Mégis miféle keresztény csoport az ilyen?

Sajnos így működik a vallás. Ha az emberek azt hiszik, hogy Isten áll mögöttük, akkor bármilyen embertelen szörnyűségre képesek. Az hogy ez Isten akarata, igazol bármit. A korai pogányüldözésektől kezdve a nácikon át a mai napig így működik. Szerencsére a legtöbb embert nem sikerül belerángatni ilyen szektákba, de a lehetőség minden hívő esetén megvan. És persze olyanok esetén is, akik nem istenben hisznek, hanem valamilyen más ideológiát istenítenek, pl kommunisták meg anarchisták.

Ezért olyan veszélyes minden vallás és minden szélsőséges ideológia. Ha Isten mondja, akkor megteszik az emberek, akármilyen rettenetes.

ostoba emberek minden hol vannak.

mindegy hogy vallásos e vagy sem.

mindég az adott személytől függ.

megjegyzem,melyik az a keresztény aki ilyesmit tanult volna a vallásában?

hogy pld gyilkolj?.

#12

úgy hívják, hogy inkvizíció.

ezt a csúnya fekete foltot a keresztény történelemben, mindig elfelejtik a hívők :)

ugyanez megy a tanúknál: ha nem fogadod el a nézeteiket, elmédben betegként tekintenek rád, és senki nem beszél veled.

ha megsérülsz, nem fogadhatszel vért, és a tagok még buzdítanak is, hogy inkább halj meg, mintsem megmentsd az életedet vérrel, és tovább élj.

én is keresztény vagyok,és úgy mond fanatikus.

mert soha nem tagadnám meg Istent,és a hitem rendíthetetlen.

de az elvem még is az hogy Istent saját akaratból kel hogy elfogadják és nem pedig kényszerrel.

pld csak azért mert én keresztény vagyok a gyerekemet nem kényszeríthetem rá.

ez had legyen az ő saját döntése.

és mások vallásával ha nem is értek egyet,attól még tiszteletben tartom.

de ez hogy valaki ilyet tesz,erre nincs mentség.

és ilyesmi nem csak a vallásban van,az emberek sok butaságra hajlamosak.de pld itt nem a vallás volt a hibás hanem az adott személy.

és a megjegyzésemet meg úgy értettem hogy melyik az a keresztény aki azt tanulta volna pld a bibliából vagy Jézus tanaiból?

az ilyen emberek ha valóban Jézust követnék ilyesmi nem fordulhatna elő.

szerintem meg ezek nem is voltak keresztények.

csak az otthoni problémájukat próbálták megoldani és ezért nyújtott volna nekik úgy mond külső segítséget ez a keresztény terápia.

talán abban bízva hogy megtudják beszélni és így oldani.

# 13

"úgy hívják, hogy inkvizíció.

ezt a csúnya fekete foltot a keresztény történelemben, mindig elfelejtik a hívők :)"

A mi egyházunkban az elmúlt kétezer évben soha nem volt inkvizíció, vagy valami hozzá hasonló. Ja, és most sincs, és nem is tervezzük :)

#18 hány ártatlan ember halálát okozta a ti egyházatok, Isten nevében több millió ártatlan embert öltek meg az évezredek alatt!?

aki egy ilyen vallásban látja a boldogságát, csak egy végtelenül egyszerű véglény lehet.

tessék, lássék:

Az inkvizíció latinul inquisitio haereticae pravitatis, magyarul a tévelygő eretnekség kinyomozása. Az inquisitio fogalma a kora keresztény időktől kezdve a kikeresést és az egyházi ítélőszéket jelentette. Az inkvizíció közismert jelentése az eretnekek kinyomozása és megbüntetése, illetve annak sajátos szervezeti formái. A középkori inkvizíció kialakulása után pápai jóváhagyással a római katolikus egyház által alapított, egymástól független szervezetek jöttek létre Európa déli és nyugati felében. Létrejöttének időpontját különböző eseményekhez kötik a történészek, amelyek a 12. században és a 13. században történtek, 1179 és 1234 között.

Alapvetően az inkvizíció a hit és az erkölcs tisztaságának védelmére létrehozott egyházi bírósági intézmény a középkorban. Az eretnekségek mellett foglalkozott minden olyan, az egyház belső életét érintő problémával, mely a hit továbbadását komolyan akadályozhatta, így például hivatásukhoz méltatlan főpapok ügyeivel, magánkinyilatkoztatások igazságtartalmának ellenőrzésével stb.

Az inkvizíció a történelem során többször, többféleképpen létrehozott katolikus egyházi intézmény, amely az eretnekek, tehát az aktuálisan hivatalos egyházi nézetekhez és a római katolikus társadalomhoz képest másként gondolkozók, illetve a más vallásúak és a hitetlenek elleni fellépést tekintette feladatának. Nevét elsősorban a pápasághoz kötik, noha a történelem során az inkvizíciót nem mindig Rómából irányították – sőt, a legismertebb spanyol inkvizíció kifejezetten állami szervként működött.

