Léteznek igazi keresztények?
Mármint, akik teljes mértékben a Krisztusi eszméknek megfelelően élnek. Azért is kérdezem, mert amikor egy állítólagos keresztények ezen eszmék ellen vétenek (akár maga a kereszténység nevében), akkor már mindjárt azzal takarózik a többi hívő, hogy ők nem is igazi keresztények. Leírom konkrétan miről is van szó: Amikor valaki szóba hozza a korai keresztények gyalázatos tetteit (pl.: hitetlenek gyilkolása, inkvizíció, szegények kizsákmányolása, lásd: hálapénz, vallásháborúk, boszorkányüldözések, fegyverek megáldása stb.), akkor mindjárt az a válasz, hogy ezek nem voltak igazi keresztények. Kérdem én: akkor több, mint 1000 évig nem is éltek keresztények (hisz minden vallásos ezen "bűnös" egyházak és felekezetek alá tartozott)?
Személy szerint én úgy vélem, hogy manapság sem lehetséges a Krisztusi eszméknek teljességgel megfelelni, hisz, valójában ahhoz az emberi mivoltunkat kellene megtagadnunk.
Ja, és a vallási vezetők ma sem makulátlanok, az előző pápa pl inkább lett náci katona, mintsem hogy jó keresztényként mártír halált haljon, a mostani meg úgy, ahogy van, megtagadta a "ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel" elvet.
És egy utolsó gondolat: A Bibliát annyiféleképpen lehet értelmezni, hogy lehetetlen megmondani tulajdonképpen hogyan is lehet megfelelni ezeknek a Krisztusi eszméknek, hisz minden felekezet mást mond. Persze erre lehet válasz, az oly sokszor hangoztatott: "Isten majd megadja a válasz a kérdéseidre", amivel csak az a baj, hogy már oly sok mindenkinek mondott sok mindent...
"De nincs itt semmiféle tanításbeli ellentmondás, csak te és a magadfajta ateisták fejében."
Meg a magadfajta fundamentalista felmondógépek fejében, akik létrehozták az egyetlen igaz tanítás több tízezer felekezetét, amelyek a Szentlélek útmutatása alapján mind ellentmondanak egymásnak, és Sátán cimborájának nevezik egymást. Még abban sem tudtok megegyezni, hogy mivel a Bibliában a szombat a hetedik nap, nálunk meg a szombat a hatodik, a hetedik pedig nem szombat, a Biblia pedig azt írja, hogy tartsd meg a hetedik napon a szombatot, akkor most a hetedik napot kell-e megtartani, ami vasárnap, vagy a hatodikat, ami szombat :D
Még mindig nem cáfoltad semmivel sem, hogy a Biblia egyetlen igazságot tanít, ez nem zavar?
"Még abban sem tudtok megegyezni, hogy mivel a Bibliában a szombat a hetedik nap, nálunk meg a szombat a hatodik, a hetedik pedig nem szombat, a Biblia pedig azt írja, hogy tartsd meg a hetedik napon a szombatot, akkor most a hetedik napot kell-e megtartani, ami vasárnap, vagy a hatodikat, ami szombat"
Egyiken sem, Jézus ugyanis ezt eltörölte.
" Jézus ugyanis ezt eltörölte."
Mi az, hogy eltörölte?
Miért hazudtolta volna meg Istent?
Ez az egész gondolatmenet hibás, csak gondolj bele, ezzel elismered az Iszlám igazságát, mert precedenst szolgáltatsz.
Hogyan dobhatta volna Isten például azokat a zsidókat, akik hittek benne és pontosan teljesítették nemzedékeken keresztül amit akart? Még csak nem is szólt nekik személyesen, pedig előtte a Biblia szerint gyakran megtette, így hát a zsidókat szemrehányás nem érheti, mert ahhoz ragaszkodnak, amit Isten személyesen parancsolt. (a Biblia szerint)
Most képzeld magadat a helyükbe és megértheted, hogy ilyen eltörlések nem lehetségesek, mert akkor az eddig élt keresztényeket is lenullázhatja, bármilyen hűségesek is voltak és szófogadók, egyszer csak kijelenti, hogy ezentúl nem az van, amit eddig mondtam, a nevem mondjuk Allah és tessék most már a Koránt olvasni.
Na mi a véleményed?
Eltörölte!
Nahát, mik vannak?!
István!
1. Ne ölj!
2. A melegeket kövezd halálra!
3. Az vesse az első követ, aki nem vétkezett, + mindenkinek van vétke.
Egyetlen igazság, na persze...
" Mi az, hogy eltörölte? Miért hazudtolta volna meg Istent?"
Ki mondta, hogy meghazudtolta? Egyszerűen új szövetség lépett érvénybe Jézus színrelépésével, s mindez Isten akaratából lett így.
" Hogyan dobhatta volna Isten például azokat a zsidókat, akik hittek benne és pontosan teljesítették nemzedékeken keresztül amit akart?"
Ki mondta, hogy eldobta őket? Akik Istenfélő emberek voltak, azokat ugyanúgy megjutalmazza.
"Még csak nem is szólt nekik személyesen, pedig előtte a Biblia szerint gyakran megtette, így hát a zsidókat szemrehányás nem érheti, mert ahhoz ragaszkodnak, amit Isten személyesen parancsolt."
Ennek köze sincs a valósághoz, Jeremiás és Ézsaiás próféta által beszámolt nekik, hogy új szövetség fog hamarosan érvénybe lépni, ez az új szövetség pedig minden nemzetben való emberre kiterjed. Ezen kívül számos ószövetségi prófécia szól Jézusról, így még azt is pontosan meg lehetett határozni, hogy mikor kell a Messiásnak megszületnie. Viszont sok zsidót ez nem igazán érdekelte, inkább a hagyományaikhoz ragaszkodtak, Jézus emiatt többször is bírálta őket.
Ozmium42!
"1. Ne ölj!
2. A melegeket kövezd halálra!
3. Az vesse az első követ, aki nem vétkezett, + mindenkinek van vétke."
Az első probléma ezzel, hogy a ne ölj parancs nem azokra vonatkozott, akik megszegték a törvényt, ez az ok nélküli gyilkolásra vonatkozik. A harmadik parancsolatot pedig Jézus mondta, ennek viszont már semmi köze nincs a mózesi törvényekhez.
"nincs k nélküli gyilkosság. mindig van oka."
Persze, de akkor úgy fogalmaznék, hogy törvènytelenül elkövetett ember ölésről van ott szó (az akkori törvény szerint nézve).
"Jézus azért jött, hogy eltörölje a Törvényt?"
Jézus elsősorban a bűneink megváltásáért jött, emellett pedig igen, vannak törvények, amiket eltörölt, de vannak olyanok is, amikhez nem nyúlt, ezek ugyanúgy érvényben vannak ma is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!