Erős ateisták, nem gondoljátok, hogy teljesen figyelmen kívül kellene hagynotok a karácsonyt?
Érthetetlen, teljesen érthetetlen.
A laikus ateisták azzal szoktak visszavágni a keresztényeknek, hogy a karácsony alapvetően egy pogány eredetű ünnep. Ez igaz, viszont azt nem veszik észre, hogy alapvetően maguk alatt vágják ezzel a fát. Hiszen így is, úgy is, a karácsony alapvetően egy vallási ünnep. Ha már ők elhatárolódnak a keresztényektől, és a vallásoktól, akkor az lenne a minimum, hogy megmutatják az ateizmusukat azzal, hogy őket hidegen hagyja ez az ünnep.
Ezt kifejezhetnék például azzal, hogy a karácsonyi filmek helyett tudományos csatornákat néznek, az üdvözlő képeslapok helyett Stephen Hawkingot olvasnak, a "Boldog karácsony" kifejezésekre pedig csak mosolyognának egy jót, hiszen mi közük nekik ehhez az egészhez, őket a karácsonynak sem a pogány, sem pedig a keresztény jellege nem érdekli. Ez egy vallási ünnep, ők pedig erős ateisták, vagyis köszönő viszonyba sincsenek egymással.
De ha mégis annyira elkapta őket a karácsonyi hangulat, akkor elmehetnének egy ateista összejövetelre, esetleg elmehetnének az "ateista egyházba" (nem tudom napjainkban mennyire aktív), ahol beszélgethetnének ateista dolgokról, ezzel is kifejezve, hogy amíg a világ egy vallási ünnepre figyel, ők inkább inkább töltik az idejüket, és a közelébe sem mennek a vallásos dolgoknak.
Véleményem szerint egy erős ateistának így kellene viselkednie. Ti hogy gondoljátok?
# 5
"Egyszerűen nem igaz, hogy a karácsony egy vallási ünnep. Vallási eredetű, de ma már semmi köze hozzá."
Akkor most ki kell hogy ábrándítsalak, de nekem speciel vallási ünnep, és még vagy másfél milliárd embernek szintén vallási ünnep. Elnézést kérek, hogy belerondítottam a teóriádba, de akkor is így van. :)
"Ateista egyházba" - Egyházba csak a vallásos emberek járnak
Attól, hogy elhatárolódik a vallástól lehet, hogy úgy nevelték, hogy tartsa ezeket az "ünnepeket"
Csak tudományos dolgokat kellene olvani az olyan embereknek akik nem hisznek semmilyen istenben? ( mert te ezt írtad )
Elöbb talán utána kéne nézned, hogy mit is jelent ez pontosan és nem találgatni ......
#3:
"Az ateisták megünnepelhetik a téli napfordulót."
Az a wicca kultusz egyik -ha nem a legfőbb- ünnepe.
Tisztelt Válaszolók,
Köszönöm a gyors reakciókat.
Úgy látszik, hogy a kérdésem igen népszerű lett, hiszen rövid időn belül több választ is kaptam, ráadásul megszületett egy klónkérdés is, erre a mintára. :D
Loool, hihetetlen... xD
Én a napfordulót ünneplem. Utálom a telet és a sötétséget és valóban örülök, hogy bármilyen lassan is, de hosszabbodnak a nappalok, január, február és itt a tavasz újra.
De ez egy szokás is, gyerekkori emlékek, a fenyő illata, a kislányom kétéves, neki azt mondtuk, az angyalok hozták az ajándékokat, és milyen jó volt látni mikor örült a feldíszített fának.
Olyan ez, hogy gyerekkoromban mikor már rég tudtam, hogy nincs Mikulás, de azért még kipucoltam a cipőm, mert biztos kerül bele valami.
Amúgy az ateista nem hisz, hanem megbizonyosodik valamiről, vagy sem. Tehát ezért a tudományt kár idekeverni. Ám ha valaki bebizonyítja - tudományos úton - hogy van Isten, az onnantól kezdve tudományos tény.
"Még valami: A klónkérdés alapvetően ott bukik el, hogy a Jehova tanúi szekta tanításaira alapoz"
Valóban arra alapoztam klónkérdésem. Hogy ott bukik el? Igen, ahogy más ezer és egyszáz keresztény irányzat tanítása bukik el ott és ott, meg amott más ezer és egyszáz keresztény irányzat szerint. Kizárólag a bibliára hivatkozva és magukat igaz hívőnek beállítva. A szeretetteljes elfogadás, megértés helyett.
Bár szerencsére a történelmi kereszténység már egész érett ilyen szempontból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!