Miért lesz valakiből, vallásos ember?

Előszöris,én,különbséget tennék vallásos,és hivő között!

Nekem,a vallásos ember,azt jelenti,hétvégeken,ünnepnap,temetés,házasságkötés,elmegy a templomba,de stenről sosem beszél,vele még kevésbé!

Aki hisz,azzal minden nap csodák történnek,beszél Istennel,feltétel nélkül bizik benne,sőt,mondhatnám,nemigen érdekli más téma,csak Isten,az Ő munkája,róla,és az ő szemén keresztül viszonyul mindenhez.

Nos,én hivő vagyok!

Azért lettem,mert megtapasztaltam őt,és semmi félelmem a haláltól nincs! Sőt,emlékszem,szivritmuszavarom volt,mivel igen hosszan elhúzódott,megijedtem,ami a test normális első reakciója! Rögtön ezután,rájöttem,hogy dehát ha most meghalok,akkor szemtől szemben láthatom Istent! olyan öröm költözött belém,hogy na! És láss

csodát,ebben a minutumban megszünt minden panaszom!

Szia!

Érdekes felvetés. Úgy gondolom óriási önzés lenne az örök életért hívőnek lenni, gyakorlatilag pontosan a hit alapjait rengetné meg, hiszen a hívő ember hitének alaptétele az önzetlenség, a másokért élés életrendje.

Én úgy fogalmaznék, hogy az örök élet egy járulékos előny. Az tény, hogy a hívő ember nem fél a haláltól, de ennek oka sokkal inkább az Istenbe vetett bizalomból fakad, mintsem az élnivágyásból. A hit egy meggyőződés arról, hogy létezik Isten, mert a világban csak ezáltal nyer minden értelmet, és ezáltal kerül minden a helyére.

Én akkor lettem igazán hívő:

1. Amikor megtapasztaltam Isten jelenlétét (konkrét választ kaptam tőle konkrét kérdésemre)

2. Amikor megtapasztaltam, hogy a Bibliában beteljesedett próféciák vannak, melyek jó előre pontosan megmondtak olyan eseményeket, amelyek pontosan be is teljesedtek.

3. Amikor megértettem, hogy a Biblia minden kérdésre választ ad, olyan mint egy használati utasítás az életre. Ezt pedig csak egy emberi tudáson felüli tudás adhatta.

4. Amikor megértettem, hogy élettelenből természetes úton soha nem lesz élő, és az élőlények fejlődése (evolúció) sem jöhet létre természetes úton, mivel ahhoz, hogy valami bonyolultabb legyen plusz információra van szükség, ami "magától" nem képződik.

Röviden összefoglalva ennyi.

Üdv. Péter

Vallásos családban nőttem fel, ahol nagyon adtak a látszatra, egyházi ismerősök, nagymisék, stb, de igazából senki sem hitt. Kerestem Istent és ezt , mint hóbortot elnézték nekem. A megszokott közegben - katolikus - nem kaptam válaszokat, de megtapasztaltam, hogy vannak emberek , akik olyan bensőséges viszonyban vannak az Úrral, mint én sosem. Viszont, ha kértem Tőle támogatást döntésekhez, akkor mindig kaptam. Amikor olyan mélyponton volt az életem, hogy nem láttam kiutat, akkor segített. Számtalanszor tapasztaltam már meg, hogy az ember élete milyen illékony, mennyire nem véd meg törvény vagy család.

Megtaláltam azt a gyülekezetet, ahol valahogy mindig arról szólt az Igehirdetés, ami az én aktuális problémám volt, de nem általánosságokban, hanem konkrétan. Itt tapasztaltam meg azt is, hogy, ha teljesen az Úr tölti be a szívemet, akkor egyszerűen boldog vagyok, meglátom azt, hogy szép a világ. Ezt konkrétan úgy képzeld el, hogy hajnalban megyek távolsági busszal dolgozni és boldogan zötykölődöm, mert szép vidéken át megy a busz. Más már megőrül tőlem, hogy 6 éve örülök minden nap, nem unom még ? De nem unom. Gyermekkoromból eredő nagyon mély fájdalmakat, sérelmeket egy pillanat alatt levett rólam az Úr, már nem fáj. Ezeket Péter pár hsz-szel feljebb szépen összefoglalta, én érzelmesebb vagyok, nézd el nekem. Katolikus szüleim nagy szégyenként élik meg a váltásomat, ki sem ejtik a gyülekezetem nevét, nem beszélünk róla. Nem látják meg, hogy, amióta ott vagyok, azóta sokkal jobb a kapcsolatunk, többet megyek hozzájuk, a már említett lelki gyógyulásom miatt. Azaz, érzik, hogy valami megváltozott, mondják is, hogy milyen jó együtt lenni újra, de nem kapcsolják össze a két történést. Régen mindig arról álmodoztam, hogy egyszer majd tartok egy nagy beolvasást, elmondom minden fájdalmamat, amit okoztak, de ezt is elvette az Úr és most már sebek nélkül szerethetem őket.

