Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Ez jó érv, hogy miért nem...

Ez jó érv, hogy miért nem vagyok keresztény?

Figyelt kérdés
Régen keresztény voltam,de később ez megváltozott és ma már agnosztikus vallom magam.Nem vagyok vallásos,de nem vetem el egy esetleges felsőbb lény létezésének az elméletét. Tehát,kezdem, a legerősebb érvem amiért nem vagyok keresztény az maga a Biblia. Először is vannak benne furcsaságok. Ami a legjobban bosszant,hogy a Biblia nem,hogy tiltaná a rabszolgaságot(amely véleményem szerint az egyik legmocskosabb dolog,legyen bármilyen alapja/fajtája is(szex,rassz,gyermek),hanem törvényeket fűz hozzá. Emellett más furcsaságok is találhatóak benne,mint például,hogy a rovaroknak négy lába van,a denevér madár,a nyúl és hörcsög kérődző,stb...plussz vannak benne be nem teljesedett jóslatok,mint például Türosz városának elpusztulása,melynek a Biblia szerint be kellett volna következnie,de nem történt(Türosz egy ma is létező város Libanonban). Vannak más dolgok is,amelyek nem hagynak nyugodni ,például(ez csak egy rövid példa) Isten miért égette halálra azt a zsidót,aki meg akarta igazítani a Frigyládát? Szegény ember csak jót akart és ezt kapta...ha Isten olyan megbocsátó,miért nem bocsátotta meg a tiltott gyümölcs leszedését. Elvileg minden bűnt megbocsát(kivéve a Szentlélek káromlását,bár nem tudom,hogy ezalatt mit ért),na de a lényegre visszatérve a Biblia szerint még az olyan "emberek",mint Hitler,Sztálin,Pol Pot vagy Idi Amin is lehet a mennyben van,hiszen simán elképzelhető,hogy megtértek. Akkor a tiltott gyümölcs leszedését miért büntette meg ennyire? Csak emiatt a kis botlás miatt,az emberektől elvette az ingyenes örök boldogság lehetőségét,hogy aztán egy idő után meghalhassanak,mindenféle kegyetlen betegségben(Csontrák,Elefánt kór,Lepra,Pestis,Gyermekbénulás,Fibrodiszplázia stb)szenvedjenek,éhezzenek,háborúzzanak(tudom ezekről az ember tehet.de sokszor akkor is csak az ártatlanok isszák meg a levét),stb. Egy kis botlás miatt,ráadásul erről nem is mi tehetünk elvileg,hanem Ádám és Éva,ebben hol az igazság? Szenvednümk kell más bűnéért. Isten ezt a kis "bűnt" miért nem nézte el simán,amikor állítólag olyan megbocsátó. Az Ószövetség gyakorlatilag nem más mint tömény erőszak,a legkeményebb fajtából,bár az Újszövetségben is akadnak furcsaságok. Például amikor Jézus(talán nem pontosan így történt)ördögöket űzött ki az emberekből és egy disznó csordába "tette" őket,akik belerohantak a vízbe emiatt és megfulladtak. Miért kellett szegény ártatlan állatoknak meghalniuk,ezt máshogy nem lehetett volna elintézni? De ilyen volt az is,amikor a fügefát megátkozta,mert nem termett gyümölcsöt(abban az időszakban nem is termett),na jó ez lehet csak képletes volt,és ezzel csak Izraelt jelképezte,de a disznósat akkor sem értem. Jézus többször is utalt rá,hogy a Második Visszajövetel még abban az időben,vagyis nem sokkal ezek után lesz. Ezzel kapcsolatban több kijelentése is volt,Például ne aggódjatok a holnapért...stb. Alapjában véve elég sok minden bajom van a Bibliával,röviden összefoglaltam,de a lista nagyon hosszú. Háborúzások,ahol Isten parancsba adta,hogy még a csecsemőket is mészárolják le,stb. A Biblia tudománytalanságát már említettem. Ilyenkor sokszor azzal védekeznek,hogy akkoriban ez normális volt(rabszolgaság)stb,de a Biblia azt írja,hogy a Teljes írás Istentől ihletett,akkor e szerint a rabszolgaság helyeslése is,többek között isteni eredetű. Nem merülök nagyon bele,mert a lista nagyon hosszú lenne,várom a véleményeket.

2015. dec. 13. 00:43
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:

"Ami a legjobban bosszant,hogy a Biblia nem,hogy tiltaná a rabszolgaságot"

A szeresd felebarátodat mint magadat szerintem eléggé tiltja. Sok mindent máshogy csinálunk mint az Ószövetségban ahogy le van írva, tehát disznóhúst is eszünk, csak hogy egy ismert példát mondjak.


"még az olyan "emberek",mint Hitler,Sztálin,Pol Pot vagy Idi Amin is lehet a mennyben van,hiszen simán elképzelhető,hogy megtértek."

Nincs kicsit bűnös meg nagyon bűnös, mivel mindenki bűnös. A jó cselekedeteimet lehet hogy fel tudom sorakoztatni Sztálin mellett úgy hogy én jöjjek ki győztesként, de ha a tökéletességgel szemben akarom felsorakoztatni, akkor én is pórul járok, nem csak Sztálin. Vagy nem tudom érthető-e hogy mire akarok kilyukadni.


