Ateizmus = Látens hívő?
"jól élő, képzett emberek közül kerülnek ki az ateisták"
Ez egyáltalán nem igaz.
A fiatal, nemkereső(diák), átlag anyagi helyzetben élők nagy része nem hisz semmiben.
Nyilván vannak mind2 oldalon kóros esetek. Ebből viszont nem kell általános következtetéseket levonni.
Én úgy fogom fel, hogy mindenki máshol tart az úton. Ti sem mindig úgy gondolkodtatok ahogy most. A pillanatnyi helyzetetek nem jelenti azt, hogy kóros estek vagytok. Ez nem ezen múlik. A hogyan sokkal inkább utal az az ember jellemére, mint a hol.
Tény, hogy az ateisták(/agnosztikusok) picivel az átlag fölött vannak bevétel szempontjából és képzettség szempontjából is. Ha igazad lenne, akkor ki lehetne mutatni, hogy az ateisták az alacsonyabb társadalmi rétegekből valók, de nem így van.
Igen, a diákok között is sok a nem hívő. És? Ettől még a nem diák nem hívőket és a nem diák hívőket remekül össze lehet hasonlítani. És ez pontosan az ellenkezőjét mutatja annak, amit akkor mutatna, ha igazad lenne.
Íme, egy magáról sokat képzelő hívő megint összekeveri az "ateista" és a "nem hisz semmiben" kifejezéseket. A felsőbbrendűségi komplexus nyitottságról és elfogadásról beszél. Megint provokálja a hívő-ateista vitát, csak hogy legyen téma a következő "kérdéséhez".
Igen, kérdező, rólad van szó. Nem tudom, pontosan milyen pszichés trauma késztet arra, hogy ismeretleneket támadj és lenézz, de hidd el, a probléma felismerése a legfontosabb lépés. Nálad sajnos a pszichózis önmagát erősíti, egyre jobban elszakadsz a valóságtól és egy belső világban élsz. Te persze azt látod valóságnak. Ezért van az, hogy azt hiszed, mindent tudsz, és kézzel-lábbal hadakozol minden más nézet ellen. Ateistaként nekem az ég világon semmi gondom nem lenne a hívőkkel, de amikor ilyen lenéző, okoskodó bigottakat látok, akkor csak sajnálni tudom.
Abba kellene hagyni a lélektani dzsihádot, mert sehova nem vezet.
Kérdező: egyébként nem feltétlen.... Bár annyi bizonyos, hogy ha valaki fröcsögve szidalmazza a vallásokat, és minden ilyen témánál felbukkan, és/vagy bármilyen egyéb, szélsőséges módon fejezi ki ateizmusát, ott biztos, hogy valami nem stimmel. Lehet megkeseredettség. Valami frusztráció, én is úgy sejtem, hogy biztosan van.
Érdektelenek is vannak, sokan, sőt, valószínűleg rengetegen. Nem kizárt, hogy ebből van a legtöbb, sőt.
Viszont ezt a beképzeltséget nem értem. Vannak gyenge ateisták, tehát olyan ateisták, akik nem mondják azt, hogy biztosan tudják, hogy nem létezik isten, és mégsem érdektelenek, bármilyen okból érdeklődnek a téma iránt, gondolkoznak rajta, megpróbálják megismerni, adott esetben meg is győzhetők lennének, csak épp nem találtak semmit, ami meggyőző lett volna. Nem tagadnak meg semmit, de nem is érzik azt, hogy csak azért, mert sok ember követ valamit, nekik is kéne - és pontosan ennyi értelmét látnák annak, hogy higgyenek istenben. (Én is részben ilyen vagyok, annyi kiegészítéssel, hogy bár agnosztikus ateistaként viselkedem egy általános felső hatalom létezésével szemben, ahhoz nem fér kétség, hogy a biblia istene nem létezik, szóval ilyen irányban erősen gnosztikus vonalat képviselek.)