Az inkvizíció sajátos keverékét alkotta a hitvédelemnek és a világi igazságszolgáltatásnak. Eljárásait hitbéli kérdések alapján indította, az ítéletet azonban a világi hatalmak hajtották végre, sőt az inkvizíció eljárási és szervezeti rendszerének kialakulása után nem sokkal már az ítéleteket is a világi bíróságok hozták meg.

A legújabb korban II. János Pál pápa volt az első római katolikus pápa, aki bocsánatot kért az egyház összes múltbéli bűnéért, köztük a protestánsok és a zsidók elleni bűnökért, Konstantinápoly keresztes kifosztásáért, a latin-amerikai és ázsiai erőszakos hitterjesztésért, valamint az inkvizíció kegyetlenségéért. Az inkvizíció megítélése azonban a mai napig is vitákat gerjeszt, és működésével kapcsolatban a különböző világnézetű vagy pártállású elemzők akár teljesen eltérő véleményt is képviselhetnek.

Az inkvizíció mint szervezet csak a 13. században jött létre. Azonban már az ókortól kezdődően is sor került erőszakos és akár halállal végződő hitvitákra. Halálbüntetéssel végződött a 4. század végén, 385-ben Ávila püspökének, Priscillianusnak az ügye, aki a korai inkvizíció első gyanúsítottja volt, és akit Magnus Maximus (383–388) ellencsászár mágiával és manicheizmussal vádolt meg, s a kínzások hatása alatt történt beismerő vallomás után, eretnekség miatt, testi fenyítés alá vetett, majd Trierben kivégeztetett. Priscillianus hívei közül több, eretneknek nyilvánított vádlottat is kivégeztek, ötöt pedig száműztek.

A keresztény egyház erkölcsi és hitbeli tanításai hosszú évszázadok alatt terjedtek el az európai társadalmakban. Az első, eretnekeket sújtó kivégzések Orléans-ban és Milánóban történtek 1022-ben és 1034-ben, majd 1126-ban Saint Gilles-ben. Az eretnekek elvetették az egyház tanítását, és többnyire elvetették az egyház és a világi társadalom hierarchiáját is, az általuk jobbnak ítélt, régi archaikus állapotok visszaállítására törekedtek.

Az eretnekek elleni küzdelem eleinte szervezetlenül folyt. A 11–12. században Közép-, Kelet- és Észak-Európában nagyszabású térítések kezdődtek, sőt a poroszországi pogányok ellen kereszteshadjárat is indult, a hitvédelem mégsem szerveződött még intézményes formába. Azonban az egyház kötelezni kezdte a világi uralkodókat az eretnekség elleni harcra. II. Péter aragóniai király így esküdött III. Ince pápának: „Én, az aragonok királya, vallom és ígérem, hogy mindig hű és engedelmes leszek uramhoz, Ince pápához, valamint katolikus utódaihoz és a római egyházhoz. Nagy gondom lesz arra, hogy birodalmam is engedelmeskedjék neki. Védelmezem a katolikus vallást, és üldözöm az eretnek romlottságot.” A világi uralkodók közül elsőként II. Péter rendelte el az eretnekek máglyahalálát 1197-ben.

Az egyház álláspontja az ítéletekkel kapcsolatban a 13. század vége felé kezdett megváltozni. Sziriciusz pápa még tiltakozott az ellen, hogy Priscillianust világi bíróság ítélte halálra, nem pedig egyházi. A 13. század végétől az egyház igyekezett a halálos ítéletek ódiumától megszabadulni, és világi bíróságokra hárítani azt. Az erős Pápai Állam a 13. század elején minden erejével az eretnek szálak elvarrása mellett vette fel a harcot. III. Ince pápa jóváhagyásával indultak el magyar seregek Szerbia és Bulgária egyes részei ellen, mivel attól a pápa a bogumil eretnekség visszaszorítását várta. Többször támogatta a manicheusok elleni fellépést is, de volt egy eretnekség, amely mindennél nagyobb teret hódított Európában, és azon belül is leginkább Franciaország Languedoc nevű déli tartományában. Ezek a katharok („tiszták”) vagy más néven albigensek (Albi városról) voltak. A katolicizmussal szemben fellépő katharok a gnoszticizmushoz hasonló dualista hitet követtek. Szerintük az anyagi világ rossz, azt nem Isten teremtette, hanem egy, az Istennel folyamatos harcban álló gonosz erő. Szerintük Jézus nem anyagi lényként élt a Földön, pusztán szellemként, így halála és feltámadása sem volt valós, és nem is ezeknek van jelentősége, hanem tanításainak.

dőrendi sorrendben négy szervezett, intézményes alapon működő inkvizíció létezett: a középkori inkvizíció (vagy dominikánus–ferences inkvizíció, 1230 – 15. század közepe), a spanyol inkvizíció (állami intézményként, 1478–1833), a portugál inkvizíció (1531–1821) és a római inkvizíció (vagy pápai inkvizíció, 1542-től máig),valamint ezektől függetlenül, a spanyol inkvizícióból létrejött több önálló újvilági szervezet is. Mindegyiket megelőzte a 12. század végi, szervezeti háttér nélküli tekintélyelvű (episzkopális) inkvizíció.

