Miért lesz valaki muszlim?

Szia, szerintem én vagyok a te embered, nemrégiben tértem át (pontosabban ateizmusból lettem hívő, bár nem neveztem volna magam soha teljesen ateistának). Először is fontos leszögezni, hogy arab=muszlim. "Külsőségekben messze állunk az arab világtól, ha mondjuk az a szimpatikus valakinek elsőre." - Ez kb. olyan mintha azt mondanád, hogy miért akar valaki megkeresztelkedni Örményországban, hiszen attól még nem lesz olasz vagy római, és az olasz szokások is idegenek lesznek neki. Én iszlám országban éltem, bár a lehető "leglájtosabban", Törökországban, tehát az ilyen wahabisták meg társaik (az iszlámban is rengeteg ágazat van, akik radikalizálódnak meg akikről a híradó szokott szólni, ők általában szaúdi és környékbeli országok wahabistái - vagy egykori gyarmatosító országok polgárai rengeteg szociális feszültséggel ebből adódóan, de ez inkább politika szerintem:)) tőlem is (meg a legtöbb hívőtől is) meglehetősen távol állnak felfogásban (leegyszerűsítve a legtöbb hívő azt mondja rájuk, hogy ők nem is muszlimok, a wahabisták meg a többiekre mondják, hogy ők nem is muszlimok...) és életvitelben. Tehát, amit abból látni lehet nyugaton, hogy elnyomják a nőket különböző módokon, meg az erőszak, kivégzések és társai, az nem iszlám. Az az ő politikájuk, politikai berendezkedésük, amire ráhúztak egy mázat, amivel az egyszerű embert meg lehet bolondítani, és ijesztő cselekedetekre lehet sarkallni, mert máskülönben nem tudnának hatalmon maradni. Ha mindenki elkezdene gondolkodni (és mellettük még megjelenne egy cselekvőképes politikai erő - a nők), akkor nagyon hamar véget érnének a királyi dinasztiák, meg az olajbirodalom... Az emberi kapzsiságot meg alapvető természetet, ha hatalomhoz jut pedig szerintem nem kell bemutatni senkinek sajnos...

Mielőtt felvettem az iszlámot, körbenéztem másutt is természetesen. Megvizsgáltam több keresztény irányzatot a jehováktól kezdve az unitáriusokon át lényegében minden nagyobbnak utána néztem, de egyikre sem éreztem azt, hogy ez az enyém lenne. Mindig volt valami a hívő és isten között, meg én elejétől fogva úgy gondolkodtam (lényegében ahogyan elkezdtem ilyesmikről gondolkozni), hogy Istennek nincs fia. Isten láttatni akarja az ő akaratát, ezért prófétákat küldött a földre, Jézus is egy köztük, de Istennek ehhez nincs szükségre gyermekre. Azt meg hogy egy prófétához imádkozzon bárki is, és istennek valamint teremtőnek tartsa (ilyeneket is olvastam néhány helyen), meglehetősen nonszensznek tartottam. Így a kereszténység (nagyon elszigetelt, szinte már szektaszerű irányzatokat kivéve, ahová értelemszerűen normális ember nem lép be) itt, valamint a szentháromság elméletével kiesett. Isten nekem egy. Nincs gyermeke, és nem használ/küld semmilyen szentlelket sehová. És ezután, hogy ezt némi kutatás után letisztáztam magamban kezdtem kívülre tekinteni a kereszténységen, és így találtam meg az iszlámot, ahol viszont pontosan ez a fő tanítás. Isten egy, és nem három.

Ilyentájt kerültem ugye Törökországba, ahol ez csak tovább mélyült, mert ott teljesen szabadon dönthetsz, hogy mennyire hiszel, mit hiszel, mit viselsz stb. és lényegében a legjobb ország ennek a hitnek a tekintetében.

Többet abban ad nekem, hogy teljesen letisztult, az imádkozáson és a zarándoklaton kívül nincsenek bonyolult rítusok, mert csak te vagy és isten. Nem kell pap és az egész közbenső egyházi hierarchia, mindenki egyenlő isten előtt, a Földön pedig ramadán idején mindenki ugyanúgy éhezik egyszerűen szólva.