Ahhoz, hogy egyáltalán eljussanak ahhoz, hogy "márpedig egy isten nem irányít engem" legalább belül el kéne fogadniuk isten koncepcióját, ez pedig nem történik meg. Ettől függetlenül van elég más, világi hatalom, aminek alárendelik az életüket, ez egy ilyen dolog.
Nézd, igazából a helyzet az, hogy a nem érdektelen, gondolkodó ateisták nagy többsége, ahogy utaltam rá fentebb, pusztán azért ateista, mert semmiféle okot nem lát arra, hogy higgyen bármilyen istenben, ennyi és nem több. Itt világszemléletbeli különbségek lehetnek: a vallásos emberek jó részének tényleg magától értetődő, hogy léteznie kell egy istennek. Körülnéznek a világban, látják annak összetettségét, nagyságát, belegondolnak, hoy basszus, ennek valahogy keletkeznie kellett... belegondolnak, hogy itt vannak, képesek gondolkozni, érezni, és értelemszerűen jön a gondolat, hogy ezt valakinek/valaminek létre kellett hoznia, máshogy nem létezhet. A gondolkodó és nem érdektelen, vagy frusztráltságból vagdalkozó ateisták nem látják így. Felmérik, hogy van rengeteg dolog, amit még nem tudunk, látják a bonyolultságot, összetettséget, ugyanakkor azt is, hogy eddig az összetettség akármilyen szintjébe hatoltunk le és fejtettük meg, mindig találtunk rá magyarázatot. Nem istenek szórják a villámokat, nem ők irányítják a tengereket, nem istenek teremtik a csillagokat és bolygókat és a faji diverzitásért sem ők felelősek. Lehet továbbmenni, a tudásunk jelenlegi végső határait próbálgatni, mint akár az életnek magának a létrejötte, vagy a világegyetemnek magának a létrejötte, lehet ezekben istent sejtetni, és valóban nem is lehet kizárni. De ugyanakkor csak azért, mert nem tudunk valamit, egy istent megtenni oknak értelmetlen, és csak látszólagos megoldása a dolognak, mert isten léte ugyanúgy magyarázatra szorul, mint a világegyetemé, vagy az életé. (Tudom, téren és időn kívül létezik, nem teremtett stb... Téren és időn kívül létező, nem teremtett okozója lehet a világegyetemnek anélkül is, hogy ez egy tudatos erő lenne.)
Lényeg a lényeg, itt nem történik más, csak egy világlátás beli különbség. Az egyiknek értelemszerű, hoy tudatos teremtő kellett mindehhez, a másiknak nem. Nem lesz ettől senki beteg, nem kell, hogy beképzelt legyen, nem kell semmi. Ennyi az egész.
Ezen felül persze vannak személyes vallásos élmények, amikor a hívők úgy érzik, hoy személyes kapcsolatba kerültek istennel. Aki számára ez valóság, azt természetes, hogy nem lehet meggyőzni. Nem feltétlen kell ezen csodálkozni, és hadakozni sem hiszem, hogy kéne ellene, mint ahogy sokan teszik. Viszont vannak okok, ami miatt ez kivülről sajnos pont ugyanannyira meggyőző, mint bármilyen mindent gyógyító csodaszer és/vagy csodaterápia és módszer, amit ezer meg egy ember saját tapasztalatból állít, hogy márpedig működik, mittudomén pl homeopátia, biorezonancia, új német medicína, akármi. Lényeg a lényeg, hogy külsőleg ezek, legalábbis jelenlegi állás szerint nem meggyőzőek. Lehetne az, mint ahogy a csodaszerek valós hatásáról is meg lehetne győzni a kivülállókat, de nem sikerült átvinniük a lécet.
