Próbálta már valaki a biblia alapján (indirekt mód) bebizonyítani hogy isten csak a társadalom halálfélelem miatti kitalációja?
Mostanában sokat szoktam gondolkozni rajta, és valahogy belülről érzem, legbelül sejtem, hogy a biblia és sok évszázadra visszamenőleg az eddig felállított (és működő) társadalmi modellek segítségével, ill. talán még ezekkel együtt emberi sorsok összevetésével tisztán lehetne bizonyítani isten nemlétezését.
Sokszor az is a megérzésem, h. a világegyetem alaptörvényeinek felírásai sokat lendítenének az utóbbi javára...
De amint próbálkozok a megérzéseim összefoglalásával, túl bonyolultnak tűnik az egész, egyszerűen nem vagyok elég okos hozzá : Olyan ez, mintha nem lenne különösebb affinitásom a matekhoz, és úgy próbálnám az egyik legnagyobb és legösszetettebb matematikai tételt bebizonyítani.
Azt érzem, h. lehetséges bebizonyítani, h. a keresztény vallás az emberiség történetében egy jótékonynak szánt kitaláció volt, de ehhez egy kiemelkedően okos, nagyon komplex gondolkodásra képes ember kéne.
...én azért remélem, hogy egyszer valaki ezeket képes lesz pontosan leírni...
Az biztos, hogy az ember nem tud mit kezdeni az elmúlás gondolatával. Egyszerűen el sem tudja képzelni, hogy léte véges lehet, mint ahogy azt sem foghatja fel, milyen az, mikor öntudatlan. Annak senki nem lehet tudatában, hogy milyen az öntudatlanság.
De a kereszténység Krisztus követése. Egy ember, aki nemcsak erkölcsi útmutatást adott, de a keresztény hit szerint meghalt és feltámadt, hogy megmentse a bűnösöket.
Magát a keresztény vallást ezen személy követői alkották meg, mert bizonyosak voltak benne, hogy Jézus Isten fia volt, aki meghalt a bűneikért.
Szóval a kereszténység nem a halálfélelem miatt jött létre, hanem mert egyes emberek úgy gondolták akkor, hogy Jézus Krisztus csodálatos tettét hirdetniük kell az egész világon, hogy a benne való hitre juthasson mindenki.
Ezeknek az embereknek jó okuk volt rá, hogy ezt a vallást létrehozzák. Mivel egyszerűségükből fakadóan (a kezdetekkor még) nem a pénz és a hatalom megszerzése volt a céljuk, így én úgy gondolom, hogy megbizonyosodtak arról, hogy ez a csoda valóban végbement. Ezt az is bizonyítja, hogy sokan önként vállalták a halált Krisztus egyházáért.
Nem lehet az, hogy ez a teljes bizonyosság azért alakult ki bennük, mert az említett feltámadás valóban végbement, és maga Krisztus küldte el őket téríteni feltámadása után? Szerintem van rá esély...
Ha pedig Krisztus feltámadt, akkor Isten fia kellett legyen, így nem túlzás azt állítani, hogy Istennek léteznie kell...
Egy dologra most van időm válaszolni:
"Nem lehet az, hogy ez a teljes bizonyosság azért alakult ki bennük, mert az említett feltámadás valóban végbement, és maga Krisztus küldte el őket téríteni feltámadása után? Szerintem van rá esély...
Ha pedig Krisztus feltámadt, akkor Isten fia kellett legyen, így nem túlzás azt állítani, hogy Istennek léteznie kell..."
A biblia ellen szerintem egyből van két dolog, amik tézisként felhozhatók amellett, hogy a biblia, nem öncélúan bár, de egy komplex, nagy volumenű hamisítvány volt.
A sértődéseket elkerülve ezzel olyan szempontból nem becsülöm le a vallást, h. lehet, hogy e nélkül a mai társadalmi rendszerünk rosszabb lenne, több lenne a bűnözés, kevesebb lenne a szeretet, az empátia, nem lenne motiváció a becsületes életvitelre.
Egyrészt, a bibliát semmi más nem igazolja, csak önmaga.
Két évezreddel ezelőtt "megtörtént" dolgokról szól (legyen most szó az újszövettségről). Tényleges leírásuk évtizedekkel később történt meg a megjelölt cselekménysorhoz képest. Akik leírták, emberi korlátoltságukra voltak utalva, látszólag Isten nem segített nekik, hogy pontosan írjanak le mindent. Ezért van négy tartalmilag nem 100%-ban egyező evangélium, a későbbi másolatoknál vélhetően mind hibáztak, ezért is vannak azóta is hitviták, fokozatosan apokriffokként kitiltott részek, stb.-stb.
A biblia óta globálisan megélt, igazolt, bizonyított csoda még nem volt, főleg olyan nem, amit technikailag rögzíteni tudtunk volna.
