Isten (JHWH) Ábelt hagyja meghalni, és Káint tartja életben. Miért?
"Ábel már nem szeret és szolgál többé senkit."
Dehogynem, a Mennyei liturgiában vesz részt. Ez a legtökéletesebb szeretet és a legtökéletesebb szolgálat ami csak létezik. És közbenjár értünk Istennél, bár ez magától értetődően benne foglaltatik az előzőekben.
# 12
"Miért kell Istennél közbenjárni, mikor mind a közbenjáró, mind pedig annak akiért közbenjár a legkisebb röpke gondolatát is öröktől fogva ismeri."
Csak. Mert mi, bohókás emberek szeretjük ezt játszani.
"És ami a legnagyobb baj, hogy hagyja a hozzám hasonló rohdékokat kételkedni, nem sujt le reánk, amikor az elkötelezett hit helyett itt logikai kifogásainkat taglaljuk!"
1) Szerintem jót röhög rajtad.
2) Te csak hiszed, hogy logikusan cselekszel. A hit ellen logikával érvelni teljesen illogikus.
Ezek szerint sem a hit fogalmát nem ismered, sem pedig a logikának az ember életében betöltött szerepével nem vagy tisztában. És most a pszichológiatudományra hivatkozom, nem a teológiára, mielőtt még ezt is félreértenéd. :)
Szia. Jo kérdés megpróbálom neked röviden összefoglalni, de egyébként ez hosszú, szoval remélem sikerül minél rovidebben, és h végig olvasod. :)
1, először is tudni kell, hogy Isten nem robotokat teremtett, hanem mindannyiunknak saját szabad akarata van. Kainnak is volt, sőt Isten figyelmeztette, de mégis bunbe esett.
2, Ábel vére kialltott az Atyahoz. Szóval ebből a tortenetbol megerthetjuk h a vér kiállt vagy bosszúért vagy kegyelemért. Igy az is világos h miért van ilyen nagy jelentősége Jézus vérének, az is kiállt az Atyahoz. / jézus vére jobban beszél mint abelnek a vére / ezt is mondja az ige. ( mint ahogy a vak is csak azért volt vak, hogy Isten dicsőségét szolgálja, így ez is lehet egy ilyesmi )
3,valamiért az bibliában többször láttunk olyat,h a rosszbol akar Isten mégis jot kihozni. Isten megmutatja, hogy a bűn után meg nagyobb a kegyelem ha megbanjuk es abból a bűnből jót tud kihozni. Pl isten úgy teremtette az embert, hogy örökké a földön éljen, de jött a bűn -> így uj terv kellett es ha elfogadjuk jézust (es azt a vért ami kiállt értünk ) így már nem a földön kell éljünk örökké hanem a mennyben :) a rosszbol képes jobbat kihozni.
Másik példa David király megölt egy embert mert neki tetszett Betsabé. Ez Isten előtt utalatos volt, BŰN. Mégis Isten úgy döntött, hogy ebből a kapcsolatból szülessen Salamon (es betsabe leszármazottja Jézus ) ..
Es meg lehetne sorolni az ilyen történeteket... el kell fogadni, hogy ahol az emberi bölcsesség megáll ott kezdődik Isten bölcsessége, szoval biztos hogy meg számtalan magyarázat lenne.
Lényeg, hogy tanulságos történet megmutatja azt is, hogy Istené a bosszuállás, nem a miénk, ez biztos adott egy Istenfelelmet később, így tudták az emberek, ha rosszat teszel, Isten lattja, es bosszút áll érte. Ez segíti azt is, hogy bízzunk az Urba. Nem akarom tovább ragozni, picit hosszú lett... :/ remélem azért érthető. :)
gondolkozz letisztultan most hagyd ki a bibliát..ez egy alap sztori alap utalással...
adott a jó :Ábel
adott a rossz: Kain
story lényege: gyilkolászás "a szabadban"
ok : féltékenység
Magyarul..a jót a gonosz megöli féltékenységből és megússza majd ha jól emlékszem bocsánatot nyer.
Ez a ti nyelvetekre lefordítva azt mutatja be h bármi rosszat teszel isten meg bocsált + rossz a féltékenység ne gyülölködj ne hagy a csábításnak ..ilyesmi...és nem életben tarja ...életben marad ..
Most komolyan ha ez a story valós volt valamikor akkor a mítoszok is igaziak ....picit gondolkodjatok már el ezen ..nem rossz a hit ..csak a probléma ott van h szabad akarat cucc miközben nagyon de nagyon nincs szabad akarat az egészben mert fiktiven mentek egy könyvben leirt dolgok tanulságok után.... mert a bibliában minden levan irva minden szernt irás stb...hogyne ....ha az lenne akkor még mindig a középkorban élnénk és az lenne mint ami akkor votl h a háttérből a pedofil papok irányitottak mindent ...meg öldösték egymást az emberek "isten nevében " ez a vicc...+ jehova,református , katolikus ,evangélikus,stb.. mindegy vallás része mind ugyan abból az egyből ered..és mégis egymás ellen van az összes ..mikor az egész a judeizmusból alakult ki..-> a katolikus és abból meg kivált a többi ...szval ez így számomra elég képmutatás ..főleg az amikor köteleznek titeket a templomba járásra meg hasonló dolgokra az egyik pont nem pont az h nebálványozz..még is azt teszik az emberek szval az egész innen nézve vicc gratulálok ^^(az utolso részt igazán nem akartam csak felhuztam picit a hitvallás nézetein magam )
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!