"...és mindig mezei magamutogatásnak érzem..." - Hát, igazából aki igazi muszlim, az nem mutogatja magát semmilyen formában. A hite istenre tartozik. Bár, nem tudom mit értesz magamutogatás alatt. Szerintem manapság azok a lányok, akik falatnyi sortban vonaglanak végig a városon inkább magamutogatók, mint egy visszafogott öltözetű muszlima. Szigorúság alatt szintén nem értem, mert nincs benne semmi betarthatatlan dolog (pl. öltözködés terén ismét nem a wahabita csadort viselő nőkre kell gondolni, mert ilyesmi sehol sincs előírva, hanem csak annyi, hogy egy nőnek el kell fednie a bájait idegenek előtt, most ezt mindenki úgy értelmezi, ahogyan ő nem szégyelli majd).

Ha van még valami, kérdezz bátran:)! Remélem, segíthettem kicsit máshogyan megvilágítani a dolgokat.

Szintén muszlim vagyok, de nekem migrácsfeleségem van, szóval nem magamról fogok írni.

Tapasztalatom szerint a legtöbb muszlim eleve vallásos, de a kereszténységgel valamiért hadilábon állnak, vagy mert rossz tapasztalataik vannak (egy idióta pap pl.), vagy mert ahogy a korábbi válaszoló is írta, az iszlám jóval letisztultabb és egyszerűbb, konkrétabb (ez főleg a Szentháromságnál jön elő). - Én is ez utóbbi csoportba tartozok, de magamtól nem tértem volna át.

Aztán persze vannak az orientalista-típusúak, akik odavannak a közel-keleti világért és ezzel jár az iszlám is.

Meglepően sok szélsőjobber van, akiknek valószínűleg a rendpárti, hagyományos családmodellt propagáló jellege jön be.

Én is kezdem akkor a történetem legelején. Jó hosszú lesz. elnézést.

Kiindulási körülmények:

Adott ateistának nevelt édesanyám, akiből a rendszer verte ki a hitet, pl. annak idején kigúnyolták, megszégyenítették, aki templomban esküdött, ezt tették anyukámmal is. Szóval a hit nem volt benne, de igyekezett jó szülő lenni és megadni azt, hogy én választhassak, tehát jártunk templomba minden héten (róm. kat. vallás szerint) vasárnaponként. Egyáltalán nem nevelt a vallás ellen, ő is próbált hinni.

Aztán adott volt egy olyan nagyszülő, aki a falu legrosszabbik példája, a hívő szóra: álszent, bigott, de a férjét a falu szeme láttára tizenévekig csalta, a férje tudtával, aki mellesleg alkoholista is lett miatta, ennyire jó volt az én nagymamám, de szó szerint első emlékeim azok, hogy ráncigálja a kedves nagyim a ruhámat hogy indulás a templomba! Menj el helyettem anyáddal mert én nem érek rá! (!) Megjegyzem egy hívő ráér elmenni, otthon sem csinált semmit. ELlenben szünet nélkül átkozódott, pletykált, más halálát kívánta és ezért még képes is volt imádkozni "Vegye el a Jó Isten xy-t mert..." jól halhatóan, az é felé emelve a kezét... Amikor kezdtem nagyobb lenni, visszaszóltam: ez hol van benne a Bibliában, hogy a hívők ezt csinálhatják? ... És ahogy figyelgettem, rájöttem, nagyanyám nem egyedi eset. Gyónnak olyan embernek, aki mise után szoláriumba járt(!) és a tévéből kiderült hogy miért is, na mindegy, nincs már ott azóta. De gyónni járt, hogy utána tovább átkozódhasson.

És akkor már alakult bennem, hogy mi az az "oltáriszentség"? Az hol Isten?" Kérdeztem, erre a válasz az volt, hogy nagyanyám a körmenet közepén földhöz vágott a ruhámnál fogva: "térdelj le, ott jön! Ott van, csönd!" Mi? az a tükör???? Én tükröt nem imádok az biztos! És még én voltam a rossz, de akkor már régen a földön voltam addigra (kb 7-8 évesen)...

AZtán évekkel később figyelgettem a körülöttem lévő dolgokat. A városi pap böjt idején két hentesfiúval hozatta a húst, azt hiszem nagypéntek körül volt. Emlékszem a két hentesfiúra, és a hatalmas szatyrokra. Mi a csirkenyakat vettük, ők nem. Nagyon nem azt, és nem is akkora mennyiséget. Nem tehettük meg. De neki ott volt egy piros Wolkswagen, mi trabanttal jártunk, jó, biztosan jól ment az egyházmegyének. De valahol ellenszenvet éreztem, és egyre fokozódott.