(Bár itt-ott egyes elhatározott keresztényekről halottam olyan csodatételekből megmaradt tárgyakról, amiket tudósok atomi szinten vizsgálva csodaként ítéltek meg, de akkor meg ha valóban így van, mi a nyavaja miatt nem publikusak világszerte a vizsgálati eredmények, miért nem lett belőle világszenzáció, miért nem azokat hangoztatják világszerte??!! :/)
Konklúzió : Bárki írhatott bármit, FŐLEG két ezredévvel ezelőtt. Úgy hamisíthatott az emberiségre való ráhatással, ahogy csak akart, ehhez csak egy dologra volt szükségre : Hogy ügyesen csinálja, konzekvens legyen, amennyire csak lehet. És valjuk be, ha így volt, volt tehetsége nagyon is.
De lényeg :: Valósszerű, hogy hamisítvány. Már ott gyanús, hogy kizárólag emberek írták, ráadásul hibázva; Mindeközben Isten, avagy Jézus köztük se volt!? :-\
Másrészt pedig : Ha igaz lenne pont a keresztény vallás, miért tudott létrejönni és dokumentálódni LEGALÁBB OLYAN MARADANDÓAN, nem kevésbé szilárd "bizonyítékokat" maguk mellett megítélve a többi világvallás? Ráadásul sok mindenben ugyanazt a forgatókönyvet lekövetve? [térítés létfontossága, nem hívők passzív bűnösként való megítélése, megváltó eljövetele, kizárólagosan egy Isten kizárólagosan meghatározott tulajdonságokkal, stb.)
Konklúzió : Az egymásnak ellentmondó világvallások "ellenbizonyítékai" egymás ellen. Vagyis az maga a hitelességük megcáfolója egységesen ellenük, hogy egymással ellentmondásosak, önmagukat pedig kizárólagos igazkénk, valóként állítják be.
Kedves Kérdező!
"Egyrészt, a bibliát semmi más nem igazolja, csak önmaga."
Ez így egyáltalán nem igaz. Ha már az Újszövetséged hoztad fel, pont hogy az a leginkább igazolható, mert számos korabeli történész is feljegyezte Krisztus életének lényeges dolgait. Római történetírók a zsidó Talmuddal együtt megemlítik Krisztust, és pont azt írják le róla, amit az evangélisták is. A keresztények legnagyobb üldözői a rómaiak és a zsidók voltak. Miért erősítették volna meg pont ők a keresztények "kitalációját", ha az nem igaz?
"Akik leírták, emberi korlátoltságukra voltak utalva, látszólag Isten nem segített nekik, hogy pontosan írjanak le mindent."
Ebben teljesen egyet tudok érteni, de senki nem állította, hogy az Újszövetség isteni ihletettségű lenne úgy, ahogy azt mondjuk a Tóráról állítják. Az evangélisták saját emlékeik szerint, objektíven jegyeztek le mindent. Emellett a belinkelt cikkben azt is olvashatod, hogy az evangéliumok közti eltérések nem igazán jelentősek. A fontos csodák, tanítások és maga a halál és feltámadás mind a négyben olvasható. Olyanokon meg ne akadjunk már fenn, hogy pásztorok vagy a három király imádta Krisztust, nem teljesen mindegy ez a lényeg szempontjából? A Szentlélektől fogant, ezt Máté és Lukács is leírja.
"ezért is vannak azóta is hitviták, fokozatosan apokriffokként kitiltott részek, stb.-stb."
Azokat az apokriff iratokat egy gnosztikus szekta írta, kb. 100 évvel Krisztus után. Ők nem láthatták soha Krisztus cselekedeteit, a 4 evangélistánk azonban igen, mert a kortársai voltak. Nem véletlen, hogy ezt a négyet tették bele.
Itt van a forrás is, ahol ezekről olvastam:
"A biblia óta globálisan megélt, igazolt, bizonyított csoda még nem volt, főleg olyan nem, amit technikailag rögzíteni tudtunk volna."
Ugyan nem vagyok katolikus, de szerintem a könnyező vagy vérző szobrok és ikonok csodának számítanak. A világ minden pontján előfordulnak. és a legtöbb esetben kimutatták, hogy valódi könny és valódi emberi vér folyik rajtuk. Hogy mégis hogyan kerül oda, az rejtély, a tudósok sem tudnak rá magyarázatot. Legfeljebb feltételezik, hogy hamisítványok, de a hamisítás során festéket használnak, nem igazi vért...
"Ha igaz lenne pont a keresztény vallás, miért tudott létrejönni és dokumentálódni LEGALÁBB OLYAN MARADANDÓAN, nem kevésbé szilárd "bizonyítékokat" maguk mellett megítélve a többi világvallás? Ráadásul sok mindenben ugyanazt a forgatókönyvet lekövetve? [térítés létfontossága, nem hívők passzív bűnösként való megítélése, megváltó eljövetele, kizárólagosan egy Isten kizárólagosan meghatározott tulajdonságokkal, stb.)"
Te most a zsidókra és az iszlámokra gondolsz, akik a keresztényekhez hasonlóan monoteisták.
A zsidóságról annyit, hogy az Krisztussal lényegében felülíródott, elavult, de mivel nem fogadják el Őt megváltónak, ezért mai napig képesek ezt a vallást fenntartani.