Szóval így ennyi. Összességében én azt mondom, hogy egyrészt ne gondold azt, hogy pár nagyszájú, frusztrált ateista alakítsa ki a róluk kialakult belső képedet, másrészt meg az emberek nagyon sokfélék, nagyon sokféle világnézettel - és ez a világ legtermészetesebb dolga. És itt csak ennyi történik.
"Igazából itt szerintem leginkább arról van szó, hogy egyes embereknek annyira magától értetődő, triviális dolog, hogy isten létezik, hogy el sem tudják képzelni, hogy valaki, pontosabban igen komoly, művelt és mindezek mellett kiegyensúlyozott lelkivilágú emberek őszintén úgy gondolják, hogy nem létezik."
Én sem tudom elképzelni, hogy kiművelt emberek elhiggyék, hogy létezik. És még a logika is az én oldalamon áll, valaminek a nem létét ugyanis nem kell bizonyítani, a létét azonban annál inkább. Ennek ellenére nem vádolok számomra ismeretlen embereket mentális problémákkal, amiért nem értenek velem egyet. Tudjátok miért?
Mert nem vagyok egy akkora s..ggfej, mint a kedves kérdező.
"Ezen nem segít az, hogy a legtöbb netes vitában az ateistákat finoman megkérdezhető modorú erős ateizmust valló emberek képviselik."
vs.
"Akik vérateisták, azok igen, megkeseredettek, és biztos, hogy van valami gond náluk, hogy nem hisznek. A többi ateista érdektelen, vagy túl beképzelt. ez így van."
Ja, mi vagyunk a megkérdőjelezhető modorúak...
Komolyan, az ilyen arrogáns ostoba bunkók miatt tart itt ez a vita, mint a tisztelt kérdező. A tényeket figyelmen kívül hagyva, mindenféle logika nélkül egyszerűen sérteget minket.
"Vannak gyenge ateisták, tehát olyan ateisták, akik nem mondják azt, hogy biztosan tudják, hogy nem létezik isten"
Pl: Richard Dawkins, Sam Harris, Christopher Hitchens, Daniel Dennett, Matt Dillahunty, Penn Jillette, Seth Andrews, Lawrence Krauss, Neil deGrasse Tyson, stb.
Nem tudom hallottad-e már ezeknek a neveknek egy részét, a modern ateizmus legismertebb hangjai.
Gyakorlatilag nem létezik az a vélemény, hogy valaki biztosra isten nem létét vallja, ugyanis nagyon könnyen belátható, hogy ez nem bizonyítható. Ez egyszerűen egy szalmabáb érv, amit valamiért nagyon nehéz kiverni az emberek fejéből.
Összességében én úgy gondolom, hogy általánosságban az internetes vitákban viszonylag értelmes és udvarias emberek képviselik az ateizmust, míg a vallásokat leginkább kizárólag sértegetéssel és fenyegetőzéssel "érvelő" bunkók. Többségben, van néhány teljesen normális is, de a többségük ilyen szinten van, mint ez a kérdező. Beböfög valamit, ami tényszerűen nem igaz, majd a válaszokat figyelmen kívül hagyva sértegeti a másik felet. De ha ezért bunkónak nevezem, akkor már én vagyok a megkeseredett vérateista.
Na, ennek nem volt különösebb célja, csak kicsit kiírtam magamból a frusztrációt, amit a kérdező gyökérsége okozott bennem. Igen, kedves kérdező, azért nem hiszek istenben, mert egy isten nem teremtett volna egy ilyen f.aszt, mint te. Ha megoldod ezt a frusztrációmat, akkor majd tuti megtérek.
Vannak akik azért ateisták, mert Isten nem teljesíti a vágyaikat.
Vannak akik azért, mert Isten elvett tőlük valamit.
Az ateizmus, az Istennel való "kinembékélés", amit az ateista, kifogásokkal alátámaszt, csak hogy ne keljen az életfelfogását megváltoztatni. Pl: a papok pedofilok, a villámokat nem istenek szórják, a föld gömbölyű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!