Ateisták, keresztények! Miért győzködtek egymást?
Nagyon sok a kérdés, amiben isten létéről vitatkoznak. Az rendben, hogy az embereket érdekli mások véleménye, én is tettem már fel olyan kérdést, ahol kíváncsi voltam, hogy hogy állnak hozzá más emberek. vagy meg akartam valamit érteni. De egyes kérdéseknél azt látom, hogy az emberek nem megérteni akarják a válaszokat, hanem pont hogy meg sem akarják érteni. Sok esetben az az érzésem, hogy inkább meg akarják egymást győzni az emberek. Például az olyan kérdéseknél, ahol bemásolnak egy linket mondjuk egy videóhoz, és azt állítják, megváltozik az életem, ha végignézem. Ilyen van ateistában is, vallásosban is. Néhány kérdésen egyértelműen érzem az arroganciát, hogy majd ő megmondja nekik.
Én személy szerint ateista vagyok, de nem értem, miért pofázunk bele mások életébe. Minek akarjuk megmondani a keresztényeknek, hogy ne legyenek keresztények? Tisztában vagyok vele, hogy vannak, akik nagyon elborult agyúak, de róluk azt gondolom, hogy hülyék maradnak mindenképpen. Ha nem a vallás tételeit használnák hülyeségekre, akkor találnának helyette mást. Őrülten feministák lennének, vagy mit tudom én, már egy korty alkoholért a fejedet vennék. Szóval az ilyen típusú emberek ilyenek maradnak, mindegy, miben hisznek, vagy mi a mániájuk. Az intelligens katolikusokat meg minek térítgetjük oda-vissza, vagy ők minket? Köztünk is van ostoba meg okos persze. De tényleg, minek beszélünk bele mások életébe?
A személyes véleményem szerint egyébként sosem fogunk megegyezni, mert az Istenben való hit egyfajta hajlandóság, nem olxasmi, amiről döntesz. Én úgy gondolom, és másoktól is hallottam már hasonló véleményt - tudósoktól is, ami persze nem azt jelenti, hogy kőbe van vésve, csak örülök, hogy nem csak én gondolom ezt -, hogy van, aki egyszerűen nem olyan beállítottságú ember. Szerintem ez kábé olyan, mint a nyelvérzék vagy a művészeti érzék. Valakinek vagy van vagy nincs, és az hogy van vagy nincs neki, nem teszi őt jobbá.
Én úgy tapasztaltam amikor élőben történik ilyesmi, hogy mondjuk csak véletlenül kerül szóba, ilyenkor megeshet, hogy a vallásos ember "ajállja" a vallását, ezt ők ált. úgy fogalmazzák meg, hogy "bizonyságot tesz", ennek olyasmi a motivációja, hogy az emberben alapból is benne van, hogy ha valami érdekeset/vicceset/fontosat tud, azt másokkal is megossza, pl miért mondunk viccet? Kit érdekel ,hogy van egy jó viccünk? Egyszerűen csak jó ezért megosztjuk, namost a vallás meg pláne meghatározó az ember életében. Na ilyenkor az ateista meg neki ugrik.
Máskor meg bizonyos ateisták nem bírják elviselni, ha valaki vallásos a környezetükben, pl valaki pénzt ad egy hajláktalannak, emgkérdezik miért tette, szóba kerül a vallása, és akkor az ateisták nekimennek.
Mind a két oldal a saját identitását védi, a vallás (és ilyen értelemben az ateizmus is az) szinte mindent meghatároz az ember életében, ezért ha valakinek a vallását támadod az olyan mintha egyidejűleg őt magát ,a családját a hazájáz a hobbiját ,a kedvenc [bármijét] és még csomó mindent támadnál.
Éppen ezért az ilyen viták az esetek többségében meddőek, persze a számos lépcsőfok közül ami megváltoztat egy embert lehet egy ilyen vita az egyik, de ez csak lépés az úton/csepp a tengerben, illetve abban az esetben ha egy civilizált és nyitott ember képviseli az ateista oldalt (sajnos ez megleően ritka, mert aki ilyen az nem is kezd neki egy ilyen vitának legtöbbször), esetleg eljuthat oda, hogy a vitapartnerének a hite teljesen létjogosult, és az is egy érvényes világnézet.
Egyébként érdekes, hogy az ilyen ateisták/antiteisták azzal vádolják a vallásokat, hogy mindenkit egy zászló alá akarnak beterelni, holott épp ők azok akik nem bírják ki egy heves vita kirobbantása nélkül, ha másképp gondolkodó van a közelükben...
#11-es
Ezt jó volt olvasni. Szóról szóra egyetértek. Örülök, hogy értelmes emberek is vannak ezen a fórumon.
"Szerencsére folyamatosan csökken a vallásosak aránya, remélhetőleg néhány évtizeden belül magunk mögött hagyhatjuk az emberiség ezen sötét korszakát, amikor kétezer éves mesekönyvekben hittek."
Na, rád gondoltam, köszönöm.
