Ha az öregedést és a halált az emberek büntetésből kapták, akkor mivel érdemelte ki a többi élőlény?
Az 1 Mózes 3.22-24 nem azt jelenti, hogy eddig is haladó volt, hanem hogy a bűneset után halandó lett és ne egyen az élet fájáról és nem éljen örökké, mint bűnös.
Ráadásul a teste elkezdett öregedni a bűn miatt. Nem lenne jó egy csonttá aszott testben örökké élni. Isten gyakorlatilag megkímélt minket ettől
"Tehát Jézus az Úr Mennyen és Földön"
Mondom: ha itt a Földön úr lenne, akkor az egy kicsit másképp nézne ki.
A mennyekről nem tudok nyilatkozni - de ha ott is csak ennyire úr, az már régen rossz a mennyeknek.
"Gratulálok! Ez itt a szeretet és az igazságosság vallása!"
Az igaz hívőnek a Biblia szava az abszolút igazság. Ne feledd, a másikhoz viszonyítva a mi szemünkben mindig gerenda van, míg a másik szemében szálka, nem fordítva. Meg van írva, hogy ne szeressük a hazugságot. HA pedig úgy gondolod, hogy Jézus igazságával és bölcsességével rendelkezel, akkor nyugodtan lehetsz, Isten majd dolgozik melletted. Nem a pontoktól, hanem Istentől lesz dicséreted. Ha pedig hazugságot tanítunk, súlyos ítéletünk lesz
Nézd csak #5!
Róma
5,12 Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn [1 Móz. 3,6-16.] és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek;
És nézd csak a hivatkozást: [1 Móz. 3,6-16.] Nem idézem végig..
1 Mózes
3,6 És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada [1 Tim. 2,14.] vele levő férjének is, és az is evék.
Tehát a Bibliát önmaga magyarázza, nem az ember saját szájíze szerint. Igét Igével magyarázunk, ebben segítségre vannak a hivatkozások is
Róma 5,12 Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn [1 Móz. 3,6-16.] és a bűn által a halál
Nem kell túl okosnak lennünk, hogy ebből a fél Igéből megértsük tehát, hogy a jó és rossz tudásának fájáról való evés előtt nem volt halál...
#7-esnek még:
Máté
5,17 Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, [rész 3,15. Róm. 3,31.10,4.] hanem inkább, hogy betöltsem.
Róma
10,4 Mert a törvény vége Krisztus [Gal. 3,24. Ján. 3,16.18.] minden hívőnek igazságára.
Galata
3,24 Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. [Róm. 10,4.]
3,25 De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt.
3,26 Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. [Ján. 1,12.]
János
3,17 Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a [rész 12,47. Luk. 9,56.] világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.
3,18 A ki hiszen [vers 36. rész 5,24.6,40.47.20,21.] ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.
Fura, h Igéket kértél mindezekre, hisz másról sem szól a Biblia... Ha nem tudod, hogy Jézus áldozatával legyőzte a halált és a bűnt és nem tudod, hogy ezzel a hívőknek kifizette a büntetésüket és így nem kerülnek ítélet alá, akkor sokat kell tanulnod, tejen kell élned, mit egy csecsemőnek
Zsidó
5,13 Mert mindaz, a ki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédiben, mivelhogy kiskorú:
5,14 Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint a kiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.
6,1 Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk [Eféz. 4,19.] tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek,
6,2 A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek.
"Mondom: ha itt a Földön úr lenne, akkor az egy kicsit másképp nézne ki.
A mennyekről nem tudok nyilatkozni - de ha ott is csak ennyire úr, az már régen rossz a mennyeknek."
Értsd már meg, hogy semmit sem számít ez egy hívőnek. A hívőnek az számít, ami meg van írva. Csak nem gondolod, hogy azt hiszem, hogy te mondazs igazat, nem pedig a rengeteg ige, pl:
28,18 És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: [rész 11,27. Eféz. 1,20- 22.] Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
János
3,35 Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott [rész 13,3.17,2. Mát. 11,27.28,18. Luk. 10,22. Zsid. 2,8.] mindent.
Stb...
Meddő a vita, amúgy sem kell vitatkozni, mert meg van írva, így búcsúzom, nem ismétlem önmagam már.
1 Tim
6,3 Ha valaki másképen tanít, [Gal. 1,6-9.] és nem követi a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeit és a kegyesség szerint való tudományt,
6,4 Az felfuvalkodott, a ki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharczokban szenved, a melyekből származik irígység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások,
Máté
4,4 Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik.
Kegyelem Veletek!
"a jó és rossz tudásának fájáról való evés előtt nem volt halál..."
Ez lehetséges, és ezzel nem is vitatkozom.
Én csak azt mondom, hogy akkor is halandók voltak - ők is és az állatok is.
Amúgy valaki írta is: ha NEM volt előtte halál, akkor milyen jogon büntet az isten?
Ádáméknak így fogalma se volt, mi az a halál!
Másrészt: kérlek, ne hozzál ide 1000 igét, hogy Jézus igenis itt uralkodik. Minden normális ember látja (a hívők is), hogy ez nem így van.
Vagy ennyire hülyének nézel mindenkit, hogy nem tudja megmondani, mit jelent az, hogy "uralkodni" ?
Nem isten büntetése az, hogy letértünk a helyes útról, hacsak nem vagyunk mi magunk az istenek. Az öregedést, betegséget, és a halált magunknak köszönhetjük.
Abban a megtiszteltetésben lehet részed, hogy egy halhatatlan személlyel beszélgethetsz. Sem kleopátra, sem a kínai császár, de még a dalai láma sem ismeri azt a tudást, amellyel 1000 évig élhetsz, nem fog rajtad a betegség. Dobj össze 5 millió ft-ot, és írj privit!
A 77%-osnak igaza van. A bibliai elbeszélés szerint az ember eredendően nem volt halhatatlan, de azzá válhatott volna, ha eszik az élet fájáról.
„Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!”
Az ember azért hal meg porból van, nem a bűn következtében van pórból, hanem mert eleve porból lett teremtve:
"Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza."
Ha eszik az élet fájáról akkor a por természete átalakult volna szellemi természetté, mert a "test és vér nem örökölheti Isten országát."
A por és a "test és vér" ugyanaz.
"hol szerepel a Bibliában?"
Például ott, hogy a bűnbeesés után az isten megtiltotta, hogy egyenek az örök élet fájáról.
TEHÁT NEM VOLTAK ÖRÖK ÉLETŰEK!
Addig sem - és utána sem."
Ez nekem nem teljesen kerek.Az nincs benne a Bibliában,hogy állandóan meghosszabbította az életüket.De ha már szerinted mindig meghosszabbította,akkor örök életűek voltak,hiszen nem volt kiszabva nekik a halál időpontja.Persze,aztán elszúrták,de akkor ne mondjuk,hogy nem volt korlátlan életük odáig.Szóval azért némileg ellentmondásos amit írsz.
Ezen kívül nincs válasz az állatok halandóságára.Ők mit követtek el,hogy már eleve nem lett nekik meghosszabbítva az életük? Mert az ember egyszer csak már nem nyújthatta ki a kezét többé az örök lét fájáért,mivel bűnözött.De az állatok?
Azt is írod,Ádámnak és Évának fogalmuk sem volt arról,mi a halál.Érdekes,talán nem láttak egy állatot sem meghalni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!