Minden későbbi változat a 13. századi középkori inkvizíció következménye, egyenes leszármazása. Ez kétirányú változások nyomán alakult ki, a cél egyfelől a katolikus papság korrupciójának és tudatlanságának felszámolása, másfelől az eretneknek nyilvánított nézetek üldözése volt. Az eretnekség mint fogalom nehezen megfogható, körülírható és szabályozható jelenség volt a középkorban, hiszen Biblia-értelmezéssel szinte mindenki foglalkozott, és a konzekvenciák időnként jelentősen eltértek egymástól. Az inkvizítoroknak sokszor kellett nehéz hitelvi kérdésekben dönteniük és meghatározniuk, hogy az adott gondolkodás a katolikus tanításnak ellentmond-e, vagy csupán a katolikus tanítást szervesen kiegészítő elemek-e.

Az inkvizíció eredetileg az eretnek szekták ellen jött létre, mint a katharok, a bogumilok és a patarénusok. Ezekben közös a dualisztikus világnézet, és mind teológiai alapon kerültek szembe az egyházzal, és a teológia révén jutottak el az egyházszervezet ellenzéséig. Az eretnek tehát kereszténynek született, vagy kereszténynek számított és olyan tanokat kezdett el képviselni, vagy olyan tanításokat kezdett el követni, melyek az egyház szerint megengedhetetlenek voltak. Például a középkorban egy zsidó vagy egy muzulmán embert nem tekinthettek eretneknek, hiszen nem volt keresztény.

A 12. században Pierre Valdes létrehozta a valdens eretnekséget, ami már eredendően az egyház gazdagsága és világi hatalma ellen lépett fel. Ez nem is lett volna okvetlen oka az inkvizíció rá mutató felfigyelésének, ugyanis Valdes tanai e szempontból erősen hasonlítottak Szent Domonkos és Assisi Szent Ferenc bizonyos nézeteihez, hanem inkább az, hogy összességében eretnekségként kezelték tanait, és az inkvizíció egyik célpontja lett.

Szintén a 12. században lépett fel a Szabad Szellem Testvérisége nevű szekta, ami még a 15. században is létezett, és amelynek Hieronymus Bosch is a tagja volt. 1212-ben mintegy nyolcvan szektatagot égettek meg Strassburgban. A 13. század elején még a későbbi Szent Ferenc és követői (később ferences rendi szerzetesek) is üldöztetést szenvedtek az inkvizíciótól. Maga Szent Ferenc gyakorlatilag Pierre Valdes útját járta, egyetlen szerencséje, hogy nem Dél-Franciaországban élt, és a domonkos szerzetesek akkoriban még csak a katharokkal voltak elfoglalva. Maga Szent Domonkos is rendszeresen prédikált eretnekeknek és nagy sikert ért el, főleg az eretnek nők körében. A domonkos rend létrejötte is az eretnekek elleni, egyébként kezdetben békés küzdelem jegyében született.

A domonkosok azonban a későbbiekben sokszor tévesztették össze a ferences szerzeteseket a katharokkal vagy valdensekkel. Nem sokkal Szent Ferenc halála után Kasztíliában öt ferences szerzetest égettek meg. A ferencesek a későbbiekben kissé enyhítettek az eredeti regula szigorán, és amikor a 14. századi spirituális ferencesek visszatértek volna Szent Ferenc elveihez, újra eretnekként kezelték őket. XXII. János pápa kiátkozta a spirituálisokat, így 1318-ban újra négy ferences került máglyára. A ferences közösség 1322. évi gyűlésének határozatait 1323-ban XXII. János pápa eretnekségnek nyilvánította. A domonkos–ferences ellentét egészen a 16. századig erős maradt, az 1520-as években még mindig elítélt az inkvizíció eretnekség vádjával ferences szerzeteseket.

A későbbiek folyamán az inkvizíció kiterjesztette saját hatáskörét a boszorkányságra, a sátánizmusra, a tudomány másként gondolkodóira és az ateizmusra is, sőt az eretnekmozgalmak csitulásával ez lett a fő területe. A 16. századtól a protestánsok is boszorkányüldözésbe fogtak, de nem inkvizíciószerű szervezettséggel.