Miattad tartanak minket, ateistának támadónak az olyan válaszolók, mint például az utolsó előtti. Én nem akarom, hogy eltűnjenek a vallások, van nagyon intelligens katolikus barátom pl.
Utolsó előtti előtt nagy a késztetés,hogy megvédjem magunkat (nem minden ateista támad stb.), de te sem mondtad, hogy mind ilyen, és valóban - mint épp fentebb láttuk - sok lekezelő, arrogáns, buta ateista van. Mert egyébként attól még, hogy valaki a tudomány részéről van meggyőzve, nem biztos, hogy ért is hozzá, továbbra is beszélhet hülyeségeket. Érdekes viszont, hogy a való életben ennyire gyakori a vita szerintetek. Nekem egy nagyon jó barátom katolikus, mondjuk én nem mondtam neki, hogy ateista vagyok, de szerintem tudja. Arra mindenképpen rájött már, hogy nem vagyok vallásos. És szóba is került a vallás, de inkább közvetetten (vallásos programra megy, hogy telt a tegnapi napja, amikor ilyen vallásos közegben mozgott, vagy elmondta a véleményét arról, hogy szerinte mit csinálnak rosszul egyes katolikusok, ami rossz fényt vet rájuk), de sosem volt ebből veszekedés, de még igazi elmélyült társalgás sem. Talán a részemről: én bennem mindig volt kis ellenérzés, ezért inkább beszélek másról, ahelyett, hogy vitatkozzak. Az ellenérzés meg nem a személy ellen irányul, ezért nagyon intelligensnek tartom az illetőt.
utolsó előtti vagyok, miből gondolod, hogy nem vagyok én is ateista? :D
annyit elárulok ,hogy mind a két oldalon voltam már, mind a két esetben elég erős meggyőződéssel, és sok ilyen vitát hallottam/részt vettem benne
mivel mind a két oldalon voltam, ezért tudom ,hogy itt nem annyira a másik meggyőzése a cél hanem ,hogy önmagamat megvédjem
Az iszlám vallásban van egy olyan szabály, hogy vallási témákról nem szabad "hitetlenekkel" beszélgetni, csak a hívők egymás között beszélhetnek róla.
Ez egy nagyon jó szabály arra, hogy felesleges hitvitákkal ne terheljék az emberi kapcsolataikat.
A buddhizmusban meg egy olyan szabály van, hogy semelyik másik vallást vagy világnézetet sem szabad megszólni és nem szabad olyan kijelentést tenni, hogy a buddhizmus több, igazabb vagy célravezetőbb lenne más vallásoknál, filozófiáknál, világnézeteknél.
Vannak tehát vallások, melyekből érdemes tanulni.
De ha jobban megkaparjuk a dolgot, akkor ez a kereszténységben is úgy van, hogy az Evangéliumot tettekkel és személyes példamutatással kell hirdetni, nem hitvitával és szócsatákkal.
A katolikus barátod vallás nélkül is ugyanolyan intelligens maradna, sőt még jobban is, hiszen nem kötné gúzsba a gondolkodását az "isten csinálta, kész ennyi" érv.
Túlzottan nem érdekel hogy támadónak tartanak-e a valláskárosultak. Gyereknek még elnézhető hogy mesekönyvet képzel valóságnak, de felnőtt ember az ilyenért megvetést és szánalmat érdemel, semmi mást. Fel kellene már ébredni az évezredes átverésekből, nem foggal-körömmel védeni azt.
15-ös, úgy jött le, hogy hívő vagy, de akkor bocs.
Azzal nem értek egyet, amit az iszlám tanít, mert soha nem okulnék, ha csak azzal beszélnék, akinek az enyémhez hasonló a világlátása. Persze, ott is lehetnek különbségek, de nem akkorák.
"A katolikus barátod vallás nélkül is ugyanolyan intelligens maradna, sőt még jobban is, hiszen nem kötné gúzsba a gondolkodását az "isten csinálta, kész ennyi" érv. "
Ne köti gúzsba semmi, nagyon nyitottan gondolkodik. Ellenben akkor az állítás fordítva is működik, ha valaki vallásosan szűk látókörű, ateistaként is az lenne. Minek térítgessem, ha hülye marad?
"Túlzottan nem érdekel hogy támadónak tartanak-e a valláskárosultak. Gyereknek még elnézhető hogy mesekönyvet képzel valóságnak, de felnőtt ember az ilyenért megvetést és szánalmat érdemel, semmi mást. Fel kellene már ébredni az évezredes átverésekből, nem foggal-körömmel védeni azt."
A fent említett barátom pl. vallástudományt tanul és mitológiát. Tudja, hogy mindez mesekönyv, és ismeri a vallások, mitológiák kialakulását. És mégis vallásos. Na most ilyenkor mi van?
Azt a felnőtt családos embert is meg lehet érteni aki istenben/jehovában/xenuban hisz ha normálisan él és hasznosan tölti az életét.
Csak empátia kell hozzá semmi más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!