A katolikus egyházat mikor akarják már felelősségre vonni?
az rendben is van csak éppen a károsultak nem lettek kártalanítva erre teljesen alkalmas lenne a vatikán addig összelopott pénze vagy akár a mostaniak az adómentességet külön gárdát eltörölni az egyház minden pénzmozgást bevall leadózik minden titkosított dokumentumot feltár egyebek
Mindezt a vallás miatt is megtehetnék mert hát boldogok a szegények.
A katolikus egyházat egy dologért kell igazán felelőségre vonni, azért, mert meg merte változtatni a 10 parancsolatot, át merte tenni az istentisztelet napját vasárnapra szombat helyett és közben mégis Isten képviselőjeként mutatja be magát.
A tagjai amúgy meg ugyanolyanok mint a többi ember, ne áltassuk magunkat, minden felekezetben vannak ilyenek is, olyanok is.
Akiknek nagy hatalmuk van, azok többet is tudnak hibázni. Ennyi erővel minden kormányzást felelősségre kellene már vonni...
Kedves kérdező!
Nem tudom hogy miért van ennyire erős ellenszenved a katolikus egyház iránt de ha nem vagy a tagja akkor meg jobban meg kéne válogatnid a szavaidat mert csak gyalázni tudod nem csak a vezetőket de az összes katolikus hívő embert.
Először is:
Felejtsük már el azt az agymosott szöveget hogy a tudomány és a vallás az ellentétben van egymással. A legnagyobb tudósok elárulom neked hogy hívő emberek.
Másodszor:
A középkorban az egyháziak tanítatták az embereket mert nekik voltak iskoláik és ők kutattak és ők tudtak csak írni.
Harmadszor:
Az egyház pénze az adózó hívők adományaiból tevődik össze. A Vatikán egy állam, tehát saját magát kormányozza és nem tudom honnan szedted te azt hogy kibújik a törvények és az adózás alól.
Negyedszer:
A barokk templomok is az akkor adót fizető emberek pénzéből épült fel és véleményem szerint csodaszép műalkotások, mint az összes templom. Közlöm hogy még használatban vannak de menj Németországba vagy Csehországba mert ott sorra adják el a templomokat mert ott olyan embereket találsz mint te, akiknek nincs igényük arra hogy templomba járjanak. Hozzáteszem hogy ők sem rombolták le azokat mert nem barbárok.
Ötödször:
Ha már ennyire emlegeted hogy büntessék meg az egyházat, akkor szerinted mégis hogyan kéne?
Úgy hogy a vatikán olaszország része. Az összes bejövő "adományt" be kell jelentenie leadózni és csak a fenntartásra maradhat pénze. Például ha van sörfőző annak a fenntartására de nem fölösleges aranydíszekre meg pápamobira meg ilyen luxus fszságokra. A középkorban vagy leadták a tizedet vagy megkorbácsolták őket vagy elvették az állataikat meg amilyük volt vagyon vagy egyszerre mindekettőt. Szerinted Gellért püspököt miért dobták le a hegyről vagy a cseh papokat miért dobták ki az ablakon 1618 ban azért mert férgek voltak akik elvették az emberek keményen megtermelt javait. Nem erről tanított egyik vallás sem hogy szedj be adókat.
Pont hogy jobban értem az egyházat mint az elvakult hívők. Nem mellesleg nem csak az szólhat bele a dolgokba aki a tagja. Az isis is fanatikusok gyülekezete. Pont lszarom hogy nem vagyok tagja de attól még kritizálhatom. Ráadásul közvetve közvetlen hatása van rám elvégre adófizetők pénze van pazarolva marhaságokra. Az igaz hogy történelmi emlék emiatt talán lerombolni nem kell de hogy újakat nem engednék építeni az tuti. Meg adózzanak le minden pénzt jelentsék be és mi az hogy vatikáni könyvtár meg levéltár meg hogy pedofil papok még létezhetnek mindnek a sitten a helye meg nehogy már a vatikán legyen az egyik leggazdagabb állam mikor szrt se termel.
Ja csak pont de ezért nevezik köztársaságnak meg demokráciának meg adónak meg lopásnak a dolgokat. Vagyis de rohadtul van hozzá közöm. Kedves válaszoló ..lol
Ha elolvastad volna a válaszom ki is derülne de gondolom túl hosszú volt akkor meg kuss
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!