A kérdésedre válaszolva : nem azért szeretem az Istent, mert örök életet ígér, hanem azért, mert hálás vagyok minden nap, mert minden nap van rá okom, hogy áldjam és imádjam, hogy hálával áldozzak neki. Olyan ez, mint egy spirál, van benned egy kis hála mag, kimondod, hogy köszönöm, Uram és átjár egy boldog érzés, ettől még hálásabb leszel és kimondod és így tovább.

Én azért lettem bahá’í, mert logikusak voltak az alapelvek és azt láttam, hogy a tagok tettei is egybevágnak szavaikkal. Szerintem mindenki azért lesz hívő, mert lát egy jó példát vagy hall/olvas jó gondolatokat. A paradicsom ígéretéért senki sem lesz hívő. Az általam ismert, inspiráló lelki életet élő emberek nem hisznek automatikus megváltásban, földi jó viselkedés nélkül.

Minden vallás hisz a lélek hallhatatlanságában és folyamatos fejlődésében Isten felé.

szia. belém is úgymond belémnevelték ezt. nagymamám minden héten jár templomba, minden este imádkozik, a 10 parancsolat szerint él és mégis modern nagymama! nos az ő hatására kezdem elmélyedni a római katolikus vallásban. minden este ima, elsőáldozás, hittan órák, s mikor nála voltam, vele tartottam a misére, valamint elsőáldozásom előtt fél évig itthon is elmentem minden héten. és nekem nem nyűg. azt nem mondom, hogy ha a családom teljesen érzéketlen lenne a vallás iránt, magamtól foglalkozni kezdtem volna vele. nem tudom biztosra, szóval inkább meg sem szólalok. de nekem ez már természetes, és amit teszek, az nem azért van, mert befolyásolnak. a mamám már csak azt várja el: ha nála éjszakázom imádkozzak vele és ha ott vagyok, menjek el az Istentiszteletre. szívesen teszem. és itthon is imádkozom minden este, valamint napközben is segítséget kérek Istentől. hiszem, hogy létezik, bár pontos elképzelésem nincs hogy hogy is lehet ez, kivéve amit az egyház ( és a hittan tanárok) hirdet. felvállalom a barátaim előtt is, hogy vallásos vagyok. néhányan furcsán néztek rám, mikor kijelentettem, de nem érdekel. az viszont igen, hogy mikor betérünk egy templomba hangosan szidják az egyházat és Istent. ez felidegesít és kiosztom őket. most szeretnék például egy kereszt medált a nyakláncomra. egyébként a vallás nem nevelés kérdése, csak részben. a "rendes" vallásos ember nem kényszerből teszi, amit és valóban van hite. ha lesz gyerekem, én is hasonló utakon fogom terelgetni. legalábbis elsőáldozást megkövetelem és hogy korához mérten tartsa majd a 10 parancsolatot ( nem várom el teljes egészében, hisz tudom, én sem vagyok képes betartani... káromkodom és néha füllentek is, amiért persze később imádkozom) de ha azt látom rajta, ez neki nyűg, akkor nem fogok ordítozni és ráerőszakolni semmit. felesleges. az csak rosszabb. de nem hinném, hogy a gyerekem teljesen érzéketlen lenne majd az egyház irányába, hisz csak azt veszi át, amit otthon lát és neki is természetessé fog válni - ha mi is természetesnek mutatjuk, nem erőszakoskodunk. bocsi a kisregényért:) ezek után pedig ne gondoljátok, hogy magamnak való, csak a vallásnak élő ember vagyok. járok bulizni ( persze nem részegen tántorgok haza, nem cigizek és ilyesmi), jól érzem magam a barátaimmal, olyan műsorokat nézek, amiben elhangzik trágár beszéd, és ilyesmi, de a vallás is fontos pontja az életemnek.

15/L