"Akkor a tiltott gyümölcs leszedését miért büntette meg ennyire? Csak emiatt a kis botlás miatt,az emberektől elvette az ingyenes örök boldogság lehetőségét,hogy aztán egy idő után meghalhassanak,mindenféle kegyetlen betegségben(Csontrák,Elefánt kór,Lepra,Pestis,Gyermekbénulás,Fibrodiszplázia stb)szenvedjenek,éhezzenek,háborúzzanak(tudom ezekről az ember tehet.de sokszor akkor is csak az ártatlanok isszák meg a levét),stb. Egy kis botlás miatt,ráadásul erről nem is mi tehetünk elvileg,hanem Ádám és Éva,ebben hol az igazság? "

Ehhez meg az összes többi dologhoz, amire nem válaszolok külön: Egy történet mögött a hitvallást kell nézni. Ádám és Éva történetének az a hitvallása, hogy minden ember eredendően bűnös, tehát nem csak Ádám és Éva, hanem te is, meg én is. Illetve fontos leszögezni ebből adódóan, hogy nem Isten hagyja ott az embert, hanem az ember az Istent.

2015. dec. 13. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:
A Biblia azt írja,hogy a teljes írás Istentől ihletett,szóval én nem értem,hogy akkor most mi van.
2015. dec. 13. 12:15
 13/16 anonim ***** válasza:
Ezt az én válaszomra írtad? Ha igen, akkor mi az ellentmondás?
2015. dec. 13. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 A kérdező kommentje:
Az Ószövetség még támogatja a rabszolgaságot,az Újszövetség már a testvériességről szól. Mindkettő isteni ihletettségű.
2015. dec. 13. 13:33
 15/16 anonim ***** válasza:

A denevérmadár és a négylábú rovarokkal kapcsolatban: ez valószínűleg a korabeli emberek természettudományos ismerete szerint volt, és Isten valószínűleg azért nem ált neki kioktatni őket, hogy pl. a denevér emlős, mert nem ez volt a lényeg, hanem, hogy megértsék a parancsait.


Az Ádám-Éva történet azt jelképezi, hogy az ember engedetlen volt, azaz fellázadt Isten ellen, és Isten ezt a lázadást bűntette meg. Isten szent, nem hagyhatja a bűnt bűntetlenül, nem teheti meg, hogy ejnye-bejnye felejtsük el, mert a bűnnek, az Isten iránti engedetlenségnek (mert voltaképp minden bűn az), mindig súlyos következményei vannak (elég megnézeni egy híradót, hogy lásd, mi folyik a világban). Ezért van az, hogy Isten egy idő után nem tűri tovább, és megítél egy-egy népet vagy várost, lásd az általad említett háborúk. Jó, a csecsemős részt én sem értem. (De lehet, hogy ezért volt: "Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat." (2Mózes 20,5b-6) )


Határozottan rossz érv, rákenni a dolgokat Ádámra meg Évára, főleg Istenre, mert senki nem rángat kötélen, hogy mit tegyél, jót vagy rosszat. De te és mindenki úgy általában, képtelen arra, hogy mindig a jót tegye, na ez az ami elromlott anno. Viszont Isten szereti a bűnöst (a bűnt gyűlöli, de a bűnös embert szereti), ezért küldte el Jézus Krisztust, hogy Ő hordozza el helyettünk a bűneink bűntetését.


A gadarai megszállottnál a gonosz lelkek könyörögtek Jézusnak, hogy engedje őket a disznókba. Ez képletes, hogy a tisztátalan lelkek a tisztátalan állatba mentek. A disznók meg azért rohantak a tengerbe, és fulladt meg kétezer állat, mert ez a gonosz természete, csak pusztítani tud. Jézus talán ezt is akarta megláttatni a tanítványaival, amikor megengedte, hogy a disznókba menjenek.


Türöszt nem tudom, talán megtért, mint Ninive Jónásnál.


Uzzá, aki megfogta a szövetségládát, azért halt meg, mert azt tilos volt megérinteni, jelezve Isten szentségét. Amúgy alapból helytelen módon szállították, nem az előírt módon, és mindenki megdöbbent, biztos elgondolkodtak rajta, hogy ők is lehettek volna, akik meggondolatlanul a ládához kapnak. Mert az ember nem tudja felfogni Isten szentségét.


A rabszolgaságot többnyire már leírták előttem. Az sosem volt Isten akarata, ez is olyasmi lehetett, mint a válólevél (lásd Márk 10), hogy nem tudták volna elfogadni egyből mindazt, amit mond, hanem évszázadok, évezredek kellettek hozzá, hogy elítéljék az emberek globálisan a rabszolgaságot.


A "ne aggódjatok a holnapért" az nem arra vonatkozik, hogy ne törődj a holnappal egy-két év és visszajön Jézus.

Egyébként pedig Péter apostól szavával válaszolnék:

"Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj..." (2Péter 3,8-10a) <mint a tolvaj = akkor amikor nem is számítanál rá>


"Kicsit" hosszú voltam, bocsánat.

2015. dec. 13. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:

ami a rabszolgákat illeti: a biblia úgy fogalmaz hogy "szolgák" és nem "rabszolgák" (az lehet hogy pár fordításban rabszolga van írva). és azért lássuk be a kettő nem ugyanaz. a héber szolgákat a törvény szerint hét év után el kellet engedni megfizetve szolgálatait. és nem szabadott velük állatként bánni (mint ahogy a legtöbb római, egyiptomi, babilóni és még sorolhatnám), hanem mint embertárssukkal. a "rabszolga" szóban benne van a "rab". de a zsidóknál a szolgák nem voltak rabok. körübelül olyanok voltak mint ma egy munkás és a felettese (tudom elég szar példa, de remélem rájöttél mire akarok célozni).

és a kérdésedre válaszolva: nem, nem jó érvek. mindegyiket meg lehet cáfolni vagy magyarázni. de sajnos most csak a rabszolgákra volt időm :/. de helyettem is megtette néhány válaszoló.

utolsó jó tanács: először nézz utána a dolgoknak mielőtt kiírnád gyk-re!

2015. dec. 13. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!