Istennek tetsző a gyilkolás?
Valaha történésznek készültem, de nem az lettem sajnos, ám ettől függetlenül nagyon is érdekel a múlt. Száraz, unalmas történelmi irományok számomra izgalmasak, de lapozgatom Herodotoszt, Suetoniust és még néha a Bibliát is, hiszen olyan régi korokról is ír, amiről semmilyen más adatunk nincs.
Például a Királyok könyve nagyon érdekes és lebilincselő. Igazi korrajz és leszámítva a tendenciózus utólagos átszerkesztéseket, még az is lehetséges, hogy részben igaz történetek maradtak fenn.
Most éppen Juda és Izrael harcát olvasgatom, ami biztosan Judában íródott, hiszen nem ér véget Izrael bukásakor, hanem Juda elestéig végigmeséli a történetet, továbbá Juda királyait hol elítéli, hol nem, de Izrael uralkodóit egytől egyig elmarasztalja, mert politikailag szemben állt Judával.
Ez az elmarasztalás biztosan későbbi keletkezésű, mert gyakran ütközik is a történettel a szentencia. Nagyon észrevehető a részrehajlás Juda javára.
Pedig minden régi adatot érdemes két szemszögből megvizsgálni, hiszen még a kőtáblákon is sokszor túlzóak az öndicsérő szavak és a további események rávilágíthatnak a valós helyzetre, ha más adat nincs.
Például, ha azt írják, hogy az egyik fél tönkreveri a másikat, de az nemsokára megint fenyegeti, akkor nyilván erős túlzás volt a szövegben és világos, hogy propaganda célből sokszor akár a vereséget is győzelemként tüntették fel.
Az ilyen vallási irományok meg főleg tendenciózusak, mert mindent annak szempontjai alapján ítélnek meg.
Azért megdöbbentő, milyen borzalmas vérengzések történtek abban a korban, de a pálmát kétség kívül Jehu viszi el, aki szörnyű mészárlásokat rendez, halomra gyilkol ártatlanokat, gyerekeket, nőket is, vallási és politikai okokból.
Tiszta horror, egy szadista vadállat ez az uralkodó, mindenen túltesz, mert hát a palotaforradalmak kapcsán gyakran leöldösik a szóba jöhető vetélytársakat, hogy a bitorló ráülhessen a trónra, de ez igazán egy vadállat, még olvasni is borzalmas.
Aztán Isten személyesen dicséri meg, nem is próféták útján, sőt, még meg is jutalmazza, amiért "neki tetszőt cselekedett"
Az rendben is van, hogy a régi korok ilyen kegyetlenek voltak, számos minden tekintetben hiteles adatunk van erről, na de hogyan lehet ezt Isten jóságával összeegyeztetni? Neki ez tetszik?
Azt ne mondjátok, hogy - 'ja, ez az Ószövetség, amely a zsidó história' -, mert hiszen része a Bibliának, ebben vannak párhuzamosan a próféciák, a teremtés története a bűnbeeséssel, meg egyéb sarkalatos dolgok, amik nélkül nincs kereszténység.
szia
Isten ígérete, illetve próféciája:
(1Mózes 49:10) 10 Nem kerül el Júdától a jogar, sem a vezéri pálca térdei közül, míg el nem jön Siló; és a népek neki engedelmeskednek.
Ábrahám leszármazási vonalán ígérte a messiást, s az ígéretét megtartotta. Siló azt jelenti:
"akié a jog"
királyi jog Jézusé, neki adja Jehova a jutalmat hogy király legyen ezer évig.
Ezért tűnik úgy hogy Jehova megengedte a harcot, és nem azért mert tetszik neki a gyilkolás.
Háborút minden esetben Isten határozta meg, azt is, hogy hol, mikor és hogyan kell folytatni. Védve az ígéreteket.
Kedves kérdező!
Jeremiás és más próféták könyvében majd olvasni fogod, hogy nincs részrehajlás Júda javára.
Jeremiás 17,1:
Júda vétke föl van írva vasból készült íróvesszővel, rá van vésve gyémántheggyel szívük táblájára és oltáraik szarvára.
17,2:Mert fiaik is oltáraikkal és bálványaikkal törődnek a bujazöld fáknál, a magas halmokon
17:3 és a síkságból kiemelkedő hegyeken. Vagyonodat, minden kincsedet zsákmányul adom másoknak áldozóhalmaid és vétkeid miatt, melyek ott vannak egész területeden.
17:4 Elveszíted örökségedet, melyet neked adtam, ellenségeid szolgájává teszlek abban az országban, amelyet nem ismersz, mert lángra lobbantottad haragomat, örökké égni fog!
Jeremiás könyve 5,11: Bizony, egészen hűtlen lett hozzám Izráel és Júda háza - így szól az ÚR.
5:12 Megtagadták az URat, és ezt mondták: Nincsen ő, nem érhet bennünket veszedelem, nem látunk fegyvert és éhínséget.
5:13 A próféták csak fecsegnek, és nem az ige szól belőlük. Csak ennyibe kell venni őket!
5:14 Azért ezt mondja az ÚR, a Seregek Istene: Mivel ti így beszéltek, most én tűzzé teszem igémet a szádban, ezt a népet pedig fává, hogy megeméssze őket.
Hóseás könyve 5,10:
Júda fejedelmei határrontók lettek, rájuk zúdítom haragomat, mint a vizet.
5:11 Elnyomás éri Efraimot, ítélet töri össze, mert elvetemült lett, hiábavalóságot követ.
5:12 Ezért én olyan leszek Efraimban, mint a moly, és Júda házában, mint a rothadás.
5:13 Látta Efraim a betegségét, Júda is a fekélyét, ezért Efraim Asszíriába járt, a nagy királyhoz küldözgetett. De az nem tud meggyógyítani benneteket, nem orvosolja fekélyeteket.
5:14 Rátámadok Efraimra, mint az oroszlán, és Júda házára, mint az oroszlánkölyök. Én magam tépem szét, aztán elmegyek, és elviszem menthetetlenül
5:15 Majd visszavonulok lakóhelyemre, amíg meg nem bűnhődnek, és hozzám nem folyamodnak. Nyomorúságukban keresnek majd engem.
Mikeás könyve 1:5 Jákób bűne miatt történik mindez, és Izráel házának vétkei miatt. Honnan ered Jákób bűne? Nem Samáriából? Honnan ered Júda vétke? Nem Jeruzsálemből?
1:12 Mennyire várja a jó hírt Márót lakossága! Milyen veszedelem jött az ÚRtól Jeruzsálem kapujára!
Szerintem ezekből az igékből világosan látszik, hogy a bűn nem marad megtorlatlanul. Nem is maradhat, mert Isten igazságos és Ő Maga az Igazság.
Na de miben bűnösök a gyerekek?
Egyébként ha elolvasod a Jehu történetét, akkor világos, hogy politikai okokból irtja az elődje famíliáját, az egész rokonságot kipusztítja, de persze öl vallási okokból is.
Csak éppen a csatamezőn nem jeleskedik, fegyveres férfiakkal bezzeg nem bír, egy csomó területet veszít az ország az uralkodása alatt.
Judáról írtam, hogy hol elítéli a királyait a Biblia, hol nem, Izraelnek viszont mindet látványosan elítéli.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!