemből imádta volna Őt.
2.Ezt a verziót robotnak hívják.
3.A szabadakarat attól az,ami,hogy választhat az ember jó,és rossz közt.
4.A kígyó nem volt okosabb az embernél,csak a többi állatnál,amit Lucifer,médiumként használt fel.(A kígyóból beszélt az asszonyhoz.)
5.Az egészséges,bűntelen ember teste szép.Nem kellene takargatni semmit azon.A meztelenséget,csak a bűnbeesés tette szégyellnivalóvá.
6.Az özönvíztől megmenekülő egyetlen családnak fel kellett dolgoznia a katasztrófa okozott sokkot,s erre az a néhány hónap időt adott.Látniuk kellett a bűn következményeit,hogy megútálják azt.Nóé,és családja sem volt tiszta a bűntől,s ez hamar láthatóvá is vált.Nem érdemeltek egy új Éden Kertet.
7.Isten öröktől fogva van.Ereje,intelligenciája önmagától van.Nem teremtmény.
Tisztelt Első kommentelő!
Elképzelhetetlenül nagy hülyeséget írtál.
Isten neve mindenható. Es ha o mindenhato miert ne lenne kepes uj vilagot teremteni es ujrakezdeni az egeszet? A kerdesekre a valasz pedig az hogy Isten nagyon szeret minket. Mar adamot es evat is szerette es nem o teremtette a kigyot. A "kigyo" csak egy jelkepe a gonosznak, a satan is meg valamikor istent szolgalta. De irigy lett istenre. Tehat a kigyo maga a gonosz. Es a gonosz es Isten kozott a "harc" az emberek lelkeert folyik. Isten meg akar menteni minket a satan pedig magaenak akar minket, szenvedtetni akar. Igyhat azert letezik gonosz mert isten szabad akaratot adott az embereknek hogy eldontsek kit valasztanak. Az eletet, vagy az orok szenvedest
"Hogy honnan lett Isten? A keresztények abban hisznek, hogy mindig is volt és mindig is lesz. Nagyon abszurd dolog, nagyon nehéz felfogni is, de ők ezt állítják. Ezt is fogják neked ide leírni nemsokára."
És miért baj ha nem tudjuk felfogni? Véges az elménk teljesítménye, maximum az önhittséged miatt gondolod azt, hogy amit nem vagy képes felfogni az nem is létezhet mert az olyan abszurd számodra.
A négyes válaszoló is a marxista-leninista esti egyetemen szerzett vörösdiplomát.
Kár, hogy a vallástörténethez amúgy lövése sincs.
# 13
"Isten egy energia nem egy személy."
Isten 1) lényeg (ouszia) ÉS 2) energiák (energeia), valamint HÁROM személy (hüposztázisz), úgy mint 1) Atya, 2) Fiú, 3) Szentlélek.
Már ha a kereszténység Istenéről beszélünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!