Ez kb. olyan, mintha valaki a mai világban a Genezist próbálná meg tudományos elméletként az evolúció mellé állítani, csak azért, mert figyelmen kívül hagyja, hogy az sokszorosan bizonyított tény. A zsidók a megváltást hagyják ugyanígy figyelmen kívül (bármilyen furcsa is evolúciót a megváltással párhuzamba állítani).
Az iszlámról: Mohamed gyakorlatilag minden tanát a zsidó hagyományból vette át, nagyon közel is áll egymáshoz a Korán és az Ószövetség. A Koránt egyébként sem ő írta (azt mondják, írni sem tudott), hanem ügyes stratégák, akik meglátták, hogy az új vallás sikeresen egyesítheti az arab törzseket, akik így meghódíthatják Észak-Afrikát és Dél-Európát.
"Az egymásnak ellentmondó világvallások "ellenbizonyítékai" egymás ellen. Vagyis az maga a hitelességük megcáfolója egységesen ellenük, hogy egymással ellentmondásosak, önmagukat pedig kizárólagos igazkénk, valóként állítják be."
Azért a legtöbb jelentős vallás alapvetően nagyon hasonló dolgokat állít. A buddhizmus kivételével mind hisz egy (vagy esetleg több) felső hatalomban, valamint a lélek létezésében. A buddhizmus is azt tartja, hogy az egyén tudata örökké él.
Ha csak ezek a tanok igazak lennének, az már jó lenne, nem?
De egyébként nem hiszem, hogy mondjuk a Védák könyve van annyira dokumentálva, mint a bibliai Újszövetség, vagy hogy a buddhista tanok, melyek egyetlen, a való világtól korábban teljesen elzárt ember fejéből pattantak ki, aki egy fa alatt ülve "megvilágosodott"...
Amúgy meg nem igaz, hogy a vallások, pontosabban Isten törvényei hoznak romlást a világra. Mózesi törvény előtt Isten nem nagyon avatkozott be a világba és mi lett a vége:
1 Mózes
6,5 És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, [rész 8,21. Jer. 17,9. Máté. 15,19.] és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.
6,6 Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében.
6,7 És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem.
Ha Isten nem avatkozott volna be a törvényeivel, majd később Jézus nem jött volna el a Szent Szellem erejével, a világ olyan lenne, mint sodoma és gomora. Isten engedte az özönvízig, hogy törvény nélkül follyona világtörténelem. Vagy, ha a világon az emberek a jóra törekednének, miért vannak polgári és büntető törvények. Töröljétek csak el a ptk-t és a btk-t, meglátnátok milyen pokol lenne a világ nagyon hamar... Hamar kijönne az ember Istentelen gonoszsága.
EMBER!!! (az utolsó válaszoló)
Mi a ... beszélsz itt most, már bocsánat?! :(
Pont hogy azt írtjuk mindannyian, hogy így-vagy-úgy, a keresztény vallás az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb motivációs támpillére az európai erkölcsnek, társadalmi szerveződéseknek.
Légy szíves, kérlek szépen máshová menj puffogni, vagy ha maradni akarsz, többet is olvass el, mint maga a kérdés főcíme.
Engem csak szimplán érdekelt, hogy mások a bizonyítékok-ellenbizonyítékok részéről mit tudnak. Ennyi.
Alaphelyzetben teljesen egyetértek veled, de mi a francnak adod bárkinek is a szájába így az illető ellenvéleményét. =(
Felesleges volt az írásod.... talán csak olyan szempontból nem, hogy legépelted azt más megfogalmazásban és részletesebben azt, amit én már előbb megemlítettem.
De ettől függetlenül....... :/ Érted.....
Javítanék : abban az egyben nem értek egyett - senkivel -, hogy én azt érzem, ill. hiszem, hogy Isten, az örök lélek és a másvilág nem létezik, max. azt (Einstein feltételezései alapján) hogy párhuzamos VÉGES világok létezhetnek, de ez is csak tudományos teória. Ezek csupán jótékony ideológiák. Mégha a Biblia történelmi síkon igazolódott is, Jézus emberi létezésére vannak bizonyítékok - a cikk igencsak meggyőző volt, ezt elismerem -, a csodákra, a lélek, Isten és az örök másvilág létezésére még eddig meggyőző, reális bizonyítékot nem halottam, de a legfőbb indok, amiért ateista lettem, az az, hogy ezekre pont az ellenbizonyítékokat ismertem meg.
Most csak egy jut eszembe, de pl. a világegyetem kutatásai már igazolták, hogy örök lét nincsen, a legalapabb anyagi szinten sem. (ld. mindennek van felezési ideje, kb. ebből indultak ki). Ebben pl. megbukottnak látom azt, hogy Isten örök földet teremtsen nekünk a végítélet után. De ez csak egy példa a sok közül, amit megismertem (vagy én magam is tapasztaltam).
De - visszatérve, sajnos nincs időm sokat írni - ez az egy szerintem értelemszerű volt, hogy ateista vagyok.
Ettől függetlenül még azért érthetünk bizonyos dolgokban egyet, nem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!