Az egyik ismerősömre (fiú) rámászott a kántor, 18 felet voltunk, mutatta az sms-eket, és nagyon sok szólt arról hogy na ma még van egy mise de utána megyek hozzád sok emotikonnal nagyon nagyon nagyon undorító volt. Ja és volt felesége! Kétkapuzott.

Aztán még nagyobb lettem, odáig jutottam, hogy gyűlöltem az egyházat, mindent, ami vele kapcsolatos, nem jártam templomba se, untam, jópár dolgot nem tartottam hitelesnek, követhetetlen volt számomra és már nem is érdekelt, bevállaltam az ateizmust, birkának tartottam a hívőt, menjetek a pásztor után, legeljétek a kakás füvet és bégessetek - ez volt a véleményem.

Gyűlöltem mindig is a templomi misét. Volt egy felirat: Jertek áldjuk Istenünket felirat volt a templom falán- Jertek áldjuk -feliratrészt betűnként osztottam fel, minden betű öt percet jelentett, és amikor a K-nál voltunk, akkor voltam a boldog, mert mondom végeeeeeee.

Így nem csoda az elidegenedés sem, és az sem, hogy mennyivel jobban éreztem magam utána, hogy nem kell szenvednem többé a templomtól/templomban és az idióta gyónásokkal sem. Pl volt egy olyan gyónásom, hogy valami jelentéktelen gyerekes dolgot meggyóntam: a pap ítélete: akkor 10 miatyánk és 10 üdvözlégy MOST! .... már vége volt a misének, mire végeztem, a "hivek" úgy néztek rám, mint valami sorozatgyilkosra: milyen bűne volt ennek, hogy ennyi miatyánkot kapott???? AZok a tekintetek!!! Anyukám tekintete. Rettenetesen szégyelltem magam és az egész helyzetet.

KIZÁRÓLAG rossz emlékeim vannak a római katolikus vallásról, és arról is, hogy pl Szentháromság. Ahogy főiskolára kerültem, volt vallásismeret szeminárium és előadás is. Ateistaként végigszenvedtem, mondom nem árt tudni a világ dolgait, utáltam, de meglett, inkább a filozófia vonzott továbbra is.

Aztán elkezdtem a diplomához tanulni egy plusz nyelvet mert ami nyelvvizsgám volt, az sajnos nem volt jó. És mindig is szerettem a kihívásokat - legyen az arab :D - kínai túl hangos volt szerintem.

Azért arab, mert hallottam egy arabot az úton telefonon beszélni, az a gyönyörű dallamossága, az a lendület, mintha énekelt volna, nekem úgy tűnt és az valahogy olyan szép volt, a fülemnek nagyon szokatlan, de vonzó, holott egy öregember beszélt, tehát nem férfiról volt szó.

Elővettem a netet, könyveket, alapokat, videókat, önszántamból önerőből álltam neki a tanulásnak nyelvvizsga céljából. Aztán utazási irodába elmentem, mondom akkor egy utazás (arab nyelvterületű vidékre, egyedül!) és kiderül, mit tudok. Ezt a módszert tartottam a legjobbnak, ha már van valamiféle alap. És összejött, boldogultam, nem adtak el, a szállodai személyzet korrektül, nem szlenggel beszélt velem, volt aki néha kiigazított, ha hibáztam, vagy ha nem tudtam egy szót azaz 10 nap alatt jó sok dolgot tanultam és értettem meg. Már tudtam olvasni a Koránból részleteket (azt könnyű olvasni mert sok segítő "vonalka" volt így könnyebb volt felismerni a szót, mint más nyomtatott szövegben) de még mindig nem foglalkoztam magával a hittel, csak a nyelvtanulás számított. Végül is nem jött össze a nyelvvizsga, akkor még itthon nem létezett arab alapfokú, Bécsbe kellett volna vizsgáznom, utána csak nagyon sokkal később hozták ide az arabot, mint választható nyelvet, de az már nekem késő volt, addigra sokat felejtettem.

Itt is eltelt pár év. Munkámban sok török diplomás kollégával kerültem össze, rengeteget utaztam, angol muszlimákkal is sokat beszéltem, és láttam, hogy ez a vallás nem olyan, mint ahogy én eddig a filmekben láttam! Íy kezdett el érdekelni. Láttam, hogy a muszlim ember mennyire más, láttam a mecseteket, láttam imákat, nem értettem az elején de aztán idővel egyre jobban összeállt a kép. Nincs szentháromság meg zavaros egyéb Istenféleségek (pl szentlélek) nincs benne olyan hogy "Üdvözlégy Mária Istennek szent anyja(!!!!) - amit régen kigúnyoltam, láttam, hogy az iszlám is így gondolja mint én. Emberábrázolás? Ijesztő freskók? Zord apácák és kántorok? Semmi ilyen. Nem kell megtanulni szentek neveit hogy ki miért felelős, ki minek a védőszentje és akkor majd ahhoz kell imádkozni, tehát nem Istenhez hanem valamelyik szentjéhez . . . .

