A keresztények miért mondják azt, hogy tilos szakállt hordani, hosszú hajat viselni? Miért tartják istenellenes cselekedetnek?
Már megint egy kérdés amiben hamis állítás fogalmazódik meg ! Mi köze ennek a kereszténységhez? Mindenkinek hosszú haja volt a polgárosodás kezdetéig. A rövid haj akkor kezdett divat lenni és fokozatosan a jól ápoltság, normális megjelenést szimbolizálni. A beat korszak beköszöntével, a kispolgári életmód elleni lázadásnak ismét a hosszú haj, szakadt ruha, stb lettek a külsőségekben is megjelenő szimbólumai. Nálunk MO-on sokkal inkább az egyházüldöző, később csak egyházellenes állami bürokrácia képviselői ágáltak, tiltották a hosszú hajat.
De hát kend ezt is nyugodtan az egyházra, akár csak a gyarmatosítást, vagy az indiánok és más népek kiírtását, bedarálását, inkvizíciót, stb.
Megjegyzem a 70-es évek tiltakozása az akkori álszent kispolgári életmód ellen számomra teljesen érthető és indokoltnak tűnik. Amit hiányolok az az, hogy a beat nemzedék és az utánuk jövők, a lázadáson kívül semmi érdemleges tartalmat nem tudtak hozzátenni a világ jobbá tételéhez. Sőt, mára maradtak a tartalom nélküli üres külsőségek -piercing a pi..ba, tetkók, a nemüket is vállalni képtelen emberi dolgozók (lásd rovar társadalmak), stb. Tesztoszteronban túltengő nők, és a nemüket alulmúló férfiak. Mondjuk ez nekem sem tetszik, mert megint nem a lényegről van szó, hiába is csicsázzuk ki magunkat mint a pápuák. Nem vagyunk pápuáknak sem jók. Rovarnak talán.
A kereszténység egyáltalán nem tiltja sem a hosszú haj, sem a szakáll viseletét. Krisztus és az apostolok is - az akkori zsidó szokás szerint - szakállasok voltak. Az ortodox papok és szerzetesek ezért hagyománytiszteletből szintén meghagyják a szakállukat:
A tetoválást sem tiltja a Biblia. A kopt ortodoxoknál pedig minden kereszténynek (már csecsemő kortól) van tetoválása, egy kereszt a jobb csuklójuk belső oldalán:
(A HGY és a JT tanítása pedig igencsak eltávolodott az eredeti apostoli keresztény tanítástól.)
Nekem hosszú hajam és szakállam van, keresztényv agyok, soha senki nem szólt be, az ortodox és görögkatolikus papok és szerzetesek többsége is hosszú hajjal és szakállal él, sokan a laikusok is.
Mi a helyzet a Bibliával: látszólag ellentmondásos, mert egyes helyeken pl a férfi hosszú haját helyteleníti, máshol az a szégyen ha rövid, ennek az az oka, hogy az ókorban (ahogy ma is sok helyen) a hajviselet és az öltözködés rengeteg dolgot elárult az egyénről, mármint kézzelfogható módon, pl, hogy házas e, rangját, címét, származását, politikai nézeteit (mintha ma kiraknál magadra egy pártkitűzőt)stb stb
tehát a helyes értelmezéshez ismerni kell adott öltözködés/hajviselet adott időben és helyen mit jelentett, pl Pál azért tiltja, hogy a nők rövid hajat viseljenek, mert az akkor és ott a prostituáltak és a könnyen kapható nők sajátja volt, ma Jehova tanúi ellenben a szó szerinti értelmezést választják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!