SZóval csak pozitívan csalódtam. Ennek alapján nagy levegőt vettem és mondom akkor essünk neki, elolvasom a Koránt, ha már ennyire sokat van róla szó és ha már ennyire fontos, és ha ennyire megosztó könyv, csak hog ytudjam, mert mindenfélét hallottam róla.

Magyar fordítást olvastam, eleinte nehezen álltam neki, furcsa volt a stílusa, egyszerű, rövid mondatokkal, és ezt nem úgy olvastam, ahogy régen a Bibliát, hogy ki tudja hol jártam gondolatban, hanem figyeltem! Olyan új volt. Olyan logikus. Közvetlen, tekintélyt sugárzó. Szépen lassan végigolvastam, néztem más nyelvű fordítást, arabul is természetesen, hogy mennyire tudnám én ezt v azt a részt lefordítani. És sikerélmény lett. Nagyon passzolt a véleményemhez a Korán. Végre igazolódik, hogy Isten nem Három személy. Végre kiderül hogy Jézus "csak" ember volt. Végre emberi nyelven íródik egy szöveg, amit én is fel tudok fogni és nem mesedélutánnak tartom! Sok párhuzam volt a Bibliával, felismertem, és örültem.

És akkor jöttek a magánéleti tapasztalásaim. Amikor nagyanyámat támadgatta egy szellem, mondom, jó, véntyúk, biztos sok volt a cavinton, de amikor minden a saját szemem láttára történt, akkor elgondolkodtam: ha szellem van, akkor tényleg van Isten. Az eddigi korábbi, még létezgető ateista kikopóban lévő szellemiség ekkor pusztult el. Rettenetesen féltem, Több dolog történt egy napon, nem vagyok idióta, a mai napig nincs rá ésszerű magyarázat,hogy mik voltak ezek, az nem téma most, de ekkor feladtam az ateizmust.

De még mindig vártam.

Innentől egy évet. Már ismertem az iszlámot, a gondolatvilágát, történetét is (elég tűrhető szinten) plusz a "szellemekről" való álláspontját, kérdezgettem az ismerőseimet, vallásbeli kérdésekkel zaklattam őket mindig, értelmeztem az imákat, utánanéztem aminek csak tudtam, és akkor elmentem egy török mecsetbe, ismerősökkel. Már akkor zokogtam, azaz elérzékenyültem, hogy igen, ez kell, ez volt az, ami miatt üresnek érzetem magam, így már volt értelme a dolgoknak.

FOkozatosan, tanulással, megértéssel álltam át ateistából a vallásos iszlám hitre, szerető nélkül, önállóan. Nem akartam másnak tetszeni, egyszerűen csak tudni akartam az összefüggéseket, látni érteni.

Sajnálom, hogy ilyen hosszú lett. Ez minden hozzájárult az áttérésemnek és tényleg igyekeztem rövidre fogni a dolgokat.

AZóta sem bántam meg, gyakorlom a hitem, és látom, hogy miként akarják ezt a szép hitet szétzúzni a terroristák, és mindenkit úgy állítani be, hogy rettegjen mindenki.

Kérdező, írtad, hogy "Térítési szándék azért ne legyen a levélben" - az iszlám nem Jehovák, hogy térítsen. Volt egy-két ember aki ezzel bepróbálkozott, de az sosem vezet semmire.

Az embernek egy vallást be kell fogadni önmaga szabad akaratából, és ahogy a példámat is leírtam, ha valakire ráerőszakolnak valamit, az biztosan nem fog menni. :)

Üdv. :)

Előttem szólók leírták az én történetemet:több keresztény vallás után érdeklődtem,sehol nem éreztem úgy,hogy megtaláltam volna Istent.

Olvastam persze a Lányom nélkül soha és hasonló "alapműveket",gondoltam,hogy a Koránt is elolvasom.Érdeklődni kezdtem,hol szerezhetnék magyar nyelven.Végül megtetszett a vallás.Röviden ennyi.